Főoldal Előzetesek Nagyon baljóslatú lett az Oppenheimer teaser előzetese
Előzetesek

Nagyon baljóslatú lett az Oppenheimer teaser előzetese

A visszaszámlálás elkezdődött, amikor Oppenheimer lángba borította a Földet.

385

Megjelent Christopher Nolan rendezőtől az Oppenheimer című filmjének első teaser előzetese, amelyben először láthatjuk a főszereplőt alakító Cillian Murphy-t J. Robert Oppenheimerként, az úgynevezett “atombomba atyjaként”.

A Universal Pictures szokatlan módját választotta az előzetes bemutatására, ugyanis a YouTube-csatornán folyamatosan, élő stream formájában tette elérhetővé a film első kedvcsinálóját. A trailer nagyon keveset mutat a filmből, és leginkább csak arra jó, hogy felkeltse az érdeklődést a film iránt. A fekete-fehér felvételek alatt dialógusfoszlányok hallhatók, alig felismerhető bármi is a videón, de azért azt kivehetjük, ahogy Oppenheimer felveszi kalapját, majd fotósoktól körülvéve sétál.

A felvételsorozat közzé a maghasadást imitáló képkockákat vágtak be (feltehetően a Napban lezajló maghasadást; egy párbeszédsor alapján, amely azt állítja, hogy Oppenheimer hasznosította “azt az erőt, amelyből a Nap az erejét meríti”). A teaser előzetes színvilága hasonló az első poszterrel, amit múlt héten mutattak be.

A kulcsszavak között szerepel továbbá még “A világ változik, megreformálódik, ez a te pillanatod”, és “Te adtad nekik az erőt, hogy elpusztítsák magukat, te lehetsz a legfontosabb ember, aki valaha élt”. Az egész videó hihetetlenül baljóslatú, amit a zenei aláfestés még kellemetlenebbé tesz, ami klasszikus Nolan-módra enyhén szólva is szokatlan.

A képernyőn egy visszaszámlálás is látható, és az Egyesült Államok által 1945. július 16-án, a világon először végrehajtott nukleáris fegyver bevetésének jövő évi 78. évfordulójára mutat. Az évforduló mindössze néhány nappal az Oppenheimer 2023. július 21-ei mozibemutatója előtt van.

Szerző
Kévés Bence Mihály

A filmek és sorozatok varázslatos világába csöppentem, és az élet túl rövid ahhoz, hogy rossz filmeket nézzünk.

Szólj hozzá!

Budapest Comic Con

Közelgő események

Még több a témában...

Oppenheimer
Filmek

Hány millió dollár ütötte Christopher Nolan markát az Oppenheimer és az Oscar után?

Mennyi volt Christopher Nolan fizetése az Oppenheimer után, ami tarolt az idei...

Christopher Nolan
Filmek

Christopher Nolan már a következő filmjén dolgozik, ami egy tévésorozat feldolgozása lehet

Az Oscar után Christopher Nolan már a következő film forgatókönyvét írja.

Oscar
BREAKINGFilmek

Oscar 2024: Íme a nyertesek listája

Kiosztották a legjobb filmeknek járó díjakat. Ők lettek az Oscar 2024 nyertesei.