Munkahelyek szűnnek meg ha a Netflix bekebelezi a Warnert? A szakszervezet szerint aggasztó, ha két ekkora vállalat egyesül

A rendezők szakszervezete szerint, komoly csapás egy ekkora stúdió elvesztése, mint a Warner Bros.

Faragó Dániel
Olvasási idő: 3 perc
Forrás: Variety

Még távolról sem lefutott ügy, de egyre inkább valószínű, hogy a Netflix fogja felvásárolni a Warner Bros. Discovery-t, noha a Paramount Skydance sem adta még fel a harcot. Hollywood lélegzet-visszafojtva figyeli, ahogy a streamingórás bekebelezheti az egyik legnagyobb múlttal rendelkező stúdiót, mely egyszerre fenyegeti munkahelyek ezreit és akár a mozik jövőjét is. A szakszervezetek is tárgyalnak a felekkel és próbálják a dolgozók érdekeit is érvényesíteni ebben a kíméletlen harcban.

„Ha két vállalat egyesül, az szinte mindig kevesebb munkahelyet eredményez”

Russ Hollander, a hollywoodi rendezők szakszervezetének (DGA) executive rendezője adott terjengős interjút a Variety-nek, melyben kitért a Netflix és a Warner Bros. tervezett egyesülésének problémájára és hatásaira. A rendező szerint akárki is vásárolja fel a Warnert, szinte biztos, hogy utána komolyabb leépítésekre számíthatnak az ott dolgozók.

„Nem hiszem, hogy annyira összefüggenek, mint ahogy te állítod. Nagyon aggódunk a média konszolidációja és a Warner Bros. Discovery-vel kapcsolatos lehetséges fejlemények miatt. Erről már beszéltünk a Netflixszel is. A Paramount Skydance-szel is tárgyaltunk. Számos megbeszélést folytattunk a szabályozó hatóságokkal és a kongresszusban működő megfelelő bizottságok képviselőivel, és nagyon alapos vizsgálatot végzünk ebben a kérdésben. … Ha elveszítesz egy vevőt, az rossz. Ha két vállalat egyesül, az szinte mindig kevesebb munkahelyet eredményez” – mondta Hollander.

A DGA rendezője hangsúlyozta, hogy a vásárló kötelezettségvállalásait kell áttekinteni, hogy mire vállalnak garanciát, biztosítékot az ügyletnél. Az üggyel kapcsolatban a DGA jelenlegi elnöke, Christopher Nolan is aggályait fejezte ki korábban.

„Nagyon-nagyon komoly aggályaink vannak azzal kapcsolatban, hogy mindez hogyan fog történni” – mondta Nolan a DGA vezetőjeként szeptemberi megválasztása óta első interjújában. „Úgy gondolom, hogy ez egy nagyon aggasztó időszak az iparág számára. Egy nagy stúdió elvesztése hatalmas csapás.”

A Netflix készpénzért is hajlandó megvenni a Warner Bros.-t

Az elmúlt hónapokban elég nagy figyelmet generált mikor a Netflix és a Paramount Skydance egyszerre jelentkeztek be a Warner Bros. Discovery-ért. A legutóbbi fejlemény az volt, hogy a Netflix akár hajlandó lenne készpénzért is felvásárolni a Warnert, részvényenként 27,75 dollárral, így az ügylet 82,7 milliárd dollárt is kitehet. A Netflixnek nemrég az amerikai szenátus előtt kellett felelnie kemény kérdésekre, vagyis a szabályozó hatóságok már most kiemelt figyelemmel kísérik az ügyet.

Akárhogy is végződik, sokak munkahelye veszélybe kerülhet, hiszen a streamingóriásnak mások a prioritásai, mint egy hagyományos hollywoodi stúdiónak. A szórakoztatóiparban minden ilyen méretű egyesülést nagyobb leépítések követtek. Gondoljunk csak arra, mikor a Microsoft három éve felvásárolta az Activision Blizzardot, utána az Xboxnál több ezer dolgozótól váltak meg. A DGA tárgyal a nagy stúdiókkal kifejezetten a munkahelyek, a mesterséges intelligencia és a dolgozói egészségügy kérdéseiben.

Netflix Warner Bros.

Wide Screen Logo

Cikk megosztás
×