Még augusztusban jelent meg a Mafia: The Old Country, amellyel hosszabb kihagyás után jelentkezett a hajdan népszerű gengszterszéria. A Hangar 13 és a 2K ezúttal egy előzménysztorit mesélt el a századfordulós Szicíliában, egyúttal egy meglepően jó és a régiek is hű játék formájában. A stúdió még korábban bejelentette, hogy a játék kap majd egy Free Ride módot, melyben kötetlenül, a sztori küldetések nélkül járkálhatunk, fedezhetjük fel Szicília vidékét, hasonlóan az első részhez.
Ingyenes frissítéssel bővült a Mafia: The Old Country
A Hangar 13 november 20-án tette elérhetővé minden játékos számára az új frissítést. A hibajavítások mellett a játék egy úgynevezett Free Ride móddal bővül, mely ismerős lehet azoknak, akik az első résszel, a Mafia: The Difinite Editionnel is játszottak. Ebben a játékos szabadon mászkálhat, autókázhat, lovagolhat a nyitott világú térképen, anélkül, hogy a küldetések megszabnák az útját. Különböző kihívásokat, versenyeket oldhatunk meg, amolyan GTA utánérzéssel.
Emellett a játék kap új és izgalmas funkciókat is. A játékosok most lencsevégre kaphatják a kora 1900-as évek Szicíliájának megjelenését az új fotómódban (egyedi filterekkel) vagy átélhetik a játékot, mint egy klasszikus filmet a Cinema Siciliano fekete-fehér filmes módban, melyet a vintage olasz filmek ihlettek. A veteránok számára a rajongók kedvence, a Classic nehézségi szint is visszatér, melyet az óvatos egészség és lőszer-menedzsment ihletett, miközben az új First-Person Driving perspektíva még jobb elmélyülést és realisztikusabb élményt nyújt minden jármű vezetése közben.
A frissítés emellett további járműveket, fegyvereket, késeket, ruhákat és charmokat is ad Enzo számára. A frissítés tegnap óta éles, mindenkinek, akik már megvették a játékot. A Mafia: The Old Country most elérhető PC-n, PS5-ön és Xbox Series X/S konzolon. A dobozos kiadás országszerte elérhető a konzolos változatokból.
Örökké veled? / Eternity > Bemutató ideje: december 4.
