Főoldal Filmek Minden, amit esetleg tudni érdemes a Transformers Egy előtt
Filmek

Minden, amit esetleg tudni érdemes a Transformers Egy előtt

Tények és érdekességek a jövő heti premierre.

104
Transformers Egy
Forrás: Paramount Pictures

Pontosan egy hét múlva gurul be a hazai mozikba Optimusz Prime és Megatron legújabb eredettörténete, egyben az első széles körben forgalmazott animációs Transformers-film 38 év után. Az idén negyven éves franchise tehát nagy mérföldkő elé néz több szempontból is, viszont az eddigiek alapján egy szórakoztató és érzelmes filmre lehet számítani, ami elnyerte a kritikusok és a rajongók tetszését is (a legnagyobb piacokon szeptemberben már debütált). Elviekben egy soha nem látott sztorit tettek le az asztalra, pedig a negyven év alatt számtalanszor mesélték már el a két barát számtalan eltávolodását, igaz még talán sosem kapott ennyi időt csak ez a téma. De mit érdemes tudni a Transformers Egy előtt? Összeszedtünk néhány kapaszkodót.

Bár a szélesebb közönség leginkább Michael Bay filmjein át került közelebb az Alakváltók világához, azokban nem sok szó esett Optimuszék eredetéről, igaz volt néhány jelenet ami megpengette ennek érzelmi vonulatát is. Azok, akik viszont esetleg gyerekként ismerkedtek meg a mindent elindító G1-univerzummal, vagy később valamelyik sorozattal, azok bizonyosan ismerhetik a történet legalább egyik verzióját. Ezekben bár legtöbbször barátokként, sőt szinte testvérekként mutatják be őket, előfordul, hogy nem is ismerik egymást. A Transformers Animated egyszer teljesen új alapokra helyezte kapcsolatuk dinamikáját, mikor meglépte ezt, és szembeállította a fiatal Optimuszt egy jóval öregebb, veterán Megatronnal. Ebben a verzióban például kapcsolatuk soha nem is lett közelebbi, igaz, elért egyfajta kölcsönös megtűréshez, tisztelethez. Ezt a vonalat azonban nem sok történet választotta eddig, így az Egy is inkább a gyerekek számára is vonzóbb barátból ellenségek mellett teszi le a voksát.

matrix transformers
A Vezetés Mátrixa Forrás: Transformers: The Movie

A legtöbb eredetben Optimusz eredeti neve (ha egyáltalán kiderül) általában Orion Pax, ezt szintén meghagyták a készítők, az viszont, hogy mi volt, mielőtt fővezérré vált sokszor változik. A legnépszerűbbek és általában a Hasbro által is leggyakrabban jóváhagyott opciók a könyvtáros Iaconban, illetve az egyszerű munkás, Kibertron alacsonyabb kasztjából. Azt viszont érdemes szem előtt tartani, hogy bár az évek során próbálkoztak egy-egy fő idővonal kikiáltásával, végül egyikhez sem tartották magukat, s szinte minden sorozatot úgy kell felfogni, mintha egy külön univerzumban játszódnának. A Transformers Egy is tehát ugyan egy előzmény, de nem az eddig látott filmes univerzumhoz tartozik, csupán egy magányos etap (egyelőre). Ilyen formán pedig nem igazán kell megfelelnie egyiknek sem, de meríthet mindenhonnan, így Optimusz ezúttal is munkás robotként végezte, ami viszont furcsább az az, hogy Megatron is. Általában nem egy helyzetből indulnak, s ennek köszönhető sokszor a különböző életfelfogásuk is, itt a rendező saját elmondása szerint azonban okkal nyúltak ezúttal azonos alapokhoz. Megatron a legtöbb történetben önmagának adja saját nevét, nem pedig kiérdemli, ezzel is egyértelműsítve a kettejük közti különbséget. A Megatron név egyébként a 13 eredeti fővezér egyikéből jön, ő volt Megatronus, vagy más néven a Bukott, aki anno például megjelent a Bay-filmek közül a másodikban, hogy lenyúlja a Napot. A Kibertronon általában a tetteik emelik a magasba a robotokat, ilyen formán a nevek is jelentéssel bírnak. Megatron eredeti megszólítása D-16 sok esetben, ahogy ezúttal is ezt az inkább kódot, mint nevet birtokolja. Egyébként ez a szám ténylegesen tekinthető egyfajta gyári számnak, mivel az eredeti, japán figurák esetében a Takara a dobozokon is jól láthatóan számozta a karaktereket, s ő volt a 16-os, emellett a D, a Destrons rövidítése, Japánban ugyanis nem Autobotok és Álcák (Decepticons), hanem Cybertrons és Destrons néven különböztették meg a frakciókat. Azonban ez az elnevezés az eredeti rajzfilmben nem szerepel, sőt vagy húsz évvel később került először hivatalosan a lore-ba az IDW képregényei által. Azóta viszont egyre többször nyúlnak hozzá.

Megatron Transformers
Megatron(us) Kaonban, Transformers Prime Forrás: TFWIKI

Megatront általában vagy egy eleve pusztításra tervezett, vagy pedig egy hataloméhes zsarnokként mutatják be, legnépszerűbb eredete gladiátori múltja, amit szintén saját bevallásuk szerint időhiány miatt ezúttal megkerültek. Ebben a verzióban Kaon vermében hódította meg a nép szívét, majd polgárháborút robbantott ki, hogy megszerezze a Vezetés Mátrixát és átformálja a Kibertroni rendszert, melyet behálózott a korrupció. A Mátrixot azonban barátja, Orion nyerte el, Kaon pedig az Álcák fővárosává vált, a legvalószínűbb, hogy ebből csupán az utóbbi tényt hagyták meg ezúttal. A Vezetés Mátrixa is megannyi formában mutatkozott már az évek alatt, legtöbbször aranygömbbe zárt élő energiaként jelenik meg, mely egyben a teremtő Primus életereje, egyben az előző fővezérek közös bölcsessége. Az előzetesek nyomán kisebb kavarodást váltott ki, mikor Alpha Trion megajándékozza négy főszereplőnket az alakváltás képességével, s ezt négy fénylő gömbbel teszi. Azok közül viszont egyik sem a Mátrix, hanem T-Cog, magyarul általában T-mag vagy T-csapágy, egyfajta szerv, ami az átalakulás képességét biztosítja. Ez általában azonban valahol az oldaluknál helyezkedik el és nem a mellkasukban, ahol a szikrát, vagyis a szívüket szokták ábrázolni. A Mátrix is ott szokott helyet kapni, így innen eredeztethető ez a keveredés.

Alpha Trion Transformers
Forrás: Transformers One

Ha már Alpha Trion, ő először fog szerepet kapni rendes Transformers-mozifilmben. A legtöbb történetben Optimusz közvetlen mentora, s maga is egy a fővezérek közül. Az eredeti sorozatban például Orion Megatron egyik csodálója volt, mígnem az megölte barátnőjével, Ariellel együtt. Mindkettejüket Alpha építette újjá, Optimuszként, s Elita-1 ként. Az előzetesekben Alpha egy különös barlangban tékozolja idejét, ami úgy tűnik, hogy a fővezérek végső nyughelye, s egyébként elhunyt társai T-magjait adja át az ifjaknak. Elita-1 hátterét is úgy tűnik, mellőzik, de általában ahol megjelenik, ott Orionnal/Optimusszal romantikus kapcsolatban állnak. Űrdongó, vagy a filmben B-127 az, akit nem kell nagyon bemutatni, a legtöbbet középpontba helyezett bot Optimusz és Megatron párosán kívül. Ezúttal ő is munkásnak áll, korai nevével pedig inkább a filmes univerzumra kacsingatnak. Egyébként miért 127? A Kibertronon nem csupán a neveket, az altmódokat is ki lehet választani vagy érdemelni, de vannak egyhangú, tömegcélra szánt változatok is, így amíg nem sikerül saját nevet szerezniük, így a legkönnyebb megkülönböztetniük egymást.

Az előzetesekben felbukkan még Sentinel Prime, vagyis Őrszem fővezér is, aki viszont ismerős lehet szintén az élőszereplős filmekből. Általában ő a sorban Optimuszt megelőző fővezér. Az eredeti sorozatban az ő segítségével találták ki az alakváltás képességét, ezáltal győzedelmeskedtek az Álcák felett, s beköszöntött a Kibertron Aranykora. Ennek a kornak a végén járunk majd a filmben. Az Aranykor csúfos véget ért, mikor az Álcák újra felemelkedtek, immár Megatron vezetésével, miután szert tettek ők is eme képességre. Az előzetesek alapján ebből pedig igen sokat merítettek ezúttal is. Őrszem szintén az előzetesben egy versenyt konferál fel, az Iacon 5000-ret, tehát az előzőleg már említett Iacon is feltűnik a filmben. Ez volt a háború során az Autobotok fővárosa, sőt sok kontinuitásban magáé a bolygóé is, illetve Optimusz és megannyi ismert karakter otthona.

Transformers One
Fülelő, Üstökös és Sokkoló a Transformers Egyben

Ha már ismert karakterek, a leendő Álcák oldalán előkelő helyet foglal el Starscream, vagyis Üstökös/Csillagsikoly. Megatron jobbkeze általában minden percben azt lesi, mikor döfheti hátba mesterét, s legtöbbször magasabb kasztból származik nála. Ellenségeskedésük oka sokszor csupán a kölcsönös hatalomvágyuk, de van, hogy maga ez az osztálybeli különbség, vagy csupán az, hogy Megatron gyakran rajta tölti ki mérgét, ezáltal a hűséges verzióit is idővel maga ellen fordítja. Ezzel pedig általában egy kölcsönös erőszakspirálba keverednek, amitől egyikük sem tud szabadulni, mivel mindezek ellenére szükségük van a másikra. Üstökös egyébként egy úgynevezett seeker, eredetileg az akármilyen röpképes járművé alakuló botokat nevezték így. Későbbi verziókban sok esetben ez egy külön elit kasztot jelentett a társadalmukban, a repülés és a taktikázás mesterei voltak. Mellette felbukkan még majd Sokkoló és Fülelő is, akik közül az előbbi általában az őrült tudós, utóbbi Megatron leghűségesebb katonája. Érdekes módon azonban ezúttal egy női álca is szerepet kap, akinek ráadásul ez lesz az első filmes debütálása. Ő Airachnid, nevéhez hűen egy pókszerű alakváltó. Általában rajong az egzotikus dolgokért, s fajokért, akiket előszeretettel csal hálójába. Kegyetlensége nem igen ismer határokat, magányos farkas, de névlegesen az Álcák sorát erősíti, mivel a káoszban könnyebben kiélheti magát. Nem egy kifejezetten visszatérő szereplő, így érdekes választás, de valószínűleg Elitának kellett egy ellenpár.

Essen még szó a quintessonokról is, akiknek történelme elég kusza. Eredetileg kereskedők, egy ősi faj tagjai, ami szintén kasztszerű rétegekből áll. Van például köztük kivégző, biztonságis vagy épp a Bírók. Utóbbiaknak négy arca és személyisége van, s gyakran más világok pusztulásáról vagy fennmaradásáról döntenek. Az eredeti mesében a Kibertront gyárként használták és megalkották a transzformereket (ezt az eredetet aztán kissé megmásították). Rabszolgáikat két célra szánták, az Autobotokat mindenféle munkára, míg az Álcákat fegyvernek. Felszabadulásuk után innen eredt utóbbiak felsőbbrendűsége, amit aztán Őrszem csak az alakváltás képességével tudott ellensúlyozni. A legtöbb kontinuitásban tehát ők rabszolgatartók, s örök ellenségei a kibertroniaknak.

Transformers One
Egy quintesson és Őrszem, Transformers Egy

Az a fentiekből is látszik, hogy tényleg mindenre igyekeznek kacsingatni, lehetőleg úgy, hogy az alapokat azért meghagyják, de a legnagyobb rejtély, hogy egyenlő alapokkal mégis mi fogja D-16 pálfordulását okozni, miért is válik ezúttal majd Megatronná. Látszólag egyelőre nincs erre nagyon indoka, viszont több képkockán megfigyelhető, hogy az Álcák jelképét hordja magán a békeidő ellenére, tehát egyfajta csodálója lehet az eredeti lázadónak. Az, hogy ebből hogyan jutnak el a totális háborúig jövő héten kiderül.

A Transformers Egy október 10-től a mozikban!

Szerző
Kajtár Virág

A Transformers-szeretete hozta a WS csapatába. 2010 környékén ismerkedett meg az alakváltók világával, hála a Prime szériának, a lelkesedése pedig azóta is töretlen, legyen szó mozgóképről vagy figurákról. 2021-ben kezdett újságírással foglalkozni, jelenleg a Rebo.hu kreatív igazgatója és felelős szerkesztője is. Jelmondata: Soká éljen Starscream!

Szólj hozzá!

Közelgő események

Még több a témában...

Transformers Egy
Előzetesek

Epikus csatákat és sok humort ígér a Transformers Egy végső előzetese

Több ezer éve háborúban állunk, de mielőtt ellenségekké váltunk, szinte testvérek voltunk...

Transformers Egy
Előzetesek

Magyarul is nézhető a Transformers Egy legújabb előzetese

Több ezer éve háborúban állunk, de mielőtt ellenségekké váltunk, szinte testvérek voltunk...