Főoldal Filmek Mind közül a Lélekkő a legveszélyesebb Végtelen Kő?
Filmek

Mind közül a Lélekkő a legveszélyesebb Végtelen Kő?

A Bosszúállók: Végtelen háború előzmény képregénysorozata talán felfedte, hogy a Lélekkő a legveszélyesebb a hat Végtelen Kő közül.

715
Thanos Végtelen Kő

A Bosszúállók: Végtelen háború előzmény képregénysorozata talán felfedte, hogy a Lélekkő a legveszélyesebb a hat Végtelen Kő közül.

A Végtelen háború bemutatója előtt most megjelent előzményszám érdekes adalékul szolgált a Végtelen Kövekről, azok közül is az utolsóról. Az újság megerősítette korábbi feltételezésünket, miszerint a Tér Kő a Tesseractban található. Ezt eddig is sejtettük, tudtuk, nem okozott nagyobb meglepetést. A trailerben azt is láttuk, ahogy Loki a Thor: Ragnarök egyik jelenetében eltulajdonította a Követ (Tesseract) és odaadja Thanosnak. A Tér Kövét később már egyik jelenetben a Végtelen Kesztyűn látjuk az Erő Köve mellett, amivel legutóbb A galaxis őrzői első részében találkoztunk.

És akkor most a Lélek Kőről, amiről Wong a képregényben olvas:

Keveset tudunk a hatodik és utolsó Kőről, a Lélek kőről… De ha igaz, amit tudunk, akkor ez azt igazolja, hogy ez jelenti a legnagyobb fenyegetést mind közül.

Ami a Lélek Követ illeti, még mindig nem tudjuk, hogy hol van. A képregényben Wong egy idegen nyelvet olvas, melyen néhány idegen bolygó képét is látjuk. Bár ebből sem derül ki, hogy hol találjuk az utolsó Végtelen Követ, de azt azért megtudjuk, hogy valamennyi Kő közül ez a legveszélyesebb. Sokan úgy gondolják, hogy nem véletlen járunk Wakandában, és a hatodik Kő ott rejtőzik valahol, talán mélyen a Föld felszíne alatt. Sok rajongó a Fekete Párducban számított a Kő megjelenésére, de ezt Ryan Coogler rendező nem szerette volna firtatni. Ha Thanos megkaparintja mind a hat Végtelen Követ, az Őrült Titán megállíthatatlan lesz, hiszen képes lesz manipulálni a teret, az időt, de még az elméket is.

A Bosszúállók: Végtelen háború hazai bemutatója április 26-án lesz, de mint ahogy megtudtuk az este folyamán, a Marvel Studios egy héttel előrébb hozta a világ más pontjain is a bemutatót.

Szerző
Kévés Bence Mihály

A filmek és sorozatok varázslatos világába csöppentem, és az élet túl rövid ahhoz, hogy rossz filmeket nézzünk.

Szólj hozzá!

Budapest Comic Con

Közelgő események