Miért cserélték le Pedro Pascalt a Fegyverek főszerepében? – Megszólalt a rendező

Josh Brolin vette át a helyét, de miért?

Kévés Bence Mihály
Olvasási idő: 2 perc
Forrás: Warner Bros.

Sokaknak feltűnt, hogy a hamarosan érkező Fegyverek című horrorfilmben végül nem Pedro Pascal, hanem Josh Brolin alakítja a főszerepet – most maga a rendező, Zach Cregger mondta el, mi áll a döntés mögött.

A szereplőcsere háttere

A Fegyverek körül már a forgatás előtt is nagy volt a felhajtás, hiszen eredetileg Pedro Pascal játszotta volna Archer Graff karakterét. A rendező, Zach Cregger azonban most elárulta: a 2023-as hollywoodi sztrájkhullámok miatt kellett teljesen új színészgárdát keresnie a filmhez. „Teljesen más szereplőgárdával vágtam volna bele a forgatásba. Aztán jött a sztrájk, Pedro Pascal időpontjai pedig teljesen felborultak” – mesélte a rendező.

Nemcsak Pedro Pascal esett ki, hanem például Brian Tyree Henry és Renate Reinsve is kénytelen volt visszalépni a film forgatásától. Cregger szerint igazi dominóhatás indult el: „A sztrájk miatt egyre csak toltuk a forgatást, emiatt mindenkinek összecsúsztak az időpontjai, és a végén elölről kellett kezdenem az egészet.”

Josh Brolin ugrott be a főszerepre

Végül Josh Brolin kapta Archer Graff szerepét, Cregger pedig hangsúlyozta: senkire sem haragszik, egyszerűen így alakultak a körülmények. „Semmilyen harag nincs bennem senkivel szemben. Egyszerűen csak minden csúszott, jöttek a konfliktusok, és újra kellett castingolni a filmet.” Egyedül Austin Abrams, az Eufória című sorozat sztárja maradt meg az eredeti szereposztásból, aki Anthony, a manipulatív drogos karakterét alakítja.

A horrorfilm magyar bemutatója 2025. augusztus 7. Josh Brolin főszereplésével. Az biztos, hogy a stáb kalandos úton jutott el idáig, de a rendező szerint megérte a sok újratervezés.

A Fantasztikus 4-es: Első lépések
Forrás: Marvel Studios

Wide Screen Logo

Cikk megosztás
×