Főoldal Játékok Mégsem mutatják meg jövőhéten a S.T.A.L.K.E.R. 2 játékmenetét
Játékok

Mégsem mutatják meg jövőhéten a S.T.A.L.K.E.R. 2 játékmenetét

Érdekességekből azonban most sem lesz hiány.

486

Nagyon erős felhozatalt tud majd produkálni a saját stúdióival az Xbox, hiszen már rengeteg fejlesztőbrigád tartozik az ökoszisztémához. Ha ez még nem lenne elég, külsősökkel is rendre kötnek bizonyos megállapodásokat. Ilyet láthatunk most a GSC Game World és a Microsoft között. Jövőhéten újra láthatjuk ezt az alkotást a redmondiak műsorában, azonban nem a beígért keretek között.

Történt ugyanis, hogy a fejlesztők szerint túl gyorsan ment ki a hivatalos közlemény és kicsit félre lett értelmezve a stúdió szándéka. Most ők pontosítottak egy picit a dolgokon és leszögezték, hogy sajnos gameplayt még nem fogunk látni a jövőhét során, azonban in-game jeleneteket igen. Egy egészen színvonalas előzetessel készültek, hiszen ezen a héten ünnepli majd a S.T.A.L.K.E.R. Shadow of Chernobyl a 14. születésnapját, ami nagyon sokat jelent számukra.

Az elmondásuk alapján sok király és nagy dolgot akarnak még mutatni nekünk az év folyamán a játékkal kapcsolatosan. A „kellemetlenségek” kiküszöbölésére közreadtak pár művészi képet is, amelyet a második részhez készítettek. Remélik, hogy így ez a hír is olyan gyorsan terjed majd, mint a gameplay megjelenése tette. Hogy pontosan mit is terveznek erre az esztendőre, arra nem tértek ki, azonban az sem lenne meglepő, ha valamikor az év végén betoppanna ez az alkotás is.

Szerző

Egészen pici koromban szerettem bele a játékokba és mindenbe ami technika. A jéték rovatot vezetem és próbálok nektek érdekességeket hozni a témában.

Szólj hozzá!

Budapest Comic Con

Közelgő események

Még több a témában...

Dune: Awakening
Játékok

Arrakis életre kel a Dune: Awakening című online túlélős játékban

Új előzetesen csodálhatjuk meg a Dűne világában játszódó új túlélős MMO-t.

Elden Ring Shadow of the Erdtree
Játékok

Bemutatkozott az Elden Ring első nagy kiegészítője

Idén nyáron érkezik a Shadow of the Erdtree című kiegészítő.