Kábel

[MEGERŐSÍTVE] Októbertől forog az X-Force

Megerősítették nekünk a hírt, amit már sejteni lehetett korábban, vagyis hogy ősztől forog a halálosztag filmje, az X-Force.

Megerősítették nekünk a hírt, amit már sejteni lehetett korábban, vagyis hogy ősztől forog a halálosztag filmje, az X-Force.

A 20th Century Fox hosszú évek óta készül, hogy végre elkezdje forgatni az X-Force-ot, de a legfrissebb hírek szerint erre végre idén sor kerül. A The Hollywood Reporter jelentése szerint ugyanis a Fox őszre, októberre időzítette a Deadpool spin-off forgatását.

A Ház az erdő mélyén című film rendezője, Drew Goddard írja és forgatja majd a kalandot a stúdiónak, amibe még mindig nem lesz beleszólása a Marvel Studiosnak – legalábbis úgy tűnik. Goddard neve sok rajongónak ismerősen lehet, hiszen ő szállította a Daredevil sorozatot a Marvelnek, de a Sinister Six Pókember spin-off projektnél is az ő nevét hallhattuk, aminek ugyan a forgatókönyvét megírta Goddard, de vélhetően azt a Sony Pictures már soha sem készíti el. Arról egyelőre nem beszéltek, hogy mikorra várható film, mint ahogy arról sem, hogy kik kapnak szerepet benne. Azt viszont nyugodt szívvel kijelenthetjük, hogy Ryan Reynolds, mint Deadpool és Kábel (Josh Brolin) benne lesz, hiszen ők ketten vezetik a “szókimondó” alakulatot.

Total
0
Shares
Previous Article
Ezüst Utazó

A Fox egy Ezüst Utazó film tervezésébe fogott

Next Article
Thanos Végtelen Kesztyű

Megerősítést nyert a Bosszúállók: Végtelen háború új gonosza?

Related Posts

Ne maradj le a hírekről, kövess minket a Facebook-on is!