Főoldal Filmek Megerősítették Tom Holland szerepét a Bosszúállók: Végtelen háborúban
Filmek

Megerősítették Tom Holland szerepét a Bosszúállók: Végtelen háborúban

Eddig csak szóbeszéd tárgya volt, hogy esetleg Pókember benne lesz a Bosszúállók 3.-ban, de most végre megerősítették hivatalosan is.

119

Eddig csak szóbeszéd tárgya volt, hogy esetleg Pókember benne lesz a Bosszúállók 3.-ban, de most végre megerősítették hivatalosan is.

Korábban is beszéltek arról, hogy a frissen igazolt Tom Holland (Peter Parker/Pókember) esetleg feltűnik majd a Bosszúállók: Végtelen háborúban, de ezt sem a Marvel Studios, sem a Sony Pictures nem erősítette meg hivatalosan, egészen eddig, ugyanis a színész kezébe vette az irányítást, és Twitteren számolt be a nagy hírről.

Miközben 2016 év végén bejelentették a Pókember: Hazatérés film folytatását, addig egyáltalán nem voltunk biztosak abban, hogy a falmászóval is találkozni fogunk a Végtelen háborúban. Mai napig nem ismert, hogy pontosan mit tartalmaz a Sony és a Marvel szerződése, mikről egyeztek meg a felek, ki és milyen formában használhatja fel képregények közkedvelt figuráját, de a mostani bejelentéssel beigazolódtak a korábbi pletykák, hogy Póki sem marad ki a csatából, és Bosszúállónak áll.

Annak ellenére, hogy a fenti tweetben megerősítették Pókember szerepét a filmben a sok más Bosszúálló mellett – Doctor Strange-dzsel és A galaxis őrzőivel is találkozni fogunk -, koránt sem világos, hogy mekkora szerepet szánnak neki. Várhatóan sokkal többet látjuk majd képernyőn, mint az Amerika kapitány: Polgárháború részben. 2018-ban a Bosszúállók visszatérnek, hogy legyőzzék az univerzum legnagyobb ellenségét, Thanos-t, aki azzal a céllal érkezik a Földre, hogy bezsebelje a Végtelen köveket, melyekkel az univerzumot készül elpusztítani.

Fontos még megjegyeznünk, hogy azt is pletykálják, hogy Pókembernek viszonylag kevés szerep jut majd a filmben, emiatt nagyon nehéz megmondani, hogy mivel készül a fiatal és nagydumás hálószövő a Bosszúállók 3.-ban, de tényleg bízunk benne, hogy kiveszi részét a kalandban, és igazi hőse válik.

dc-es-marvel-univerzum

Szerző
Czanik Gergely

A DC és Marvel Multiverzum egyik adminja vagyok. Továbbá a YouTube csatornánkra igyekszem jobbnál-jobb videókat gyártani.

Szólj hozzá!

Közelgő események

Még több a témában...

Godzilla Kong ellen
Filmek

A két Titán találkozását láthatjuk a Godzilla x Kong: The New Empire poszterén

Godzilla és Kong találkozását láthatjuk a Godzilla x Kong: The New Empire...

Joker: Folie à Deux
Filmek

A Joker: Folie à Deux rendezője új képet osztott meg a szakadó esőben álldogáló Joaquin Phoenix karakteréről

Pontosan egy év múlva mutatják be a mozikban a nagysikerű Joker folytatását.

Az ördögűző: A hívő
Filmek

NYEREMÉNYJÁTÉK: Páros belépőket nyerhettek Az ördögűző: A hívő premier előtti vetítésére

Elsők között nézhetitek meg Christopher Nolan új filmjét, Az ördögűző folytatását.

Mancs Őrjárat: A szuperfilm
Filmek

Box Office: Az Alkotó és a Fűrész X se tudta megszorongatni a Mancs Őrjáratot

A Mancs Őrjárat vitte a hétvégét, egy eredeti sci-fi és egy horror...