Lionsgate tavaly szerezte meg Paul Feig új filmjét, A téboly otthona című thrillert, amely Freida McFadden világsikerű regényén alapul. A forgatókönyvet Rebecca Sonnenshine írta, a főszerepben pedig Sydney Sweeney és Amanda Seyfried látható. A film első előzetese most debütált, amelyből egyértelműen átjön Feig jellegzetes stílusa: színes, szalonképes felszín, amely alatt egy sötétebb, nyugtalanító történet rejtőzik.
Sweeney és Seyfried különleges párosa
A történet középpontjában Millie (Sweeney) áll, aki újrakezdésre vágyva házvezetőnőnek szegődik a gazdag Nina (Seyfried) és Andrew otthonába. Hamarosan azonban kiderül, hogy a család titkai jóval veszélyesebbek, mint Millie saját múltja. A korai vetítések résztvevői szerint Sweeney alakítása kissé egysíkú, míg Seyfried kimondottan élvezi a szerepet, és szándékosan túljátssza karakterét, ezzel camp-hangulatot adva a filmnek.
Az előzetes és az első beszámolók alapján Feig ezúttal sem fogta vissza magát: a filmben több pikáns szexjelenet kapott helyet, amelyek a fülledt hangulatot erősítik, a fináléban pedig véres, brutális erőszakba fordul a történet. A regényhez hű adaptációban a férj manipulátor és bántalmazó figuraként jelenik meg, Seyfried karaktere egyre instabilabbá válik, míg Sweeney a naiv áldozat szerepét játssza – céljuk, hogy végül egy válás szabadítsa ki Ninát a mérgező kapcsolatból.
A könyv sikere és Feig bizonytalan pályája
McFadden regénye igazi bestseller: több mint 75 hete szerepel a New York Times listáján, 3,6 millió példányban kelt el világszerte, és 40 nyelvre fordították le. Nem csoda, hogy a filmadaptáció nagy várakozás övezi. Ugyanakkor Paul Feig utóbbi filmjei (Múlt karácsony, Jók és Rosszak Iskolája, Még egy kis szívesség) nem arattak kritikai sikert, így kérdés, hogy ez a sötét hangulatú thriller képes lesz-e visszaadni neki korábbi hírnevét.
A téboly otthona 2025. december 19-én érkezik a mozikba.
Örökké veled? / Eternity > Bemutató ideje: december 4.
