Főoldal Filmek Még idén foroghat A könyvelő folytatása Ben Affleckkel
Filmek

Még idén foroghat A könyvelő folytatása Ben Affleckkel

Christian Wolff hamarosan újra számol!

534
A könyvelő
Forrás: Warner Bros.

A könyvelő (The Accountant) című film 2016-ban került a mozikba, a kritikusok körében egészen jól szerepelt, a pénztáraknál pedig kiválóan: csupán 40 millió dollárból készült melynek közel négyszeresét hozta vissza. A történet főhőse egy Christian Wolff nevű könyvelő, aki általában átlagos, irodai unalmas alaknak tűnik, egyébként meg alvilági bérügyintéző. Ennek tetejében ráadásul autista, rendkívüli számolási készséggel, megfigyelőképességekkel, s fegyverismerettel.

A Deadline szerint Affleck pedig alig várja, hogy visszatérhessen e különös figurához, s leszámoljon még pár rosszfiúval. Mellette visszatér majd a bérgyilkos testvérét, vagyis a Braxet alakító Jon Bernthal is, aki jóval több játékidőt kap, s a második rész leginkább a kettejük kapcsolatára fog fókuszálni. 

A projekt egyébként már 2017-óta lappang, most viszont a jelentés  szerint az idei év második felében kezdődhet a forgatás, amint Affleck végez az Animals című filmjének rendezésével. A rendezői székbe visszatér az első részt is jegyző Gavin O’Connor, aki ráadásul trilógiában gondolkodik.

„Mindig is szerettem volna hármat csinálni…Az első Christianről szólt. Így a másodikban több képernyőidő jut Bernthalnak” – mondta O’Connor 2021-ben a Reel Blend podcastnek. „A harmadik filmben már igazi testvérek lesznek, egy furcsa páros. A harmadik egy “haverfilm” lesz.”

A világjárvány közepette és a streaming előretörésével többször felmerült, hogy a folytatást nem is filmekben, hanem egy sorozatban valósítják majd meg, sőt Affleck úgy nyilatkozott, hogy bárhogy elvállalja, csak csinálják meg. Úgy tűnik továbbra is nagyon a szívén viseli a projektet, kiváló alakításához reméljük képesek érdemben hozzáadni egy új történetet, még ha az első után annyira nem is érezzük ennek szükségét. Mindenesetre, ha tényleg megvalósul az idei forgatás és tudják tartani a terveket, akkor is még akár évekre vagyunk Wolff újabb kalandjától.

A könyvelő
Szerző
Kajtár Virág

A Transformers-szeretete hozta a WS csapatába. 2010 környékén ismerkedett meg az alakváltók világával, hála a Prime szériának, a lelkesedése pedig azóta is töretlen, legyen szó mozgóképről vagy figurákról. 2021-ben kezdett újságírással foglalkozni, jelenleg a Rebo.hu kreatív igazgatója és felelős szerkesztője is. Jelmondata: Soká éljen Starscream!

1 Hozzászólás

Közelgő események

Még több a témában...