Berobbant végre a Mortal Kombat II második előzetese, mely kicsit érzelmesebben mutatja be, mi vár ránk a második fordulóban. Ezúttal a középpontban nem más áll, mint Johnny Cage, a tipikus B-filmes ikon, aki a vérrel és izgalommal teli tornában bizonyíthat. A játékokban Cage ugyanis egy küszködő hollywoodi akciófilmsztár volt, aki megpróbálta felélénkíteni karrierjét és hírnevét azzal, hogy benevezett a Mortal Kombatra. Bizonyítani szerette volna a szkeptikus filmkritikusoknak valódi harci képességeit, valamint, hogy nem csupán mutatványokra és jól kivitelezett kameramunkára támaszkodik. Végül a Föld egyik legfontosabb védelmezőjévé vált a Külvilággal szemben. Urban hamar megnyerte szerepét, ám a rajongók nagy bánatára kimaradt az első rész küzdelmeiből, s csupán belengették eljövetelét. Ezúttal viszont az övé lesz a főszerep, s végre részt vehetünk magán a címadó játékon is.
„A rajongók kedvenc bajnokai – immár Johnny Cage-dzsel kiegészülve – egymás ellen kényszerülnek egy végső csatában, hogy legyőzzék Shao Kahn sötét uralmát, amely a Föld Birodalmának és védelmezőinek puszta létezését fenyegeti.”
Karl Urban szerint a filmben a közönség egy teljesen megtört, karrierje végén járó Johnnyval találkozik – olyannal, amilyennek még soha nem láttuk. „A karrierje padlón van, elhanyagolta a harcművészetet, a világ elfelejtette, ki ő. A játékokból ismert nagyképű, beképzelt Johnny Cage-ből alig maradt valami – ő egy megtört ember. A film során azonban végignézhetjük, ahogy újra bajnokká válik, és akaratlanul is belecsöppen ebbe az őrült, epikus kalandba. El fog szállni az agyatok, komolyan.”
2021-ben a Mortal Kombat vegyes reakciókat kapott a rajongók részéről, a kívülállók inkább szerették, mint nem. Számokban viszont meggyőzte a Warnert, még úgy is, hogy egyszerre debütált streamingen és a mozikban. A rendezésért újra Simon McQuoid felelt, míg a forgatókönyvet a Holdlovag írója, Jeremy Slater hozta tető alá. A főbb szereplők között Karl Urban mellett találjuk Adeline Rudolphot, Lewis Tant, Jessica McNameet, Josh Lawsont, Tadanobu Asanót, Mehcad Brookst, Ludi Lint, Damon Herrimant, Tati Gabrielle-t és Martyn Fordot.
A Mortal Kombat II május 7-én érkezik!



Működik ez? / > Bemutató ideje: február
26.







