Az első órákban Glasgow utcáin egy masszív páncélozott teherautót toltak be a díszletbe, de ami igazán felkavarta a Marvel-fanokat, az a jármű oldalán látható piros démon szimbólum volt. Aki játszott az Insomniac-féle Pókember-játékokkal, rögtön felismerhette: ez bizony kísértetiesen hasonlít a Belső Démonok logójára, akiknek vezére nem más, mint Mister Negative!
Pókember Napon kezdődött a forgatás
Persze nem árt egyelőre óvatosan kezelni a találgatásokat. Hivatalosan még nem jelentették be, hogy ki lesz a Pókember: Egy új nap hajnala főgonosza, és azt sem tudni, ki alakítja majd Mister Negative karakterét – ha valóban ő lesz az ellenfél. Az viszont már most látszik, hogy a film több B-listás gonosztevőt is felvonultat majd, legalábbis néhány werkfotó alapján.
Mister Negative előélete
Mister Negative, azaz Martin Li, először 2007-ben bukkant fel a Pókember-képregényekben. Ő egy könyörtelen fegyvercsempész és bűnöző, aki képes a Sötéterő manipulálására, így akár elméket irányít, energiákat terel, vagy brutális erőt szabadít magára. Nevéhez fűződik a Devil’s Breath nevű biológiai fegyver is, amit a játékosok leginkább az Insomniac játékaiból ismerhetnek.
A filmben ismét Tom Holland bújik Pókember bőrébe, mellette visszatér Zendaya és Jacob Batalon is, de új arc lesz Sadie Sink (Stranger Things) és Jon Bernthal, aki Megtorlóként már a Daredevil: Újjászületés című sorozatban is feltűnt az MCU-ban. A történet időrendben várhatóan a Bosszúállók: Ítéletnap előtt játszódik majd.
A Pókember: Egy új nap hajnala 2026. július 31-én érkezik a mozikba, rendezője Destin Daniel Cretton.
Örökké veled? / Eternity > Bemutató ideje: december 4.
