Magyar felirattal érkeznek a PS5 exkluzív nyitócímei, köztük a Spider-Man: Miles Morales is

Miles és Sackboy is magyarul robban be.

Örömhírrel szolgálhatunk a hazai PlayStation rajongóknak, ugyanis a PlayStation Magyarország nemrég bejelentette, hogy az év korábbi exkluzívjaihoz hasonlóan a PlayStation 5 nyitócímei is magyar felirattal érkeznek.

A 2018-as Marvel’s Spider-Man is teljes lokalizációval került a boltok polcaira, így külön öröm, hogy Miles kalandját is hasonlóan élhetjük át. A Marvel’s Spider-Man: Miles Morales az első epizód cselekményét folytatja, ahol a fiatalabb Pókember bőrébe bújva kell megvédenünk Harlem területét. A PS4-es megjelenés november 12-én, a PS5 kiadásé pedig november 19-én esedékes.

Az ősz másik nagy Sony címe a Sackboy: A Big Adventure, ahol a LittleBigPlanet szériából megismert főhőst kísérhetjük át sztorijának következő fejezetén. A rendkívül aranyos, családbarát platformer minden korosztály számára ajánlott, és a multiplayernek hála akár négyen is belevethetjük magunkat az izgalmakba. A megjelenés dátumát itt is az új konzol premierjéhez igazították, azaz november 12-én a PS4, november 19-én pedig a PS5 közönsége örülhet.

Az utóbbi hónapokban különösen hálásak lehetünk a fordítók csapatának, ugyanis a Death Stranding, a The Last of Us Part II és a Ghost of Tsushima után két újabb nagy exkluzív címet élvezhetünk anyanyelvünkön. Külön öröm, hogy a PlayStation 4 és PlayStation 5 változatok is megkapják a választható magyar nyelv opcióját. Köszönjük!

Total
0
Shares
Previous Article
Valkűr

A harmadik Thor-filmből az is kiderül, hogy Valkűr legyőzte Hulkot

Next Article

Komoly töltési sebesség csökkenés a The Last of Us Remastered és az Until Dawn esetében

Related Posts
Wide Screen YouTube