Madonna élesen bírálja Trumpot, mert nem ismeri el az AIDS világnapját

A Popkirálynő érzelmes levélben emlékezett meg az AIDS áldozatairól, s egyúttal bírálta az elnököt is.

Faragó Dániel
Olvasási idő: 4 perc

December 1-je hivatalosan az AIDS világnapja, melynek alkalmából Madonna egy érzelmes posztban emlékezett meg az áldozatokról. A Popkirálynő viszont nem volt rest odaszólni Donald Trumpnak is, mivel az amerikai kormányzat már nem ünnepli az eseményt, miközben a HIV továbbra is egy gyógyíthatatlan betegség, mely máig szedi áldozatait.

Madonna kritizálta a Trump kormányzatot, mert nem ismerik el többé az AIDS világnapját

Madonna egy Instagram posztban emlékezett meg az AIDS világnapjáról, melyben kifejezte együttérzését az áldozatokról és hozzátartozóikról. A posztot aztán egy éles kritikával folytatta, melyben elítélte a Trump kormányzat döntését, amellyel az Egyesült Államokban többé nem ismerik el az AIDS világnapját.

„Az egy dolog, hogy a szövetségi ügynököknek megparancsolják, hogy ne ünnepeljék meg ezt a napot, de azt kérni a nagyközönségtől, hogy tegyen úgy, mintha ez soha nem történt volna meg, az nevetséges, abszurd és elképzelhetetlen” – írta.

A Popkirálynő ezután kifejezetten Trumpnak címezte mondandóját, melyben kifejtette, hogy az elnöknek valószínűleg nem kellett végignéznie, amint barátai vagy rokonai meghalnak az AIDS miatt.

„Fogadok, hogy soha nem látta a legjobb barátját AIDS-ben meghalni, nem fogta a kezét, és nem nézte, ahogy a vér lefolyik az arcáról, miközben 23 évesen utolsó lélegzetét vette” – folytatta Madonna.

Madonna ezzel utalt barátjára és volt szobatársára, a néhai brit művészre, Martin Burgoyne-ra, aki 1986-ban hunyt el. Az énekesnő korábban is többízben kifejezte együttérzését az AIDS áldozatai iránt. Számos hozzá közel álló hunyt el a betegség miatt, köztük első mentora és tánctanára, Chris Flynn, illetve Keith Haring művész is. Madonna róluk énekelt az 1992-es In This Life című számában, illetve szintén az AIDS áldozatairól emlékezett meg a legutóbbi Celebration-turnén, amikor a Live To Tell című számot adta elő.

Trump kormánya figyelmen hagyja az AIDS ma is súlyos fenyegetettségét

Az AIDS járvány a 80-as, 90-es években volt a csúcsán. Azóta a betegséget sikerült valamennyire visszaszorítani bizonyos kezelésekkel, de mivel a vírus gyógyíthatatlan, így világszinten ma is 39,9 millió él HIV fertőzött él, közülük is 1,2 millió az Egyesült Államokban jegyzi meg a CNN.

Az AIDS világnapját 1988 óta ismerik el a WHO által és azóta minden december 1-jén emlékeznek meg róla. Azonban a Trump kormányzat nemrég eltörölte és már nem ismeri el a világnapot az Egyesült Államokban.

Idén elég nagy port kavart, amikor Trumpék (Elon Musk irányításával) megvonták a támogatást az USAID programtól, ezzel pont azok a szegényebb és fejlődő országok estek el létfontosságú támogatástól, ahol nagyon nagy arányban vannak HIV fertőzöttek, főként Afrikában. Tommy Pigott, a Külügyminisztérium helyettes szóvivője a következőket nyilatkozta a kormányzat döntéseiről és az AIDS elleni új stratégiákról.

„A figyelemfelkeltő nap nem stratégia. Trump elnök vezetése alatt a Külügyminisztérium közvetlenül együttműködik a külföldi kormányokkal az életek megmentése, valamint a felelősség és a teher megosztásának fokozása érdekében. Az év elején közzétettünk egy globális egészségügyi stratégiát, amelynek célja az amerikai külföldi segélyezés racionalizálása és a fertőző betegségek elleni küzdelem megközelítésének modernizálása” – nyilatkozta a külügyi szóvivő.

Dr. Anna Person, az Amerikai Fertőző Betegségek Társaságának HIV-gyógyászati egyesületének elnöke szerint „az ország HIV-ellenes intézkedéseinek felszámolására irányuló törekvések” riasztó jelek.

Madonna és a többi világsztár (pl. Elton John) felszólalása az AIDS elleni védekezés és a Trump kormányzat döntései ellen újfent vitát válthatnak ki és felhívják a figyelmet arra, hogy a HIV továbbra is egy veszélyes és fertőző betegség, melyet nem szabad figyelmen kívül hagyni.

Madonna
Forrás: BBC

Wide Screen Logo

Cikk megosztás
×