Főoldal Előzetesek LeBron James igazolásával befutott a Space Jam – Új örökség előzetese
Előzetesek

LeBron James igazolásával befutott a Space Jam – Új örökség előzetese

Michael Jordan után LeBron James is Tapsi Hapsi mellett kosarazik.

393

Egy örökkévalóságnak tűnt kivárni a Space Jam folytatását. A stúdió évek óta tervezi a második részt, de csak most sikerült összehozni a Bolondos Dallamok csapatával és a Los Angeles Lackers csatárjával és a négyszeres NBA bajnokával a második részt. A filmben ezúttal ugyanis nem Michael Jordan, hanem LeBron James tűnik fel a rajzfilmhősök csapatában.

Azt már tudjuk, hogy Pepe lö Pici jelenetét kivágták a filmből a karaktert ért botrány miatt, miután megvádolták a karaktert, hogy a nők elleni erőszakot szimbolizálja. De ahogy látható a lenti előzetesben, Lola nyuszi szerelése is sokkal szerényebbre sikerült az első részhez képest. Ami pedig magáról a történetről kell tudnunk: Tapsi Hapsiékkal egy csapatban játszik majd LeBron James és fia, miután egy digitális világ beszippantja őket. A Marvel Moziverzum sztárja, Don Cheadle is feltűnik a filmben, ő fogja életre kelteni majd a gonosz AI-G Rhythm nevű gonosz mesterséges intelligenciát, ami csapdába ejtette a kosarast.

Ezenfelül pedig egy rakás vendégszerepet kapunk a Warner Bros. birtokában lévő karakterektől. Ezek közül néhányat már láttunk az előzetesben, például King Kong is megjelent a videóban, de pletykák szerint Pennywise, Voldemort nagyúr, Smith ügynök a Mátrixból, vagy éppen Joker, de a Ready Player One című filmből az Iron Giant-ot is megmutatták már.

A Space Jam második részét július 16-án fogják bemutatni az HBO Max streamingszolgáltatón, valamint a mozikban.  

Szerző
Kévés Bence Mihály

A filmek és sorozatok varázslatos világába csöppentem, és az élet túl rövid ahhoz, hogy rossz filmeket nézzünk.

Szólj hozzá!

Budapest Comic Con

Közelgő események

Még több a témában...

Olimpia
Filmek

100 nap múlva indul az 2024-es párizsi olimpiai játékok

Maxold ki a 2024-es párizsi olimpiai játékokat a hamarosan induló Max szolgáltatással.

Max
Sorozatok

Exkluzív francia sorozatok érkeznek a Maxra

A Max franciaországi indulásával együtt megindul a francia saját gyártású Max Original...