Azaz, gyermekkorunk kedvenc mesefigurájának kitalálásának története.
Habár manapság a kétfejű, nyolcszemű, három hátsóval is rendelkező, mályvaszínű mesefigurák vették át a „mainstream” szerepet a tv csatornákon, aligha lenne olyan ember a földön, aki ne találkozott volna könyv vagy rajzfilm formájában Alan Alexander Milne angol író Micimackójával.
A tavaly szeptemberében debütáló, Viszlát, Christopher Robin az első világháborúból visszatérő író mindennapjait mutatja be, aki az átélt borzalmak után nehezen találja meg a nyugalmat a hétköznapokban. Éppen ezért rövidesen fiúk, Christopher Robin (Will Tilston) születése után a család az újdonsült dadussal (Kelly MacDonald) együtt úgy dönt, hogy a nyüzsgő és zajos Londont hátrahagyva leköltöznek vidékre.
A fordulópont ott kezdődik a történetben, amikor a dajkának távoznia kell, valamint Daphne az édesanya (Margot Robbie) is visszatér Londonba egy kis időre, magára hagyva apát és fiát. Bár Milne eredetileg egy olyan könyvet szeretne megírni, ami kifejezetten a háborúról, pontosabban az ellen szól, egészen addig, míg fia egy nap meg nem kéri, hogy írjon inkább számára egy könyvet. Az írót játszó Dohmnall Gleeson nagyszerűen alakítja a háború szörnyű képeit átélő, meggyötört figurát, és habár az elején nem vette komolyan fia kérését, azonban végül mégis csak a kis Christopherrel töltött idő valamint a kitömött plüssfigurái ihlették meg a Winnie the pooh, vagy magyarosan egész egyszerűen csak Micimackó, történetét.
A könyvsorozat egyből nemzetközi siker lett és a film továbbá bepillantást enged, hogy ez milyen változásokat is hoz magával a család életében. A szereplők közül a leggyengébb Daphne, az édesanya, aki valahol a gondos és a hanyag szülő között táncol az egész film során. Az ő karakterét a készítőknek szerintem egyáltalán nem sikerült eltalálniuk. Kiemelkedő azonban a dadust valamint a kisfiút játszó fiatal Will Tiltson szereplése, és habár az utóbbinál a borzalmasan lányos frizura erőltetését nem értem, ettől függetlenül valóban nagyon jól átadta a gondtalan és kíváncsi gyermek képét, aki csak a kissé komor, de szeretnivaló édesapjával szeretett volna játszani. A történet remekül bemutatja az apa és fia kapcsolatának gyorsan változó dinamikáját, aminek a lendületét maga a könyv megalkotása, majd pedig annak kiadása adja.
A képi világ elég színes, szerintem teljesen rendben volt, bár olykor úgy éreztem a történet maga, mintha egy kicsit vontatott, kiszámítható és olykor-olykor kiforratlan lenne. A színészek szerintem hozták a megfelelő színvonalat. Margot Robbie is megfelelőlen hozta Daphne karakterét, kár, hogy ott az alkotók nem igazán tudták eldönteni, hogy milyen személyiséget szánnak neki és habár a kis srác frizurájától gyakorlatilag az egész film alatt tikkelt a szemem, de a 76 genderek korában, kuss, a nevem.
Habár nagyon messze vagyok egy dráma rajongótól, de jó pár érdekesség kiderül a filmnek köszönhetően, hogyan is keletkezett Micimackó története, és ez miként hatott az egész család, de főleg Christoper Robin életére a könyv megjelenése.
VÉGSZÓ
Aki mégis nagy dráma rajongó és szereti az angol vidéki tájakat valamint különösen kíváncsi a világ egyik legismertebb meséjének a megszületésére, annak a Viszlát Christoper Robin egy kellemes délutáni kikapcsolódást nyújthat.
A film január 11-től megtekinthető a hazai közönség számára is.
Szólj hozzá!