KRITIKA: Visszatérés Epipóba

Egy út a múltba, egy út a jövőbe. Avagy, hogyan dolgozzunk fel egy olyan traumát, amit nem lehet?

Figyelem! A cikk hátralévő részében SPOILERelemeket olvashattok a történetével kapcsolatban!

Visszatérés Epipóba című magyar dokumentumfilm nagyon érzékeny témát dolgoz fel, és az alkotó személye miatt a lehető legszemélyesebben, hiszen az alkotó maga is részt vett azokban a táborokban, amiket „a Sipos” szervezett, aki később gyermekmolesztálási vádakba keveredett (ám az ügy kirobbanásakor ezek a bűncselekmények még elévültek Magyarországon, azóta, ennek az ügynek a hatására, már nem). Ám a film nem Judit kálváriájának története, és nem is egy fájdalom körkép. Nem elborzasztani akar a film, bár az érintett témából adódóan természetesen ez is több alkalommal megtörténik, hanem sokkal inkább azt a folyamatot mutatja be, ahogy az ember fel tud, ha egyáltalán fel lehet dolgozni ilyen történéseket.

Egy út ez a gyermekkorba, visszaemlékezés a nyolcvanas évek Magyarországára, de nem lesz érzelgős, ahogy az egész film kerüli a pátoszt és a hatásvadászatot. Az autentikus archív felvételek használata az egyik legjobb, ami a filmmel történhetett, az elején mikor még nem tiszta számunkra miről van is pontosan szó, nosztalgikus érzéseket kelt, egyben el is helyezi és hitelessé is teszi a felnőtt szereplőket, mikor a gyermek énjük mellé vannak vágva, míg a film végére minden ilyen archív képsor hátborzongatóvá válik.

A film másik nagy húzása, ami kiemeli a megtörtént eseteket feldolgozó dokumentum filmek közül, az a terápiás csoport, vagy színjátszókör, ami során a volt táborozók újra élik a tábor rituáléit, játékait, esetleg olyan múltbéli történéséket, amiről nem maradt fent felvétel. Ám a legerősebb mégis az, amikor a szüleik szerepébe bújnak, majd, amikor beleképzelik magukat a szexuális ragadozó fejébe, vajon mi lehet benne. Hasonlóan erős képsorok, amikor egymást szembesítik a véleményükkel és összevesznek azon ki, hogy látja „a Sipost” és a tábort.

S amiért írtam, hogy a jövőről is szól, azaz, hogy az ilyen terápiás alkalmakkor sikerül sokuknak elfogadni, azt, hogy mi az, ami megbocsáthatatlan bűn, s mi az, ami azonban tényleg jó volt a táborban. A kép teljes egészét látják, úgy, hogy közben nem bocsátanak meg a ragadozónak.

„A Sipos” pedig rémisztően hétköznapi és megnyerő. Valóban egy olyan figura, akiről elhisszük, hogy mind a gyerekek, mind a szülők oda voltak érte és kedvelték. A gonosz hétköznapisága és karizmája itt is megjelenik; az igazi gonoszság sosem a látványos gesztusokban nyilvánul meg, megbújik az árnyékban, és onnan támad lesből, mint egy mérges kígyó. Ennek a szexuális ragadozónak is a manipuláció volt a fegyvere, a gyerekek bizalmába férkőzött, elhitette velük, hogy az ő figyelmétől lesznek csak különlegesek, az összes megalázás, fenyítés, a rituálék, és a tábor köré épített mítosz is mind a játszma része volt. A játszma, melyet talán még ma is játszana vagy tán játszik is, hisz a film szereplőinek álláspontja szerint, ez a ragadozó mai napig nem jött rá, mi volt helytelen és erkölcstelen abban, amit tett éveken át, feltehetőleg több tucat gyerekkel. Ezzel életeket megnyomorítva.

A film nagyon érzékenyen, tapintatosan járja körbe a témáját, a hangsúly itt valóban az áldozatokon van, és azon a dilemmán, amit a kerettörténet is szépen erősít: hogyan tovább? Hogy kerülhető el, hogy ilyesmi újra megtörténjen? Mit lehet tenni, ha már megtörtént, és mit lehet tenni azért, hogy ne történjen meg újra? A film a múltról és jövőről is szól, és garantáltan kényelmetlenül fogjuk magunkat érezni, de szerencsére a film csak éppen elég explicit részletet oszt meg, inkább sejtett. Az információkat a film jól adagolja, folyamatosan áll össze a kép, és együtt nyomozunk Judittal. Akkor is teljes élményt (ha lehet ezt mondani egy ilyen komoly filmre) ad a film, ha ismerjük a történéseket.

VÉGSZÓ

Megrázó, s egyben okos film, ami rendkívül személyes és mégis hiteles, s valamennyire tárgyilagos is tud maradni. A témája miatt mondanám, hogy csak erős idegzetűeknek, de ez nem lenne helyénvaló. Ezt a filmet mindenkinek látnia kell, de legalábbis minden szülőnek, nagyobb testvérnek vagy pedagógusnak. Azért gondolom, hogy mégis mindenkinek látnia kell ezt a filmet, mert közös felelősségünk, hogy azon legyünk, hogy megakadályozzuk, hogy valaha még egyszer ilyen történjen.

Total
9
Shares

Leave a Reply

Previous Article
Henry Cavill

Henry Cavill örömmel beugrana Daniel Craig helyére James Bond szerepébe

Next Article

Új részletek a Scarlet Nexus világáról

Related Posts
Wide Screen YouTube