a
FőoldalBRÉKINGKRITIKA: A világ összes pénze

KRITIKA: A világ összes pénze

Lássuk megérte-e a film körüli óriási felhajtás.

A történet szerint a világ egyik leggazdagabb aranyifja, a 16 éves III. John Paul Getty (Charlie Plummer) Rómában vígan éli a gazdagok gondmentes életét, azonban ennek az idillnek hamar vége szakad, ugyanis a fiút elrabolják. A képlet viszonylag egyszerű: ha a világ leggazdagabb embere J. Paul Getty (Christopher Plummer) kifizeti a 17 millió dolláros váltságdíjat a fiút elengedik, ha pedig nem…

Sok hasonló történetet láthattunk már a nagy vásznon, de ez a film két nagyon jelentős ponton eltér tőlük. Egyrészt azért, mert ez egy megtörtént esetet dolgoz fel, a másrészről pedig azért, mert jelen esetben bár az olajmágnásnak meg sem kottyanna kifizetni a váltságdíjat, egy pillanatra sem merül fel benne, hogy megtegye azt. Getty a való életben is a nevét viselő olajvállalat tulajdonosa és korának messze leggazdagabb embere volt, ezen kívül pedig legendás volt fukarságáról is. Ezt több nagyobb és néhány apró elemmel is szemléltetik a filmben, többnyire jól megvalósítva. Alapvetően nem a humor a legerősebb a történetben, de amikor a képernyőn megjelenik néhány abszurd elem, az nagyon jól megírt és eltalált. Az öreg szemléletét pedig a váltságdíjról később sokan alkalmazták a jövőben is.

Már nem fogjuk megtudni, hogy a botrányai miatt hollywoodban tulajdonképpen tiltólistára került Spacey hogyan alakította az idős milliárdost, de a mindösszesen 9 nap alatt újraforgatott jelenetekben Plummer jó alakítást nyújt, még ha néhányszor érződik is, hogy nem igazán kerek az egész. Cserébe a tisztes helytállásért Plummer időközben meg is kapta a legjobb férfi mellékszereplő jelölést, ami jár is neki, hiszen ő a film egyik legerősebb pontja.

Az akadémia másik díjjal nem fogja honorálni a filmet, ugyanis ez az egyetlen bezsebelt jelölés, de ettől függetlenül több jó alakítás is van a filmben. Az fiatal Plummer jól játssza az elrabolt ifjút, de nekem Roman Duris (Cinquanta) alakítása tetszett a legjobban. Szinte érezni, hogy jelenetről jelenetre kap erőre a lelkiismerete és hiába alakítja ő az egyik emberrablót, azon gondolkozik az ember, hogy vajon hogyan juthatott el idáig egy egyébként „becsületes” fickó.

John Paul erős akaratú édesanyját Michelle Williams hozza, a tőle megszokott intenzitással, míg a volt CIA ügynököt Chase-t Mark Wahlberg hozza a neki legjobban álló morózus stílusban. A színészgárdára tehát semmi panasz nem lehet, lássuk a továbbiakat.

A film 132 perces játékideje néhol soknak tűnik, de összességében egy végig feszült, jól felépített filmet kapunk. Érezni, hogy fogy az idő, az elrablók pedig egyre türelmetlenebbek és folyamatosan közeledünk valami kellemetlen végkifejlet felé. A bűnözők ábrázolása és döntéseik reálisak. Nyomasztó érzés látni, hogy az egészet abszolút befektetésként kezelik, hiába hogy emberi sorsokról van szó, éppen ezért ezt nagyon jól valósították meg, az egyik jelenetben pedig szinte mi is érezzük a fiú fizikai fájdalmát.

Nagyon sok kockázatot nem vállal a film, ugyanakkor nincsenek benne logikai bukfencek sem. Kifejezetten tetszik, hogy a szereplők sokszor nem mozgatják igazán a szálakat, mindent megtesznek ugyan, de csak sodródni tudnak az események áradatával. Ha nagyon filozofálni szeretnénk, nagyjából így írhatnánk le magát az életet is. Többször hihetjük azt, hogy „na végre” itt a fordulat, de ez végül nem úgy valósul meg, ahogy egy-egy jelenet sugallná a film közben. A film második harmadáig vártam, hogy milyen irányt fog venni a történet, onnantól éreztem igazán, hogy nem akar mást, mint bemutatni az igaz történetet. Illetve különösképpen azt, hogy sokszor mennyire tehetetlenek vagyunk, hiszen a szereplők hiába tettek meg mindent és hiába volt tőlük egy karnyújtásnyira a „világ összes pénze”, még sem érhették el, pedig azzal nagyon gyorsan lezárhatták volna az egyébként egyszerű alaphelyzetet.

A túszejtőkre lecsapó akciók és a háttérben folyó oknyomozás helyett a film inkább az elrabolt fiú édesanyjának küszködésére és az időközben szintén lelkiismeretet növesztő CIA ügynök együttműködésére helyezi a fő hangsúlyt. Hozzátartozik az értékeléshez, hogy sokszor volt az az érzésem, hogy Scott nem tudja igazán eldönteni, hogy drámát vagy thriller-t szeretett volna-e forgatni és valahol a kettő között végződött a film.

Ez tulajdonképpen egy nagyon szomorú eseményen keresztül bemutatott tanmese a kapzsiságról, illetve annak határtalanságáról. És arról, hogy a pénz azoknak akiknek megvan sokszor mit sem ér, míg azoknak akiknek nincs, magát az életet jelentheti.

ÖSSZEGZÉS

Összességében kapunk egy nagyon realisztikus, olykor nyomasztó, éppen ezért jó filmet, remek színészek tolmácsolásában. Végre kiderült, hogy Scott nem csak sci-fi-ket tud rendezni, ugyanakkor az érződik hogy (még) nem a krimi a fő műfaja. Az újraforgatott jelenetek nem rontanak a film élvezhetőségén, de a filmet körülvevő felhajtások sora biztosan jót fog tenni a nézettségének is. A végjáték nagyon feszültre és jóra sikerült, de a film egészét tekintve sem lehet panaszunk, hiszen egy jó krimit látunk, ami inkább a kilátástalanságra fókuszál mintsem az akcióra, így sokkal inkább drámának érződik mintsem thrillernek.

7.2

Történet

7.0/10

Színészek

8.0/10

Rendezés

7.0/10

Hangulat

7.0/10

Látvány

7.0/10
Megosztás:
Cikk értékelése

Programtervező vagyok. Előző újságnál tech rovatom volt, de becsatlakoztak a filmek és sorozatok is, azóta pedig nem tudtam kiszeretni belőlük.