A Tomb Raider nem sikerült se nem túl rosszra, se nem túl jóra: valahol a langymeleg középmezőnyben lebeg, hogy aztán végleg bevágjuk az elfeledett próbálkozások szekrényébe.
A legújabb Tomb Raider-adaptáció esetében nem az a kérdés, hogy jobb lett-e, mint az Angelina Jolie nevével fémjelzett alkotások. Még csak az sem kérdéses, hogy megtört-e a videojáték/filmadaptáció párosítás évtizedes átka. Nem, a film nézése közben pusztán annyi merül fel bennünk, hogy ennek így, ilyen formában mi értelme volt? Átok nem tört meg, Jolie-filmeknél valamivel jobb (mindenképpen másabb), viszont filmnek sajnos ez még így, mindent összevetve is kevés.
Pedig jól indult a dolog, ha egy bizonyos szemszögből nézzük. Hiszen Alicia Vikander és Dominic West írtak alá a produkcióhoz, akik többnyire tudják, mit érdemesebb elvállalni, és mire kell rögtön rávágni a nemet. Vikander ráadásul az elmúlt években egyre nagyobb sztár lett az olyan választásaival, mint a Garland-féle Ex Machina, vagy Tom Hooper Dán lány-a. Utóbbival még az Oscar-t is sikerült bezsebelnie, éppen ezért a kezdeti hírek pozitívak voltak.
Azonban ha más szemszögből nézzük, akkor rengeteg elrettentő és meglehetősen vészjelző történés is felbukkant a produkció fejlesztése közben. Egyrészről a film erőteljesen, már-már szolgai hasonlósággal igyekszik másolni a 2013-as Tomb Raider játék-rebootot (tudjuk, nehezen követhető), mely annak idején új életet lehelt a franchise-ba. Az alkotók ugyanezt a sikert szerették volna megismételni, csak egy másik médiumban. Viszont a tény, hogy pont ehhez a biztos megoldáshoz nyúltak, aggodalomra is adhatott okot: talán nem volt más a tarsolyukban, és szerettek volna biztosra menni, “próbáljuk meg” alapon? A nem túlzottan bizonyított rendező felbérlése sem volt túlzottan bizalomgerjesztő. Tulajdonképpen Vikander és a játékra való hasonlóságon kívül nem volt sok okunk várni ezt a mozit.
Végeredményben egy felemás filmet kapunk. Egyrészről valamelyest működik, ha képesek vagyunk minden igényünket kidobni az ablakon, és csak egy semmilyen, vasárnap délutáni kalandfilmre vágyunk. Ezen a szinten képes működni a dolog, ideig-óráig. Ahhoz képest, hogy mennyire feszültnek kellene lennie a cselekménynek, és mekkora tétek forognak kockán, a mozi meglehetősen unalmassá és monotonná válik kis idő elteltével.
A nagyobb problémák ott kezdődnek, ha többet is szeretnénk ettől a mozitól: ha a Lara Croft név jelent is számunkra valamit, és azt akartuk, hogy végre kapjon egy méltó filmet a hősnő. Itt bukik a film a legnagyobbat, ugyanis a Tomb Raider fájóan semmilyen. A forgatókönyv a lehető legelcsépeltebb, lecsupaszított kalandfilmtrópusokra épül, olyan borzalmasan megírt párbeszédekkel, melyet a legnagyobb színészlegendák sem tudnának élettel megtölteni. Hiába van nekünk itt Vikander, aki bár megtesz minden tőle telhetőt, a körülötte lévők miatt sajnos ez túlságosan kevés. Az ő hősnője kétségkívül más, azonban nem eléggé. Mintha az alkotókban nem lett volna elég ambíció, hogy jó filmet csináljanak, pusztán szerették volna meglovagolni a játék sikerét, aztán ennyi.
VÉGSZÓ
Nem mondanám, hogy lusta, vagy kivételesen rossz film lenne a Tomb Raider, ugyanis nem az. Egy teljesen nézhető, ám iszonyat hamar felejthető, helyenként unalmas kalandfilmet sikerült összerántaniuk, mely bár jobb lett, mint Croft-kisasszony korábbi mozis kiruccanásai, ezt is ugyanilyen hamar fogjuk elfelejteni. Kár érte.
Szólj hozzá!