Gyermekkorunk kedvenc kis harcosai visszatértek a widescreenre. Ha nem sikerült még felébrednünk a két évvel korábbi sokk után, akkor csak saját felelősségünkre üljünk be rá.
A 2014-es nagy visszatérés nem sikerült túl jól a Tini Nindzsa Teknőcöknek, nem hódították meg a világot, és a nézők fejvesztve menekültek a mozikból. Nagyot hibáztak a készítők, és még Megan Fox formás feneke sem hozta meg a sikert. Ludas ebben az egész kialakult históriában Hollywood is. Nincs baj a feldolgozásokkal, de ezek az összetákolt alkotások még az amerikai népet sem bűvölik el. De a stúdió nem adta fel, nem könyvelte el akkora bukásnak, és berendelte a második részt – lehajtott fejjel jobban tették volna, ha köszönömöt mondanak. A Tini Nindzsa Teknőcök – Elő az árnyékból már új rendezőt kapott, az alig ismert Dave Green személyében. Ha nem mond sokat a név, nem baj. Eláruljuk, hogy nem tartozik a klasszikus rendezők közzé, itt hibáztak óriásit. Egy megbukott film élére egy erős irányítót kellett volna szerződni! Pedig Michael Bay tudja csak igazán, hogy mitől döglik a légy.
A történet itt annyira egyszerű, hogy nem is szeretnénk túlragozni. A 80-as évek hősei, a négy Teknőc testvér mindent elkövet, hogy biztonságban tudják a szeretett városukat, New Yorkot. Elkövettek mindent, hogy azt a négy Nindzsát adja vissza film, akik pizzát zabálnak tonnaszámra, és ontják a hülyeséget minden közegben. Az első részben még elmentek a poénok, hogy egyik kifinomultabb a másiknál, de a másodikra ez már sok volt. Az első részben már csatlakozott April (Megan Fox), most viszont egy újabb segítőt kapnak. A történet olykor nyakatekert lett, és hiányt érzek benne, ebből is többet lehetett volna kisajtolni. A földönkívüli Krank látogat el a Földre, hogy Zúzóval közösen hajtsák uralmuk alá a városokat. Egy őrült tudós is csatlakozik a „gyarmatosítókhoz”, Baxter Stockman (Tyler Perry). Stockman kifejleszt egy szert, ami minden emberből képes előhozni az állati gént. Találnak is gyorsan két teszt alanyt, Bebopon és Rocksteady akaratokon kívül jelentkeznek a kísérleti patkány szerepére. A primitív lények egy új faját teremtik meg, mert az egyikük rinocérosszá, míg a másik varacskosdisznóvá változik, és Zúzó hű segítői lesznek. Két idióta.
Egy igazi bodycheck belépőt kapott Péntek 13-as maszkot viselő, és hokiütős Casey Jones (Stephen Amell), A Zöld íjász sztárja. Nagyon sokat agyaltam rajta, hogy vajon mit remélt, mivel tudták rávenni az Arrow hősét egy ilyen szerepre, vagy a színész mit gondolt, mikor átolvasta a forgatókönyvet. Kiemelkedő szerepe nincs, csak April mellett halad az árral. Telhetetlenek vagyunk, mert egy ilyen jó színész sokkal többre képes, a TMNT 2. nála totális imázs rombolás. Megan Foxról már annyi szó esett, nem véletlen. Több rossz hírt is hallottunk róla az utóbbi időben, hatalmas veszteség volt a Transformers franchisenak, mikor kilépett a szériából, de jól is állhatna neki az új TMNT franchise. Sokszor már azt éreztem, hogy Megan Fox egy kellék a filmben, amolyan luxusprosti, aki szexuális célozgatásokat tesz Casey Jonesnak.
VÉGSZÓ
Michael Bay producer leragadt a 80-as években, biztos, hogy nagy rajongója lehetett a Tini Nindzsa Teknőcöknek, és azt szerette volna 2016-ban eladni, már másodszor. Az Elő az árnyékból egy hihetetlenül buta és szexista film lett, és jobban tette volna, ha árnyékban marad, s nem tárja fel magát a világnak. Nem tudjuk, hogy hány filmet kell még leforgatni, hogy megértsék a hollywoodi stúdiók, robbantással nem lehet megvenni a nézőket. Egy jó szkript az alapja mindennek, abból már építkezhetnek a főszereplők is. És a rendező? Róla inkább ne is beszéljünk, még Michael Bay jelenléte sem hatotta meg a fiatal Davet, mert a történetszálak ide-oda ugrálnak, egyik jelenetből ugrunk a másikba. Legalább a CGI-effektek elmennek egynek, de ezzel is a nyár egyik legjobban felejthető filmje lett.
De aki nem ért egyet ezzel a kijelentéssel, az bátran írjon hozzászólást, kíváncsiak vagyunk hogy nektek hogy tetszett, mi a véleményetek a filmről.
Szólj hozzá!