A mennydörgés istene is bemutatkozik a Marvel Moziverzumban.
2011-ig a legtöbbünknek talán fogalma sem volt arról, hogy Thor nem csupán az északi/germán mitológia egyik meghatározó istene, hanem a Marvel képregényvilág egyik fontos alappillére. A Marvel ugyanis a 60-as években emelte saját égisze alá a skandináv mitológia által inspirált szuperhőst és a hozzá kapcsolódó összes karaktert, felhasználva a köré szőtt mondavilágot is.
A képregények világában Thor, a villámok istene egy legendás harcos, aki saját maga csatákat és háborúkat dönt el, azonban makacssága legalább ennyire közismert. Ez a Kenneth Branagh által dirigált királydrámában is fontos szerepet kap, hiszen Thort dölyfösségének köszönhetően száműzi apja Odin, a mindenek atyja a Földre, azaz Midgard-ra. Az egész film arról szól, hogy Thor hogyan válik önmagává, így még ha nem is tekinthető klasszikus eredettörténetnek, hiszen a főhős már a sztori elején is rendelkezik az erejével és megszámlálhatatlan csatán van már túl, szóval a karakter csak úgy betoppan a Marvel akkortájt kezdődő filmes univerzumába és vele együtt tapossák az ösvényt a Bosszúállók csapatához.
Nagyon leegyszerűsítve Thor első olyan próbatételét dolgozza fel a történet, ahol nem csupán fizikai adottságait hanem emberi értékeit kell megcsillogtatnia, és hol tehetné ezt meg jobban, mint az emberek, azaz a halandók világában. Miután Thort az apja száműzi és elveszi erejét, csak rajta áll, hogy képes lesz-e megváltozni és szükség esetén feláldozni önmagát másokért, hiszen erről ismerni meg az igazi szuperhőst.
Sokan úgy gondolják, hogy Thor harmadik zúzása, a Ragnarök sikerült a legjobban, sőt, egyesek szerint az első két rész egyenesen értékelhetetlenül rossz volt, de abszolút nem osztom ezt a véleményt, igen is jól sikerült Chris Hemsworth karakterének bemutatása. Egyrészt igazán tökös dolognak tartom a Marvel részéről, hogy egy olyan rendező kezébe merték adni az irányítást, aki egészen odáig leginkább Shakespeare darabok képernyőre adaptálásában jeleskedett. Ez a húzás azon kívül, hogy bátor volt, nagyon is passzolt az alapanyaghoz, hiszen itt alapvetően egy kitalált világban játszódó királydrámát láthatunk, amiben a cselekmény egy része a modern világunkba tevődik át. Ahogy ezt már sokan mások is megjegyezték, Branagh remek mesélő és ehhez az archaikus történethez pont ilyen szemléletre van szükség. A hasonló alapanyagú művek rendezésének ténye mellett utólag még az is mellette szól, hogy ő volt az, aki Tom Hiddleston-t (Loki) magával hozta a színház világából. Köszönjük.
Thort az addig jóformán ismeretlen ausztrál Chris Hemsworth alakítja, aki a szerep kedvéért természetesen egy minimális izomzatot is magára pakolt. A fizikai megjelenésen kívül a játékával sincsen semmi gond, természetesen az akadémia nem fog díjat osztani csupán azért, mert morózusan néz valaki, de ami kellett ehhez a szerephez azt Hemsworth abszolút kimaxolta. A karakter fejlődése egyértelmű (hiszen ez a film központi témája), a történet elején Thor még nagyképű, saját sikereitől részeg alak, a végén pedig késszé válik mindent feláldozni azért, akit szeret.
Természetesen nem hibátlan a film, leginkább azért, mert a fent említett szerelmi szál megvalósítása nem sikerült jól, és túl gyorsan is jön létre a vásznon. A film első harmada nagyon erősen a képernyő elé szegezi a nézőket, főleg azokat, akik valaha is érdeklődve olvasták egy-egy mitológia történetét vagy szeretik a lovagi erényeket központba helyező filmeket (mint például A Gyűrűk Ura-trilógia). Ezzel szemben a romantikus részt csak összehányták, és ezen amúgy a nagyon tehetséges Natalie Portman kiábrándító játéka csak tovább ront. Nem érzett rá a szerepre, és még azt sem lehet eldönteni, hogy éppen mosolyog-e vagy grimaszol egy-egy helyzetben. Persze az igazsághoz hozzátartozik az is, hogy vannak olyan vélemények, ahol éppen ezt, illetve őt tartja a film legerősebb pontjának, de ez mindenképpen szubjektív megítélés.
Odin alakítására valamilyen csoda folytán (valószínűleg ebben is Branagh keze lehet) sikerült megnyerni Sir Anthony Hopkins-t, aki zseniális választás volt. Érezni rajta, hogy tényleg mindenható és ha a vásznon van, akkor érezzük, hogy a jelenetnek súlya van. Külön tetszik, hogy az alkotók figyeltek az olyan apróságokra is, mint Odin nyolc lábú lovának, Sleipnir-nek az ábrázolására, akit a nagyon erősre sikerült Jotunheim-i csata során láthatunk egy szempillantás erejéig.
A Darcy-t alakító Kat Dennings jól hozza a vicces beszólásokkal operáló minden lében kanál asszisztenst, Stellan Skarsgard pedig szintén telitalálat dr. Erik Selvig szerepére, akit a Bosszúállók első felvonásában nagyobb szerepben is láthatunk. Apropó Bosszúállók, a filmben Sólyomszem is feltűnik, Tony Stark-ot is megemlítik és az igazán éles szeműek/fülűek egy Bruce Banner-re vonatkozó utalást is észrevehettek Selvig professzortól.
A későbbi Bosszúállók-film előfutáraként itt is Loki kapzsisága mozgatja a szálakat, aki mégis egy szerethető gonosszá válik azáltal, hogy csupán apja szeretetét és bizalmát szeretné elnyerni tetteivel. Hiddleston-nak jól áll a manipulátor, a fülekbe suttogó taktikus szerepe, igazán jól alakítja a csínytevések istenét, noha ő eredetileg a címszerepre pályázott. Utólag ez is a jó választásokhoz írható.
A történet lassú lefolyású, de folyamatosan és egységesen halad a megoldás felé, a látvány nagyon szép, egyes részeknél kifejezetten gyönyörű. A jelmezek nagyon jól ötvözik a lovag kori viseletet és a technokrata világot, ezzel is erősítve Asgard kortalan mivoltát. A zene telitalálat, a humor pedig itt is szerepet kap, de még fogyasztható mértékben jelenik meg, amit szerencsére nem vittek túlzásba. Ha valaki leginkább emiatt szereti a Marvel-filmeket, annak érthető módon nem ez lesz a kedvenc darabja.
Ha a romantikus szál mellett egy másik gyengeséget is ki kellene emelnem, az a végén megjelenő főellenség, a Pusztító lenne, ami legalább annyira üresre sikerült, mint maga a fémdoboz ami alkotja. Persze nem egyszerű igazán ütős nemezist alkotni egy tulajdonképpen halhatatlan istennek, de így Lokival kombinálva végső soron ez is rendben volt, de bedobhattak volna a végére valami sokkal izgalmasabb püfölni való ellent is.
VERDIKT
Thor 2011-es felbukkanásával megkaptuk a Marvel Moziverzum negyedik darabját is, ahol a címszereplőn kívül több a későbbiekben szintén fontos szerepet játszó karaktert is megismerhettünk. A film humora szempontjából legalább annyira kilóg lefelé a sorból, mint Thor későbbi megjelenése. Nem kaptunk igazi eredettörténetet, de nincs is ezzel semmi baj. Míg a Vasembert alakító Robert Downey Jr. játéka és a rá épülő szarkasztikus humora miatt, addig ezt a történet epikussága, a látványa és a mitológiai elemek miatt lehet szeretni.
[penci_review id=”20940″]
Szólj hozzá!