Hollywood nagyon felbuzdult itt a nyár elején a remake-kek és reboot-ok kapcsán, mert amiből csak lehet szeretnék újra kisajtolni a gázsit.

Tarzan az egyik olyan mű a filmes, könyves és mesés szakmában, amit már kismilliószor feldolgoztak, és még mindig azt hiszik, hogy újabb bőrt lehet lehúzni erről a szerencsétlen majmok által nevelt vademberről. Nagyon tévednek a filmgyárak! A film hála az égnek nem a kezdetektől meséli el Tarzan életét, hanem egyből belevágnak a közepébe. Kiderül, hogy Tarzan, polgári nevén John Clayton teljesen beilleszkedett a mindennapi emberek normális életébe, és egy londoni grófként éli napjait. A főszereplőnk felkérést kap a mozifilm elején, II. Lipót belga királytól, hogy csatlakozzon a királyi páholyba és  térjen vissza szülőhazájába, a Kongó-medencébe. A politika itt is erősen érződik a filmben, nem egyszerű gesztusból kérik fel főhősünket az expedícióra. A cselekmények dzsungeljében kiderül, hogy II. Lipót teljesen eladósodott, elvesztette minden vagyonát, és azzal az egy céllal látogatja meg az afrikai földrészt, hogy kizsákmányolja a helyi ásványokat, és uralma alá hajtsa a helyi őslakosokat. Tarzan, azaz John Clayton az elején ellenzi, nem kíván részt venni benne, de a pontos okát nem hajlandó elárulni. Mit sem sejtve  beadja a derekát, főleg Jane (Margot Robbie) dzsungel utáni vágya miatt elfogadja az utat, és így tálcán kínálja fel magát egy bosszúra éhes őslakosnak, aki csak arra vár, hogy a vadember hazatérjen, és gyémánttal fizessen ezért a belga királynak.

A film több ponton is elhasalt a hogy a jó filmek közé soroljuk. Az első, ami talán a leginkább szemet szúr az egészben az, hogy borzalmasan lassú felvezetést kapott, és a végére teljesen elfáradt, nem volt meg az az elsöprő lendület, és ezt David Yates rendező listájára írhatjuk. Óriási hibát követett el, mikor a legapróbb részlettől mindent egyszerre szeretett volna megmutatni a nézőnek. Klasszok lettek volna ezek a visszaemlékezések is – még úgy is, hogy legalább százötvenszer láttam az eredettörténetét -, de annyira unalmasak és sötétek lettek, hogy élvezhetetlen az összkép a flashbackekről. Sajnos ezt a film egészéről elmondhatjuk, nem állt össze, és csak egy nagy maszlagot kaptunk. A rendező egyszerre próbálta eladni a filmet azoknak, akik semmit sem tudnak a Tarzan-filmekről, és azoknak, akik már látták a korábbi részeket, és teljesen képben vannak az előélettel. A koncepció működhetett volna, de ehhez egy zseniális forgatókönyv elfért volna.

A majmok ura, Tarzan (Alexander Skarsgard), vagy inkább csak Johnnak hívjuk a főhőst, mert a filmben végig úgy viselkedik, mint egy civil. Próbálja visszaadni, hogy egykor a dzsungelben élt, de mára ez megkopott, és inkább polgár módjára barangol az őserdőben. Képességét nem vesztette el, mert hibátlanul tud liánokon ugrálni, és megértetni magát az állatokkal, de ez már a múlt. Ezt a hajdani óriásmajom “fivére” is látta, kiutasította, és száműzték a majmok közösségéből. Kezdetektől a végéig benne van, de jelleme elhanyagolható, már az üvöltése sem a régi, nem rezzen bele, aki hallja a majomembert. Apropó, ha ugrálásokról beszélünk, akkor a film egyik ékpontja, mikor Samuel L. Jackson Tarzan hátára veti magát, és együtt ugranak a mélybe. A lapos karakter mellé kellett egy vicces amerikai vadász is, aki beszólásaival örvendezteti meg a közönséget.

A főgonosz Christoph Waltz a Becstelen Brigantyk sztárja itt most Leon Rom bőrébe bújik, aki mindent elkövetett a rossz ügy érdekében, feleslegesen. Sablonosan újra és újra azt a karakter kinézetet festi le, amit az elmúlt filmekben megtanulhattunk Waltzról; a bamba gonosz látszatát kelti, közben egy ravasz rókaként csap le áldozatára, jelen esetünkben Jane-re és Tarzanra.  A mozi egyik legnagyobb színésze, de még ő is kevés volt, hogy pluszt adjon hozzá. Jelleme a filmben végig ott van, de vontatott, és csak azt látjuk, hogy szegény Jane-t végighurcolja a folyón, és tovább. És igen, Jane, azaz Margot Robbie egy elbűvölő hölgy. Szépsége néha elvakított, de sajnos hiába szerepel a filmben, karaktere halott, mintha kifelejtették volna a buliból. Megesett, hogy a távolba merengve könnyes szemmel tűnt fel, amint férjét, John-t várja, hogy kiszabadítsa a Rom fogságából.

VÉGSZÓ

Adott a sors megint egy pofont Hollywoodnak, és dollármilliókért egy olyan filmet készítettek a nézőknek, ami nem fogja beváltani a hozzá fűzött reményeket. Kevesebbet kellett volna belezsúfolni a filmbe, mindezt úgy, hogy több akcióval és drámával kellett volna megspékelni, mert így vérszegény lett. A karakterek nem kaptak kellő figyelmet, nincs igazi húzó személyisége a Tarzan legendájának. Csodálatos volt megnézni azt, hogy mennyi izmot szedett fel Alexander Skarsgard, de jobb szerettük volna látni egy tökéletes kalandfilmet.