KRITIKA: Mank

“Üdv az elmémben.”

A világ egyik legjobb filmjének története. Túlzóan bennfentes, átültethetetlen szubjektív “werkfilm”, vagy golfkocsis élményutazás az elvarázsolt ó-hollywoodi világ és annak nevetségesen emberi harcai között?
Csak a nézőtől függ.

Az Aranypolgár, ami mára a közvéleményben a minőségi filmgyártás és a színvonal mércéjének alapja, 1941-ben jelent meg. A háborúval kacérkodó, gazdasági válságból lábadozó, politikailag (mindig) megosztott Amerika összes érzelme egy filmben került megpendítésre. Az értékekre éhező ember saját gyarlóságával harcol, melynek végén eldől, hogy az egyén áldozata, eszköze, vagy gyakorlója-e a hatalomnak. Hiába a meglehetősen specifikus élethelyzet és az azóta eltelt nyolcvan év, az emberi vonulat, a megteremtett világ- és a főszereplő varázsa teljességgel kortalan elegyet alkot. A film ugyanolyan élvezhető és elragadó a 2020-as karanténben nézve, mint megjelenése idején az amerikai mozivásznon lehetett.

Azért fontos ezeket megemlíteni, mert ez ágyaz meg a róla készült mostani filmnek, amely elegáns módon csak kontextusként használja az Aranypolgárt (nem próbál meg felülni túlságosan a szeretet, karakterek vagy szituációk emlegetéséből adódó sikervonatra), üzenetértékben és átélhetőségben jócskán alulmarad vele szemben. David Fincher ugyanis ezúttal egy egészen személyes történetet mutat be, melynek forgatókönyvét az édesapja készítette évtizedekkel ezelőtt. A generációs, film iránti rajongás és a nagy elődök előtt történő tisztelgés tehát mélyen áthatja a produkciót. Kérdés, hogy előnyére vagy hátrányára vált-e a műnek ez a mértékű bennfentesség; hol helyezkedik el az alkotás a szakma igényeit kielégítő- és a közönségfilm közötti skálán?

Herman Mankiewicz (Gary Oldman) egy munkájában elismert, de emberileg igen megkérdőjelezhető író, akit a multitalentum Orson Welles (Tom Burke) felkér, írja meg a forgatókönyvet legújabb filmjéhez. Mank igazi zseni, akinél látható, hogy a szakmai odaadás, virtuozitás és siker ezúttal – mint már annyiszor – a magánéletben gyér szociális kapcsolatokban, a feldolgozást segítő addikciókban és végletes önsors rontásban kompenzálódik. A főszereplőt kivetik a puszta közepére, és minden segédeszköz (úgy, mint alkohol) nélkül hatvan napot adnak neki, hogy alkosson korszakot. In medias res kezdődik tehát a történet, és amint a forgatókönyv készül – jó életrajzi filmhez illően – flashbackekben finoman adagolva kapjuk a képeket arról, hogyan is jutottunk idáig. A visszatekintések nemcsak Mank eddigi életéről alkotott képünket, hanem magát a készülő forgatókönyvet is alakítják.

Az író ugyanis nem rest általa ismert és megítélt, valós személyek, sőt aktuálpolitikai helyzetek alapján vezetni a szálakat. A súlyos társadalom- és médiakritika értelemszerűen nem nyeri el a múzsák tetszését, Mank pedig a producer, rendező, a stúdió, valamint a Kane karakterét ihlető újságíró-mágnás, William Randolph Hearst (Charles Dance) kereszttüzébe kerül. A lassan mindenről lemondó író, akinek az utolsó, ami még számít, hogy értéket adjon műve által a világnak, állhatatosan kiáll az igaza mellett. A többiek pedig nem tehetik meg, hogy elengedjék a zsenit, akármit is hoz fel ellenük, hiszen ő a produkció sikerének záloga. Legalábbis végig így tűnik, leszámítva a film utolsó jeleneteit, amelyet koherenciáját tekintve, mintha utólag vágták volna bele, mert a készítőnek eszébe jutott még egy (szerintem az eredetinél érdekesebb) aspektus, amit addig elfelejtettek megemlíteni. Ebben olyan dilemmát feszegetnek az archív jelenetekkel, ami már magában megérne egy teljes filmet. Név szerint, hogy kié a szellemi termék, különösen egy ilyen sok elemből álló mű, mint a film, szellemi tulajdonosa, és kit illet az érte járó elismerés?

David Fincer nevét hallva a néző a nagyon egyedi látványvilágon túl arra számít, hogy megint egy görbe tükröt lát majd a beteg világunkról, amelyet egy társadalom szélére sodródott, kiégett, cinikus karakter tart elénk rendületlenül. Akit minderre a megkérdőjelezhetetlen zsenialitása hatalmaz fel és teszi olyan hitelessé, hogy a néző kénytelen minden ellenérzése ellenére kedvelni és azonosulni vele. Ilyen a Harcosok klubja, a Mindhunter vagy a Tetovált lány is. A Mankban ugyanezt a bevált módszert alkalmazza a készítő, sikeresen érvényesül az egyedi látványvilág, a karaktert sem tudjuk nem imádni, az azonosulás, ami azonban minden film kulcsa lenne, elmarad(hat). 

Mert Hollywoodról beszélni egy igen kétélű fegyver. Sokak igényét kielégítheti az ismert nevek, imádott filmek vagy elhíresült botrányok viszontlátása a 2020-as vásznon. Szakmabelieknek, vagy elhivatott filmrajongóknak ez maga lehet az élménymozi. Viszont bennfentesként (márpedig Fincher kultrendezőként, több évtizedes tapasztalattal igencsak ebbe a kategóriába esik) nehéz megítélni, hol helyezkedik el az a határvonal, ahol ezek a “belsős poénok” már nem a történet kontextusaként és üde színfoltjaként jelennek meg, hanem gyakorlatilag elszigetelik a nézők egy vastag rétegét az élvezhetőségtől és magától a filmtől is. Hogy ez Finchernél itt egyszerűen rossz megítélés eredménye-e, vagy szándékos kulturális megmozdulás, ahol az “övéinek” szeretett volna készíteni egy nagyon belsős filmet, az nem világos. Utóbbi esetben azonban a Mank ugyanabba a hibába esik, mint a másik kultrendező hasonló “jutalomjátéka” a Volt egyszer egy… Hollywood. A korhűen rekreált világ, a cselekmény izgalma, a karakterek árnyaltsága, a színészek hitelessége itt is vitán felüli, az elmondás szubjektivitása azonban sokaknál negatív irányban befolyásolhatja majd a film megítélését. És míg ott a fentiek és persze a botrányszag kompenzálta ezt a jelenséget, addig Fincheré semmilyen megalkuvást nem eszközöl.

VÉGSZÓ

A Mank láthatóan okkal lehet a 2021-es Oscar-gála egyik fő esélyese. Egy igazán különleges és értékes alkotás, sem Fincher, sem Oldman nem hagyja cserben a nézőket. A minőség és a színvonal tehát hozta az Aranypolgár által beállított mércét, az egyetemesség és a kortalanság tekintetében azonban ez a produkció elbukni látszik. 

Total
2
Shares
Previous Article

Csütörtökön az Investor Day alatt új Marvel Studios és Lucasfilm projekteket jelent be a Disney

Next Article

Új videón a Sid Meier's Civilization decemberi frissítése

Related Posts

Ne maradj le a hírekről, kövess minket a Facebook-on is!