Vajon mennyire sikerült Tökösre 2015 egyik látványfilmjének második része, a Kingsman: Az aranykör?
Töki (Taron Egerton) lassan egy éve tengeti életét titkos ügynökként, miközben magánéletét is szeretné a legjobb mederbe terelni a bájos, Tilde hercegnővel (Hanna Alström), akiről mint tudjuk, meglehetősen fura módon hálálta meg az ifjú Kingsman-nek amiért megmentette a világot. Az aranykörben ismét a világ megmentése a tét, mert feltűnik az első rész ficsúrja, Charlie (Edward Holcroft), aki személyes bosszút indít Töki és az ügynökség ellen. Charlie már a bevezető képsorokban porig rombolja az ügynökségeket, míg az angol titkosszolgálat két kémje marad csak életben: Töki és Merlin (Mark Strong), akik a szervezet amerikai rokonaitól, a Statesmantől kérnek segítséget, hogy kinyomozzák kik állnak a támadások mögött. Mi is az Aranykör és mit forgat fejében az új rész pszichopatáját megformáló Poppy (Julianne Moore) gonosz, aki csakúgy mint az első rész rosszfiúja, ő is egy létező társadalmi hibát kihasználva készül ledönteni a világot.
Matthew Vaughn nem egy kezdő rendező, aki olyan filmeket rendezett, mint a Torta, a Csillagpor, az X-Men: Az elsők és természetesen a Kingsman: A titkos szolgálat, viszont ezek mind-mind csak egyszeri rendezések, nem találunk folytatást köztük. Korábban hiába csábították folytatás élére, visszautasította azokat, nemet mondott a felkérésekre egészen mindeddig. Hiszen a Kingsman az első olyan franchise, melynek elvállalta második részét, sőt, nyáron a Comic-Conon az is kiderült, hogy nem csak rendezői székbe tér vissza, de adaptáció híján saját kútfőből szülik a Kingsman: Az aranykör történetét Jane Goldman társíróval: aminek humora pont annyira lett pofátlan, mint az első részé, és éppen csakhogy súrolja a nem létező határokat, akciójelenetei még mindig piszkosul ütősek (és véresek?) emellett remekül megkoreografáltak vágások és megszakítások nélküli akciójelenetek és a rendező egyedi stílusjegyével tudnánk legjobban leírni azt, amiért annyira jó a Kingsman. A karakterei szerethetők, története laza és könnyed, miközben szórakoztató. Vaughnnak még a szerelmi húrokat is sikerült megpengetni a második részre, melyek rezgése egyfelől vicces a szókimondó svéd hercegnővel, másfelől zavaró, főként mikor Töki egy akciórész közepén telefonhívást kap barátnőjétől, hogy így beszéljék meg ügyes-bajos dolgaikat. Talán a kémek és magánügyek vegyítésével követték el a folytatások egyik alap hibáját, hogy nagyobbnak és jobbnak szeretett volna mutatni, mint előzményük. A nagyságot részben sikerült elérni a film 141 percével, noha így is felére ollózták Az aranykört, ami eredetileg több mint 200 perces volt, azonfelül a stúdió jobb szerette volna két részben műsorra tűzni, de ebbe a rendező nem ment bele, inkább készít egy harmadik Kingsmant, de így ebben a formában megfosztottak minket a mellékkarakterek játékától, az amerikai kémek sajátos habitusától, ahogy a Statesmanek találkoztak a Kingsmanekkel. Pedig szívesen láttunk volna még belőlük, helyette inkább jegelték a két kultúra találkozását és a Statesmanek szókimondó tagját. Éppenséggel a „bővített” változatban viszontláthatunk néhány kimaradt részt, melyek jobban elmélyülnek az érzelmekben, illetve a Statesmen tagjait is részletesebben bemutatják, mert egytől egyig jóarcok ezek a cowboynak öltözött kémek.
Ha már a színészeknél járunk, akkor meg kell említenünk Tökit játszó Taron Egerton, aki ismét laza könnyedséggel hozza szerepét, tehetsége révén hosszú és fényes út áll előtte, Mark Strong Merlinje a film legérzelmesebb jelenetéért felelős, a táncoslábú Channing Tatum, akit sajnálatunkra egyszerűen kivágtak a filmből (humorával és stílusával frissítő volt), a „ribanc” drogvezért alakító Julianne Moore, aki másolná Samuel L. Jackson Valentine elődjét, ha többet szerepelne a vásznon, a lelkes gépészt betöltő és terepre kívánkozó Halle Berry, és nem mehetünk el szó nélkül Colin Firth visszatérő Hartje mellett sem, akinek még mindig zseniálisan jól áll a Kingsman szabóság öltönye, (sajnos már az előzetesekben elszpojlerezték nekünk), akik valamennyien élvezték a forgatás minden egyes percét.
A sok kritika után lehet megfogalmazódott bennetek, hogy a Kingsman: Az aranykör egy rossz folytatás, s nem képes hozni az első rész színvonalát, de ez nem igaz. Habár az első részt nem szárnyalja túl, de a hibák ellenére is őrülten jó akciófilmről beszélünk, mely már az első negyedórájában ránk zúdít egy halálos-autós üldözést, a korábbról megszokott bravúros és menő kamerakezeléssel, és ugyan könnyen meglehet, hogy a film hátralévő részében nem látunk ilyen mesterien filmre vitt akciót, de annál több kisebbel igen. Akárcsak a szereplőket, úgy a rendezőt is kemény feladat elé állították, valamiféle csodát kellett véghez vinni másodszorra, mert magával ragadó élményre kiéhezve ültünk be, ergo nem volt más választás, újításhoz kellett nyúlni, mert ha “megpróbálsz másolni”, a rajongók kifakadnak, és pokolba kívánnak, de hálistennek megkönnyebbülve távoztunk.
VÉGSZÓ
Habár a Kingsman: Az aranykör nem ér fel az első rész sikeréhez, túl nagynak akar tűnni a 2015-ös film mellett, de ez ne vegye kedvünket abban, hogy megnézzük az év egyik legszínesebb filmjét. Kiváló színészeiért, szórakoztató történetéért, de leginkább az akciójelenetekért szeretjük annyira a Kingsmant, és szerencsére ezek egyikéből sem szenvedünk hiányt.
Szólj hozzá!