Kincsem, a legnagyobb magyar versenyló, akire egész Európa felfigyelt, s aki nem talált legyőzőre.
Történetünk a szabadságharc után játszódik. Sajnos a harcok nem zárulhatnak megtorlások nélkül. Blaskovich Ernő (Nagy Ervin) apja elvesztése után csapodár életet él, pénze nincs, ha van is – amit rendszerint mindig kölcsönben vesz fel barátjától Gerlóczytól (Keresztes Tamás) -, akkor azt is gyorsan elveri a nőkre, italra és lóverseny fogadásokra teszi fel. Egyetlen szerelme: a lóversenyek. Egy nap azonban minden megváltozik, találkozik Kincsemmel, a vad kancával, akire mindenét felteszi, csakhogy bosszút állhasson Otto von Oettingenen (Gáspár Tibor), aki hajdan apja életét ontotta.
Ilyen előmeneteléssel (szélhámos, vakmerő) megfordulhat bennünk a kérdés, hogy mégis hogy juthatott el eddig? A film elején van egy rövid kis felvezető, hogy megismerjük a főszereplőket, de mikor igazán bekapcsolódunk a cselekményekbe, már kész meglett férfi Blaskovich. A férfit az ág is húzza. Mikor már teljesen veszni lát mindent, éppen kikezd az egyik báró jegyesével, és bizony ezért felelnie kell. Úgy is fogalmazhatnánk, hogy ezután új napra virrad főhősünk, hiszen nem csak megmenekül a báróval szemben, de életébe Kincsem és von Oettingen lánya, Klára (Petrik Andrea) is betoppan, s ahogy a drámákban lenni szokott, azonnal beleszeret a lányba.
Eleinte rendkívül ellenszenves volt Klára jelleme, nem lehetett kiismerni, hogy milyen szerep is jutott neki. Habár tudtuk, hogy ővé az egyik főszerep, mégis a film első harmadában inkább éreztük őt mellékszerepben, s bajkeverőnek, mintsem főszereplőhöz méltó karakternek. Ám ahogy a többi karakternél, úgy Kláránál is nagyszerűen megfigyelhető a karakterfejlődés, még ha lassan is, de a végére teljesen kibontakozik, megmutatja igazi arcát. De ugyanezt mondhatjuk el Blaskovich-ról is, aki annak ellenére, hogy olykor semmirevaló képét mutatja, s aki barátja pénzére vág fel, a végére megtanulja, mi is az a felelősség, kockázat, a pénz fogalmát és a szerelmembe is belekóstol – nem csak kihasználja a nőket. Ott van még az édesapát helyettesítő Róbert (Gyabronka József), aki annak ellenére, hogy nem hisz Kincsemben, kitart Blaskovich mellett, és segíti.
A Kincsem nem egy valódi történelmi film. Az igazi főszereplő meséjét próbálták meg eladni, amivel ha történelemből nem is, de humorból és szórakozásból gazdagodni fogunk. És ezzel nincs is semmi baj, öröm volt nézni, hogy Herendi Gábor, a Valami Amerika rendezője milyen szabadsággal dolgozhatott, nem voltak megkötve a kezei, hanem ihletből rajzolta meg a vonalakat. A film jól adja vissza a magyarokat sújtó ősi átkot (dráma), miszerint nekünk mindig előbb el kell buknunk. Elsőként a fájdalommal és a szenvedéssel kell szembenéznünk, hogy utána valami remek dolog történjék. Jelen esetben a versenyló, ami először a főhősnek elérhetetlen, mert Klára még ettől is megfosztja, és cselekmények sorozatainak kell ahhoz vezetnie, hogy Blaskovich-hoz kerüljön a versenyló. De ketten megállíthatatlanok lesznek, egész Európán átvágtatnak, egyszerűen nincs senki, aki megállíthatná őket. A dráma és siker elválaszthatatlan kelléke a humor, amiből megint csak bőszen kapott a giga produkció. A viccek betaláltak, remekül oldják a kínos jelenetek feszültségeit. Elmosolyogtunk azon, mikor Klára dúdolni kezdte az, „álljunk össze, mint két kicsi…” számot, amit egy fiatalos zenekartól nyúltak le, de Mike zsoké beszólása sem mindennapi: „ezt lájkolom.” Ezek mind-mind arra szolgáltak csak, hogy tudják ötvözni a modern kort a XIX. század díszletvilágával.
A filmezés mondhatni hibátlan, nagyszerű munkát végzett Herendi Gábor a stábbal. A vágások tökéletesek lettek, tényleg érezni, hogy ilyen nagy horderejű magyar filmre még nem került sor. A CGI-effekteket alig észrevenni, jó munkát végeztek, bár az az utolsó jelenet eléggé zavarosra, és „pixelesre” sikerült. Úgy alapjában is rossz volt a befejezés szerintem. Meglehet, hogy addigra Kincsem már elérte a tetőpontot. Fő negatívumként az azonos, ismétlődő és sablonos versenyeket említeném meg elsőként, melyek első nekifutásra pazar látvánnyal szolgáltak, de harmadik alkalommal már unalmas volt. Akár a zenéket is ide sorolhatnánk, melyek csengése féltávig üde volt, majd átestek a ló túloldalára, s ismételték az alapzenét. Nagy kár érte. Szerettünk volna hasonló számokat még a filmben.
VÉGSZÓ
Abszolút mindenben megmutatkozik, hogy rekord összeget, azaz 3 milliárd forintot emésztett fel a forgatás. A nagyobb stáb, nagyobb díszletvilágot és jobban felépített CGI jelenetei pedig annyira közel engednek a versenypályához, hogy szinte már odaképzeljük magunkat. Ha még nem is lesz hollywoodi blockbuster, attól még a miénk Kincsem, s így szeretjük ezt a filmet.
Szólj hozzá!