KRITIKA: Drakulics elvtárs

Ennek a vámpírnak még egy kicsit a koporsóban kellett volna maradnia.

Ennek a vámpírnak még egy kicsit a koporsóban kellett volna maradnia.

A hype hullámot ügyesen meglovagolva elmondható, hogy aki látta a posztert, az előzetest vagy akár csak elolvasta a film címét, az könnyen rájöhetett, hogy nem mindennapi alkotással lesz dolga. S valóban egyedi, ám amikor kijövünk a teremből mégis csalódással távozunk.

Bodzsár Márk író-rendező kellően érdekes és elmebeteg alapsztorit tett le az asztalra: a Kádári-Magyarországra érkezik egy magyar kommunista hős aki mióta az ötvenes években elhagyta Magyarországot megjárta a Kubai forradalmat és Vietnamot is, s aki már húsz éve nem öregszik. A magyar titkosszolgálat embereit megbízzák, derítsék ki ez a rejtélyes alak barát vagy ellenség…

Véleményem szerint már az amúgy is nevetséges cím ellövi, hogy miért nem öregszik Fábián elvtárs (Nagy Zsolt karizmatikus alakításában). A film legjobb pillanatai azok, amikor a vámpír mítoszt keveri össze a gulyáskommunizmus díszleteivel. Mert a set design az csodálatos! A jelmezek, a frizurák és a díszletek tökéletesen megidézik a kort és az egész film hangulatát nagyon eltalálták.

Akiket ki kell emelni feltétlen: az Madárka szerepében az első filmjében debütáló Walters Lili aki folyamatosan szabadul fel a film során (ezt néhol okos, néhol elég hatásvadász metaforákkal jelzik számunkra), illetve a hithű, lelkes és kicsit szerencsétlen kommunista Kun Lászlót játszó Nagy Ervin aki lubickol ebben a mafla szerepben.

A problémák ott kezdődnek, hogy a filmből egy bő húsz perc hiányzik. Hiányoznak fontos karakter pillanatok, így nem ismerjük meg se a karaktereket mélyrehatóan, s pár döntés motiváció nélkül marad.

Nagyon szépen építi fel a világot és történetet a mozi, a feszültség különböző okai jól illeszkednek egymásra, ahogy a kommunizmus mindennapi félelmei vegyülnek a természetfelettitől való rettegéstől. A vége sajnos összecsapott, olyan gyorsan lezárt, a film végi leszámolásnál a katarzis elmarad. Nincsenek megalapozva a fordulatok, a semmiből jönnek, látunk pálfordulásokat mondvacsinált indokokkal, de nem is egyet. Az egész fapadosnak és gyengének hat. Ehhez az is hozzájárulhat, hogy bár dicséretes hogy a karakterek nem fekete-fehérek, ám nincs körvonalazódva ki is igazán a történet hőse, kivel szimpatizáljunk. Magyar Mária Madárka áll ehhez talán a legközelebb, de nem tiszta miért kellene, hogy szimpatikus legyen Fábián, vagy akár Kun. Madárkáról pedig nem tudjuk, mikor látjuk az igazi arcát, mik az igazi érzései, s mik azok amik a munkájának szólnak (a kémkedésnek).

A dumák idézhetőek, viccesek és jól megírtak, a poénok is sokszor ülnek, ám egy-kettő nagyon csúnyán besül.

VÉGSZÓ

A legnagyobb baj a filmmel, hogy a kihagyott lehetőségekről marad emlékezetes, pár nappal a film után már erőlködni kell, hogy felidézzük a pillanatokat. Sokkal inkább el kellett volna tolni vagy az agyalágyult, elborult humor felé a filmet, vagy esetleg horror felé. De azzal is jobban jártunk volna, ha egy karakter pillanatokkal teli, drámai filmet kapunk. A középutasság, mint sok esetben, itt se vált be.

Total
4
Shares
Previous Article

Frissült a PES Club Manager

Next Article

JÁTÉKTESZT: Call of Duty: Modern Warfare

Related Posts

Ne maradj le a hírekről, kövess minket a Facebook-on is!