A Két lépés távolság nem akart semmi rosszat, ahogy a főszereplői se.
Mindig van bennem egy kis ellenérzés azokkal a filmekkel szemben, amik más emberek szenvedését giccsel tálalva próbálnak hatást elérni. Szerencsére a Két lépés távolság csak ritka esetekben jut el giccsig, mégse merném kijelenteni, hogy egy jó film, de hogy rossz azt se.
A film két cisztás fibrózisban szenvedő fiatal szerelmének története, ez olyan vele született gyógyíthatatlan betegség, mely elsősorban a légzőszerveket támadja. Ahogy a filmben fogalmaznak, a saját testük termeli azt a váladékot, ami végül megfojtja őket. Az immunrendszerük legyengült és sokszor hónapokra kórházba kényszerülnek, így míg kortársaik buliznak, pasiznak, csajoznak, addig nekik marad az egész napos kezelés. A másik dolog a kórral kapcsolatban, ami a film konfliktusát szolgáltatja, hogy két „céefes” nem közelítheti meg egymást két méternél közelebb, így azokkal se alakíthatnak ki komoly kapcsolatot, akik a legjobban megértenék őket. Ők pedig csak élveznék az életet, de ezt elég nehéz úgy megtenni, hogy Damoklész kardja lebeg mindennap felettük.
Magyarországon is több százan szenvednek ebben a betegségben, amit csak kezelni lehet, folyamatosan nyerni az újabb éveket. És ezért nem tudok haragudni erre a filmre, mert szinte ismeretterjesztő igénnyel vezet be minket a betegek mindennapjaiba, nem spórol ki a mozi semmit, ami ezzel jár: váladékok, műtéti hegek és a kezelések monotonitása. S persze a veszteségeket sem.
Ami miatt viszont tudok haragudni erre a filmre, az az, hogy pár egészen, meglepően őszinte pillanatot kivéve, megmarad sekélyesnek. Például az első randi jelenetének megvan az a hiteles kamaszos bája, ami miatt kedvelhető a film, ráadásul ott jól is van felépítve a feszültség, míg a befejezést szerintem összecsapták, még hozzá bárgyún. Sajnos ez a helyzet, hogy a kevés őszinte pillanaton túl a mozi csak az üdvözlő kártyák bölcsességét és a suta történetvezetést tudja szállítani, tv film színvonalon. A cselekménytől semmi újdonságot ne várjunk, de talán felesleges is lenne.
A film további pozitívumihoz tartozik még Haley Lu Richardson (Széttörve) és Cole Sprouse (Riverdale, Zack és Cody élete) párosa, az utóbbi ráadásul nagyon hasonlít a fiatal Johnny Deppre (óriási tini rajongótábora volt már a film előtt is). Tényleg el lehet hinni nekik a köztük lévő viszonyt, ráadásul jól mutatnak a filmvásznon. Bár mindketten majdnem 10 évvel idősebbek a karaktereiknél, ez egyáltalán nem zavaró. Ami még érdekes, hogy a cselekmény milyen nagy százaléka az interneten zajlik, ott kommunikálnak a szereplők és nekünk is ott mutatják be őket. Ez miért is lenne érdekes? Mennyire autentikus lett mára a filmekben, hogy szöveges üzenetek és a közösségi oldalak is fontos eszközök egy történet elmesélése során.
VÉGSZÓ
Ha egy korrekt megvalósítású, jó szándékú randi filmet keresel, ez a te filmed. Ne várj tőle csodát, még ha lehetett volna is húzni a filmből itt-ott, de unatkozni nem fogsz, bár huszonpár év felett már nem biztos, hogy ajánlott. Ám szerintem sokkal jobban be lehetett volna mutatni ezt a komoly témát.
Szólj hozzá!