Végre egy kiváló horrorfilm, melyre a legnagyobb bűn úgy beülni, hogy popcornt ropogtatsz és üdítőt szürcsölsz. Csak „Hang nélkül”!
A Hang nélkül egy olyan alkotás, mellyel nagyon ritkán találkozhatunk manapság a mozikban. Tele vagyunk tömve franchise-okkal, képregényfilmekkel és mindenféle eldobható szórakozással, melyek miatt hajlamosak vagyunk nagyon hamar elfeledni, hogy mit is adhat számunkra a valódi filmélmény: amikor kihagy a szívünk egy-két dobbanást, és levegőt visszafojtva szorongatjuk a karfát. Ilyen mozival van most dolgunk, és még ezt is majdnem elnyelte a gépezet.
Nemrég derült ugyanis ki, hogy a Paramount eredetileg a Cloverfield-széria egyik darabjának tervezte ezt a filmet is, és őszintén, a történet alapján simán beleillene abba a szétszórt, darabos, történetileg csak éppen hogy összefüggő antológiába. Itt is szörnyekkel van dolgunk, akiket alig látunk, és… igazából ennyi. De ennél már kevesebb is elég volt, hogy valami Cloverfield-ként kvalifikálódjon. A probléma ezzel pusztán annyi, hogy előbb-utóbb szinte már minden film egy valamilyen szériába fog tartozni (és sajnos akármennyire is legyen jó film a Hang nélkül, a már pedzegetett folytatásra nem vagyunk kíváncsiak, semennyire sem), és mindegy lesz a producereknek, csak rá lehessen aggatni egy-egy mozira a bejáratott franchise-bélyeget.
Pedig olyan jó lenne, ha visszatérhetnénk az olyan filmekhez, amik egyedülállóak, és csak egy olyan történetet mesélnek el, amire örökké emlékezünk. Nincs semmi baj az Avengers-szériával, hiszen az is olyasmit csinál, ami egyedi. A probléma ott kezdődik, amikor mindenki más elkezdi azt másolni, és a vele járó milliárdokról kezd álmodozni.
Akárhogyan is legyen, a Hang nélkül még most itt van nekünk, és ebben az állapotában kiválóan élvezhető. A horrorfilmek néha lelassulnak, hogy aztán új erőre kapjanak, és a mai, politikailag éber mozik, mint a Tűnj el és a jelen tárgyalt film egy egészen új, izgalmas útvonalat kezdenek kitaposni. A mozi már a legelső pillanatból a székbe szegez, és nem enged fel egészen a végéig. Öröm volt látni, ahogyan már az első percekben igyekezett mindenki visszafogni a popcornzabálást és a kényszeres beszélgetést, hogy teljesen a film varázsa alá kerüljenek. A film lassacskán, keveset mondva von be a világába, de nincs szükségünk szinte semmilyen információra, hogy élvezzük ezt a tisztán zsánerfilmet.
Üdítő látni, hogy John Krasinski és a felesége, Emily Blunt milyen szépen összehozta ezt a filmet, mely egyrészt érezhetően családi vállalkozás, hiszen adva van az érzelmi töltet a filmbéli család viszontagságainak hála, mindeközben azonban megmarad rendes, élvezhető, izgalmas mozinak, mely esetében még arra is volt idő, hogy művészi ambícióval érdekesebbé tegyék azt. A film szinte teljesen likvidálja a hangot, és a film olyan apró, triviális cselekvéseket tesz roppant izgalmassá, mint egy gyógyszeres doboz kinyitása, vagy éppenséggel a sétálás. Mindamellett a filmnek van egy szomorú, amolyan poszt apokaliptikus képi világa, mely leragyog a vászonról, és egy nyugodt, naplemente-hangulatú szűrővel árasztja el a filmet.
VÉGSZÓ
A Hang nélkül nyilván nem fogja megváltani a világot, de örülünk, hogy vannak még ilyen filmek. Feszült, izgalmas, egyedi és mindezek mellett rendkívül szórakoztató, mely végre képes újra használni a filmművészet eszközeit, ahelyett, hogy egy-egy bejáratott névre hagyatkozzon. Végül jól döntött a Paramount, hogy önálló projektként kezelte a mozit. Sajnos a folytatást már belengették, de ha üdítő kikapcsolódásra vágyunk, menjünk el erre.
Szólj hozzá!