Michael Fassbender és Alicia Vikander remekel a filmben, de Derek Cianfrance mintha kissé romló tendenciát mutatna munkássága szempontjából.
Derek Cianfrance mintha kissé romló tendenciát mutatna munkássága szempontjából. Első filmje, a “Blue Valentine” egy hihetetlenül erős gyomros volt: bárki, aki látta, soha nem fogja elfeledni az erőteljes zárójelenetet. A következő, a “Túl a Fenyvesen” azonban már más tészta. Az első negyven perc pedig hozni látszott azt a szintet, amit az előző mozi után vártunk. Amíg Ryan Gosling jelen volt a vásznon, egy mestermű volt születőben. Azonban ahogyan előrehaladt a film, úgy lett egyre zsúfoltabb, egyszerűbb, és átlagosabb. A rendező új filmje, a Fény az Óceán felett tovább folytatja a sort, ugyanis az elvárásoknak már az első perctől képtelen megfelelni.
Pedig milyen ígéretes volt a projekt: korunk legjobb színészei közül kettő egy nagyívű, romantikus drámában, a még mindig tehetségesnek számító Cianfrance rendezésében. Ráadásul a főszereplők, Michael Fassbender és Alicia Vikander épp ennek a filmnek a forgatásán habarodtak egymásba, így azt is gondolhatná az ember, hogy a film éppen akkora erejű lesz, mint a rendező legelső mozija. Azonban sajnos nagyon hamar csalódnunk kell, ugyanis a film már a legelső perctől elveszíti az irányt, és csak nagyon nehezen képes fentartani a figyelmünket.
A mozi talán legnagyobb hibája, hogy kevésbé a “Blue Valentine”-féle, húsbavágóan őszinte filmek felé tendál, hanem sokkal inkább a vasárnap délutáni, kábeles, romantikus filmek langyos vizén evickél. A történet kissé elveszett, zavaros, és semmiképpen sem tekinthető átélhetőnek. Ennélfogva már a film elején elveszítjük bármiféle lehetőségét az azonosulásnak. Ezen sajnos még a színészek sem képesek segíteni, hiszen nem nagyon tudnak mit kezdeni a kissé felszínes, kidolgozatlan karaktereikkel.
VÉGSZÓ
A történet mindennek ellenére lassan elcsordogál, sajnos bármiféle eredetiség, vagy logika nélkül. Rengeteg a véletlen, valószínűtlen történés. Az egyik igazán működő dolog a filmben, és az igazi húzóerő, ami miatt talán mégis érdemes megnézni a mozit, az a Fassbender és Vikander közötti kémia. A két színész tehetsége megkérdőjelezhetetlen, az viszont külön óriási segítség a filmnek, hogy forr köztük a levegő, és képesek elvinni a hátukon ezt a széthulló filmet. A másik pedig a látvány, ugyanis a film fényképezése képes felérni az elvárásoknak, valamint a film által kitűzött célnak, hangulatnak. Nagyon kár érte, Cianfrance-tól azért ennél jóval többet vártunk. A következő filmjét az eddigiek alapján már jóval nagyobb fenntartásokkal lesz érdemes megközelíteni.
Szólj hozzá!