Az elmúlt években gyakorlatilag mindenki megfeledkezett arról, hogy miért is szeretjük a Disney alkotásait. A stúdió nem tudott újat felmutatni, csak korábbi alkotásait adta le újra és újra, mikor élőszereplős formában, mikor rajzfilmben. Így joggal tehetjük fel a kérdést, hogy hol maradnak azok a régi, szerethető családi filmek? Bár nem ment csődbe a Disney, hiszen az elmúlt években ontotta a kasszasikereket – főként a Marvel Studios alkotásai révén -, de igazán jó családi filmet nem tudott felmutatni. Majd behajózott a Dzsungeltúra, s mindenkit levett a lábáról.
Az igazsághoz tartozik, hogy nem találták fel a spanyolviaszt, hiszen a stúdió megint egy korábbi dolgot dolgozott fel a filmvásznon, de legalább ezt eddig nem láttuk a moziban. Lényegében most a Disneyland egyik látványosságáról csináltak filmet. 1955-ben a megnyitó kalandparkban helyet kapott egy Jungle Cruise nevű látványosság, ahol a jelenlévők a világ legveszélyesebb folyóin evezhetnek végig. Ez a turista attrakció ihlette a Dzsungeltúra című filmet. A Jungle Cruise annyira nagy népszerűségnek örvend a parkban, hogy még egy dokumentumfilm is készült, most pedig Jaume Collet-Serra rendező nyúlt hozzá, s vitte filmre. Bár a bejelentés után, s az első előzetes után sokan egy garast nem adtak volna a filmért, de alaposan rácáfoltak erre, hiszen az elmúlt évek egyik legjobb Disney alkotásáról beszélünk.
Lényegében a Disney nem csinált mást, mint abból főzött, ami rendelkezésükre állt. Egy utánozhatatlan Disney-film lett a Dzsungeltúra, megvan benne minden olyan elem, ami nem hiányozhat egy Disney alkotásból, de mellé egy aranyos történetet és egy pazar főszereplőpárost társítottak. A 2000-es években olyan kalandfilmeket láttunk a stúdiótól, mint A Karib-tenger kalózai, A nemzet aranya, de valamilyen szinten a Dzsungelútra kötődik a Tomb Raider és az Indiana Jones alkotásokhoz is. Ezek olyan alkotások, amiket mindenki látott, és lehet őket szeretni és utálni is, de ettől még a recept bevált. A filmek közül A Karib-tenger kalózaiból több rész is készült, de az utolsó részre gyakorlatilag teljesen megfeneklett a kincses hajó. Majd a Disney átállt az élőszereplős adaptációra. Szép lett Az oroszlánkirály élőszereplős alakban, jól mutatott a Szörnyella is Emma Stone alakításában, de ezeket a történeteket már elmesélték gyerekkorunk alatt, valami újra vágyik a néző. Mozifilmként mindenképp újat mutat a Dzsungeltúra, amit még a kalandfilmek szerelmesei is szeretni fognak. Hősökből, kalandból, látványból és humorból sincs hiány a filmben.
A sztori tömören annyi, hogy a főszereplő szerepében Emily Blunt és testvére (Jack Whitehall) az Amazonas mélyén egy legendás növényt keresnek, ami gyógyítóképességéről híres. Útjukat egy ősi nyílhegy vezeti, míg nem találkoznak Frank Wolff kapitánnyal (Dwayne Johnson). A folytatásban egy rozoga bárkával készülnek felkutatni a dzsungel mélyén található különös varázserővel bíró fát, de természetesen mások is a kincsre vágynak.
Dwayne Johnson ismerős terepre tévedt, hiszen jó párszor megfordult már dzsungelben, és olyan érzés most, mintha a Jumanji franchise avatarját játszaná újra. Korunk legnépszerűbb színésze csípőből hozza a filmet. A Szikla akár egymaga elvitte volna a hátán a filmet karizmájával, favicceivel, de amikor találkozik Emily Blunt karakterével, na akkor szabadul el minden. A színésznőt mindenki szereti, imádják, és bármilyen szerep jól áll neki. Blunt és Johnson párosa között annyira erős a kémia, amire szerintem évek óta nem volt példa. Talán a legendás A múmia filmszériát tudnám felhozni, amiben Brendan Fraser és Racher Weisz hatalmasat alakít. Kettőjükön kívül fontos még megemlíteni Jack Whitehall karakterét is, aki Blunt testvérét játssza. Egy szórakoztató mellékkaraktert játszik, akinek nemcsak vicces, de fontos üzenete is van a világnak. Ha már annyit beszéltünk a főszereplőkről, akkor pár mondatban emeljük ki Jesse Plemons gonosz náci katonáját. Sajnos ezúttal sem sikerült kilépni a papírmasék világból, már ami a gonoszokra vonatkozik, de ettől még nagyon jól állt Plemonsnak az arrogáns gonosz szerepe.
Fontos mondanivalója van a filmnek. A történet a huszadik század elején játszódik, így a készítőknek lehetőségük nyílt a nők és a melegek szabadságjogainak különböző aspektusainak bemutatására, hangsúlyozására. Bár Lily a kor egyik legokosabb tanult nője, mégis levegőnek nézik, nem figyelnek fel rá. Blunt karakterén keresztül hívják fel a néző és a világ figyelmét a készítők, hogy a nőknek pont ugyanolyan joguk van, mint a férfiaknak. Joguk van tanulni, és még azt sem szabhatják meg nekik, miként kell öltözni (egy nő nem hordhat nadrágot?), mit vehetnek fel és mit nem. Bármennyire is meglepő, 2021-ben ez még mindig nem ilyen egyértelmű sok országban. Legalább ilyen fontos üzenete van Jack Whitehall karakterének. Gondoljunk csak Gaston és Lefou párosra A szépség és a szörnyeteg élőszereplős feldolgozására, amiben csak utalást kaptunk a meleg karakterre, addig most a Disney új alkotásában konkrétan felhívják a figyelmet a szabad szerelemre. Erős karakterfejlődés is megfigyelhető nála. Kezdetben egy arisztokrata ficsúr mellékszerepet játszik, majd a film végére belevaló tesót faragnak.
VERDIKT
A stáb le sem tagadhatná, hogy mennyire imádták és jól érezték magukat a forgatáson. Minden percét élvezték a munkának. Nemcsak a színészek érdeme ez, hanem Jaume Collet-Serra rendezőnek legalább annyira. Meglepő választásnak tűnt beültetni a rendezői székbe, ám az elmúlt években megtanulta Liam Neeson akciófilmjein keresztül, mi kell egy izgalmas kalandfilmhez: remekül megkoreografált akciójelenetek, régi módú harcjelenetek és természetesen a poén. Remek kikapcsolódást nyújt a Dzsungeltúra, miközben még a rég elfeledett kalandfilmek stílusát is visszahozza a köztudatba.
Szólj hozzá!