Barry Seal, a pilóta, aki egyszerre verte át a CIA-t és a kolumbiai kokainkirályt, Pablo Escobart.
Barry Sealről (Tom Cruise) nem sok jót lehet elmondani, kivéve azt, hogy istenadta tehetséggel megáldott pilóta, aki még a belföldi járatokat is feldobta egy kis légi akrobatikával, csakhogy „szórakoztassa” az utasokat. Egy nap azonban Seal élete gyökeresen megváltozik, mikor beállít hozzá a CIA, hogy dolgozzon nekik – fotókat kell készíteni az országok fölött átrepülve -, és cserébe védelmet kap. Sorra kapja a megbízásokat, az egyre nehezebb küldetéseket, de egyszerűen nem találnak fogást a pilótán. A cselekményben elérünk egy olyan pontra, mikor már nem ad elég adrenalint a munka, így Seal új kihívás után néz Kolumbiában, s ekkor találkozik a drogkartellel, akik arra kérik, hogy visszaúton szállítson drogot az Államokba. Ez pedig milliókat jelent, és lassan már ott tart főszereplőnk, hogy nem tudja hová ásni a pénzt…
Napjainkban újra divat lett, hogy forgassunk gengszterfilmet, mert az olyan jó, és régen is nagy keletje volt a műfajnak. Az évek alatt azonban gyökeresen megváltozott a műfaj, mert míg a ’80-as években fele-fele arányban osztották meg a filmet, első felében megmutatták a felemelkedést, a hátralévő felében bukást, addig napjainkban már ezek az arányok sokkal inkább eltoldódnak hol egyik, hol másik irányba. Nem kell messzire mennünk, tavaly pont láttunk erre egy példát a Haverok fegyverben, ahol a készítők olyan ügyesen oldották meg a film bukás részét, hogy észre sem vettük, mert inkább a csúcsra volt kihegyezve a történet. De említhetnénk még a Wall Street farkasát is, ahol megint csak a csúcson volt a hangsúly, amikor már úsztunk a pénzben. A beszállító ellenben nem a milliókban és a luxuscikkekben látja a fantáziát, hanem a munkában, abban, hogyan verhetjük át egyszerre a CIA-t és a drogkirályt. Nagyon érdekes formában fényképezték a mozit, ami egyszerre lett jó és rossz. Pozitívumként emelendő ki, hogy elszakadunk a jól bevált sémától, azaz attól, hogy csak habzsoljuk az életet és költjük a bankókat, viszont sajnos ez annyira meg nem lett izgalmas, hogy teljes mértékben lekösse a nézőt. Egy darabig mi is azt éreztük, hogy beszippant a mozi hangulata a tökéletesen kivitelezett díszletvilágával és hangulatával, viszont egy időn túl már annyira nem látjuk benne a szépet, és várnánk az adrenalin löketre, de nem érkezik egyik irányból sem. Másrészről azzal sem értünk egyet, hogy a készítők miért ilyen kevés időt fektettek a csúcsra vezető úttal, mert így akik igazi gengszterfilmre voltak kiéhezve, azok csalódottan távoznak majd a filmről. Megvolt a filmben a potenciál, hogy döntsön a két oldal között, helyette Doug Liman a köztes utat választotta, ami lehet, nem volt egy jó döntés, még úgy sem, hogy vannak jó oldalai a filmnek.
Mennyire lehet hiteles egy olyan gengszterfilm, amelyben a világ legnagyobb drogkereskedőjét nem veszik komolyan, inkább csak kifigurázzák? Semennyire, hiszen még a témát is rendkívül felületesen és kiszépítve érintik a mozifilmben, noha a világ egyik leggazdagabb és legnagyobb hatalmú emberéről volt szó Pablo Escobar személyében. A Barry Seal: A beszállító másik nagy hibája, hogy Tom Cruise karakterén kívül másoknak nem írtak szerepet, és még ha fel is tűnnek egy félpercre, akkor sem igazán azt adják, akik valójában voltak. Sokkal többet kihozhattak volna a filmből, ha a medellíni triót nem pitiáner kereskedőknek festik le, hanem kegyetlenkedéssel is felruházzák őket, akik nem félnek ölni és eltörni egy-két ujjat sem, ellenben a CIA bemutatása ötletes volt. Húsz és harminc évvel korábban valahogy tényleg így lehetett elképzelni az ügynököket, akik csak úgy betoppannak a semmiből, árad róluk a lazaság – Domhnall Gleeson brutálisan lazán és suttyó módon adja elő szerepét -, nem hagynak más választási lehetőséget, rögtön meggyőznek minket, hogy a haza érdekében cselekszünk, ami persze egy hatalmas hazugság, mert mindig mi húzzuk a rövidebbet.
VÉGSZÓ
A Barry Seal: A beszállítót leginkább egy repülőjárathoz tudnánk hasonlítani, ami egyszer felszáll, másszor leszáll, és olykor látunk még egy dugóhúzót is. A narratíva nagyobb részét is úgymond a repülési idő tölti ki, mintsem a landolást megelőző percek – rövidre és humorosra fogták a bukást. Az utóbbi évek egyik jobb Tom Cruise-filmje, melyben nem csak futni látjuk a színészt, ugyanakkor így sem lesz maradandó, és sajnos színész társainak sem enged sok teret a vásznon.
Szólj hozzá!