Főoldal Kritikák/tesztek KRITIKA: Az 5 bajtárs
Kritikák/tesztek

KRITIKA: Az 5 bajtárs

Spike Lee esete Vietnámmal.

469

Spike Lee olyan rendező, akit szerintem senkinek sem kell bemutatni. Éppen ezért már az első mondatom tulajdonképpen elegendő információnak, amolyan rövid kritikának is tekinthető abból a szempontból, hogy érdemes-e megnéznie az érdeklődőnek a filmet, vagy sem. Azonban ha valaki tovább szeretne menni a számszerűsített pontokon, vagy a zanzásított információn, annak annyi, de annyi mindent tartogat Az öt bajtárs, hogy azt szinte lehetetlenség egy kritikában összefoglalni. 

Lee legújabb mozija ugyanis mindent magába foglal, amit a direktortól már megszokhattunk – azonban a közelmúlt eseményei (ahogyan a Queen and Slim esetében is) egy újfajta fontosságot adtak magának a témának és a filmjének. Persze tudjuk a rendezőről, hogy neki nincs szüksége semmiféle zavargásra ahhoz, hogy ilyen kaliberű, végletekig mérges filmeket készítsen – elég csak a szintén zseniális BlacKkKlansman-re gondolni, ha csak a közelmúltba akarunk visszamenni (és helyhiány miatt most maradjunk ennyiben). Mint ott is, úgy most is talán Lee oktat a lehető legszórakoztatóbban, és leghozzáférhetőbben, úgy, ahogyan manapság egyetlen rendező sem képes. Az öt bajtárs egy fontos mozi, azonban annál sokkal több is: izgalmas, látványos, vicces, és zavarba ejtően bátor.

A sztori négy afro-amerikai veteránt követ, akik visszatérnek Vietnamba, hogy felkutassák elesett barátjuk holttestét, és talán egy rég elfeledett, elásott kincset is, mely csak és kizárólag rájuk vár. Mindeközben nem csak a természettel, vagy éppen magával az emberi lélek kiszámíthatatlanságával kell szembenézniük, hanem a saját múltjukat is visszacipelik magukkal. Lee ezen a kapcsolati rendszeren keresztül igyekszik feltérképezni nem csak azt, ahogyan színesbőrű katonákkal bántak a háború idején, hanem a háború személyes árát is. Ebben rejlik az igazi ereje a filmnek: ahogyan Lee a legkisebből kiindulva igyekszik egy átfogó képet festeni nem csak az amerikai történelemről, hanem magáról a háború természetéről (de leginkább az előbbiről). Persze már láthattunk olyan filmet, ami Vietnammal foglalkozik, nem is keveset – élő, vibráló legendákkal is Dunát lehetne rekeszteni ebből a szempontból. Lee azonban képes új energiát, új életet fecskendezni a már elnyűtt témába, és egészen új szempontból bemutatni azt.

Hiszen bár a rendező drámája az egészen kicsitől és személyestől indul, a végleges látásmódja jóval ambiciózusabb. Szándékosan és dühösen igyekszik felrúgni mindazt, amit eddig hittünk, vagy hinni véltünk a háborúból. Ezek a gondolatok pedig kiváltképp fontosak lesznek most, ahogyan a Floyd halála miatti zavargások elérik tetőpontjukat. Lee jogosan adja a főhősök kezébe a stafétát, hogy most itt az ideje annak, hogy ezek az emberek meséljék el a saját történetüket, amit már évtizedek óta elnyomtunk. Ennél a filmnél is tiszta véletlen, hogy pontosan akkor érkezett, amikor, viszont visszatekintve nem is jöhetett volna tökéletesebb pillanatban.

Azt természetesen tudjuk, hogy Spike Lee tehetsége utánozhatatlan – Az öt bajtársban azonban olyan, mintha még nagyobb fokozatra kapcsolt volna. Lee sohasem volt visszafogott, mindig is bátran vállalta a véleményét. Itt azonban a tehetségét és legfőképpen dühét sikeresen vezeti le egy olyan történetben, ahol szinte minden tűzijátékot elpufogtat – de tényleg mindent. A hősök történetét összefűzve az ország történelmével, és az adott problémával, amiről a lehető leghangosabban igyekszik kiabálni, úgy prezentálja, hogy közben szinte minden egyes filmkészítői trükkjét beveti. Ezáltal a mozinak olyan energiát kölcsönöz, mely által hiába nézzük a filmet Netflixen, hogyan érzésünk van, mintha éppen mi is ott lennénk a karakterekkel a dzsungelben, egy stílusos hullámvasút keretei között, átnyargalva történelmen és időn. Ahogy már említettem, Lee sohasem volt visszafogott – itt azonban olyan szépen és megfontoltan “őrjöng”, ahogyan talán még sohasem. Minden egyes rendezői manírja a történet alá van rendelve, amely ha összeáll, akkor briliánsan tud egyszerre szórakoztatni, dühössé tenni és tájékoztatni.

Persze a film nem fog mindenkinek tetszeni: ha eddig nem bírta bárki is Lee-t, akkor nem ez a film lesz az, ami majd megváltoztatja a véleményét (akkor ajánlanám a BlacKkKlansman-t). De a többiek (és még talán azon is túl páran) kiválóan fognak szórakozni, miközben arra is lesz platformjuk, hogy egy fontos beszélgetésben vegyenek részt. Az öt bajtárs a lehető legjobbkor jött, és ugrott nagyon magasra az év végi toplistákon. Ha mozi nincs is (és mennyire kár, hogy ezt nem moziban láthattuk), a Netflix, és úgy a VOD még így is képes olyan alkotásokat adni számunkra, ami által nem maradunk ki sokból, COVID ide, vagy oda.

Szerző
Orosz Ferenc

Filmes újságíró, hazai és külföldi kiadványoknál egyaránt. Általában kritikákat közlök, valamint filmfesztiválokról tudósítok. Emellett filmesként is tevékenykedem, többnyire írói/rendezői pozícióban.

Szólj hozzá!

Budapest Comic Con

Közelgő események

Még több a témában...