Wide Screen
Image default
BRÉKING Kritikák

KRITIKA: Assassin’s Creed

A film végére nem váltunk asszaszinokká, de egy újabb játékadaptációval gazdagabbak lettünk.

Rendkívül nehéz helyzetben vagyunk, mert egyik szemünk sír, a másik nevet, és így megírni a mostani beszámolónkat feledtébb nehéz. Először is, talán senkinek sem kell bemutatnunk az Assassin’s Creed franchise-t, hiszen 2007 óta valamilyen formában már mindenki találkozott ezzel a címmel, még ha nem is voltunk tisztában a név mögött húzódó tartalommal, de a címét valamelyik portálon, vagy szórólapon garantáltan olvashattuk, hiszen nem másról van szó, mint a játékipar egyik maghatározó kiadójának, a Ubisoft-nak a játékáról: az Assassin’c Creed játéksorozat filmes adaptációjáról.

Történetünk az asszaszinok és a templomosok évszázadokra visszamenő harcát mutatja be, így jutunk el a 15. századba is, de ne siessünk annyira előre. Filmünk elején megismerjük a Cal Lynch (Michael Fassbender) főszereplőnket, akit éppen halálbüntetésre készítenek elő, de a könyörtelen túlvilág helyett egy másik börtönben tér magához, egy magánklinikán, ahol Sofia (Marion Cotillard) különleges kísérleteket folytat az asszaszinok élő leszármazottain: a gének felhasználásával képes olvasni a múltjukban. Míg a játékban a múltba történő visszautazást egy időkapszula segítségével érték el, addig a filmes feldolgozásban az Animus-t egy karszerű eszközzel ábrázolták, erre kapcsolják rá Lynch-et is, hogy visszaküldjék a 15. századba, az inkvizíció idejére, hogy megtudjanak többet őséről, Aguilar-ról. Elsőre kissé fura lehet, és szerencsére nem csak nekünk volt az, hanem a főszereplőnek is, aki többször is feltette a kérdést: mégis mi folyik itt, kik ezek az emberek, mit művelnek vele, miért kell 500 évvel korábbra visszaküldeni őt és miért olyan fontos az őse (akit megint csak Michael Fassbender játszott a vásznon). A kísérlet vezetője, Sofia próbál válaszolni a feltett kérdésekre, azonban rendkívül nehezére esik, hiszen még ő maga sem tudja megválaszolni azokat: valóban egy szentebb cél hajtja a templomosokat, és ezt csak úgy érhetik el, ha megkeresik Aguilar-t, aki esküt tett: mindenáron, akár életével is, de megvédi az Éden Almát a Templomos Rendtől. A templomosok mindent tűvé tettek az almáért, de nem jártak sikerrel, nem találták meg az ereklyét mellyel jobbá tehetnék a világot, de hogy tényleg jobb világ várna-e ránk, arra senki sem tudja a választ, még Sofia sem.

Azoknál a filmeknél, melyeknek cselekménye több szinten zajlik mindig gondban vagyunk, egyrészt azért, mert nehéz követni őket az idő váltakozása miatt, a nézők többségét ez zavarja is, másrészt azért, mert óriási feladat elé állítja a rendező stábját, hogy tökéletesen valósítsák meg a két idősík közti barangolást, feltéve, ha lehet tökéletesen ábrázolni ezt filmben. A film sikerére nézve már több ómen is volt, mert míg játékokban tökéletesen átjönnek az érzések, addig a filmeknél nem mindig tudják elérni azokat, s ennek talán legnagyobb oka az, hogy pont fordítva szokták elkészíteni az adaptációkat: előbb van a film mintsem fordítva. A játékmenet során pazar élményben volt részünk, igazán észre sem vettük azt, hogy mikor jövünk vissza a jelenbe, mert annyira jól felépített volt a sztori, a játék végig fogta kezünket és vezetett előre, öröm volt játszani, ezzel szemben a filmben az idővel történő játék zavaró lett. Sajnos tényleg azt kell mondanunk, hogy bizonyos jelenetek között idegesítő ez a faktor, mert pont azokból a jelenetekből látunk kevesebbet, melyektől oly naggyá vált ez a széria, s a barátságosnak csöppet sem nevezhető 15. századnak csak hűlt helyét látjuk a filmben, jórészt visszaemlékezések történnek, de azok is mikor igazán izgalmasabbá válnának, vagy “felébresztenek” bennünket, vagy a sok por és füst teljesen eltakarja a szemünk elé tárt látványt.

Eredettörténetről beszélünk, tisztában vagyunk azzal, hogy be kellett mutatni a rajongóknak, miként működik az Animus gépezet, de ezzel a sok jelen-múlt közötti ugrálásokkal megfosztottak bennünket az élvezettől, azoktól a zseniálisan megvalósított 1400-as kori akcióktól, mikor már éppen beleéltük magunkat a lovasjelenetbe, de akár a házak tetején való ugrálásokat is felhozhatnánk, akkor jött a rendező vágószobástul, és mit sem törődve az élvezeti faktorra, egyszerűen megvágták a filmet, s ezzel egy újabb értelmezhetetlen jelenetet teremtve. Ezt most miért, miért?! Könyörgöm, valaki magyarázza meg, hogy miért kellett félbeszakítani az akciódús részeket?

Mint ahogy a bevezetőben is írtuk, az Assassin’s Creed a játékok királya (?), több változatával, és kiegészítőjével találkozhattunk már a boltok polcain, de filmes adaptációjával még soha. 2016-ban egy játékfeldolgozással már próbálkoztak, ami finoman szólva is, de besült, amiatt a 20th Century Fox eléggé vert helyzetbe került. Többször elmondták, hogy még maguk sem tudják, mit reméljenek az Assassin’s Creed mozifilmtől, nem várnak kasszasikereket. Tisztában vannak vele, hogy a játékipart roppantul nehéz átdolgozni Hollywood szája-íze szerint, s még azt a forgatókönyvet is elképzelhetjük, hogy talán soha nem készül tökéletes játékadaptáció. Most már kijelenthetjük, a Warcraft-tól jobb lett az Assassin’s Creed, de a csalódást keltő fő ok mégis az, hogy ekkora tehetségekkel felvértezett stábtól többet várna az ember. A kameramozgások, a megvalósítás, a terv és hangulat mind-mind adott volt, de Justin Kurzel rendező és a forgatókönyv sorozatos bakija miatt a vártnál jóval gyengébben teljesített.

A sikerhez tényleg minden adott lett volna: azzal a Michael Fassbender-rel dolgozhattak a forgatáson, aki korunk legnagyobb színésze, tehetségével a mozinak sikeressé kellett volna válnia, azonban a filmben nem tudja megmutatni kimagasló színészi talentumát, de hát MÉG PRODUCERE IS VOLT A FILMNEK! Hibát hibára halmoztak fel a projektben, amit még a nagy nevekkel teletűzdelt a mellékszereplők (Jeremy Irons, Marion Cotillard) listája sem volt képes orvosolni, valami oknál fogva most nem állt össze a csapat.

Tavasszal megtanulták a filmstúdiók, hogy mennyire óvatosan kell bánni az adaptációkkal, mert a szakma nagyjai nem lelkesednek az efféle átdolgozásokért. Talán a bevételek majd jobb belátásra bírják a kiadókat, és letesznek végre egy olyan feldolgozást, melyben nem az a cél, hogy a játék összes kulcsmondata elhangozzék, a jellegzetes események bekövetkezzenek (a sas minden nagyobb jelenet elején feltűnik, ami nem rossz, nekem tetszett, de csak időhúzásra jó), és ha a halál már elkerülhetetlen, akkor a jól bevált mentéshez forduljunk: kezdjük elölről, töltsünk be egy korábbi mentést, és folytatódhat a kaland a háztetőkön.
Mit nekünk kritikusok, hiszen írhatunk jót és rosszat is, nem tántorítjuk el a játékszerelmeseit, és úgy is megnézik majd a filmet, mert egyszer mindenkinek látnia kell.

VÉGSZÓ

És hogy ezek után miért fogunk magasabb pontszámot adni a filmre? A válasz abban rejlik, hogy tényleg eszméletlen nehéz helyzetben volt a rendező és a kiadó is, mert a franchise olyan formában, mint amilyennel a játékban találkoztunk egyszerűen kivitelezhetetlen vásznon, de az operatőri munka, és a jobb jelenetek izgalma miatt nekünk is megenyhült a szívünk. A történet lezáratlan maradt, de a folytatása erősen megkérdőjelezendő, bár ki tudja, lehet erre van igény. Nem lett édes az alma, de keserű sem.

6.2

Történet

6.0/10

Színészek

7.0/10

Rendezés

6.0/10

Hangulat

5.0/10

Látvány

7.0/10

PRO

  • Michael Fassbender maga a film
  • A megvalósítás jó lett volna
  • Az akciórészek kimondottan jók

KONTRA

  • A játék után ez bukás
  • Olykor unalmas
  • Indokolatlan vágások

Még több a témában...

Division 2 megjelenési sztorik

Héja Szabolcs

EXKLUZÍV szinkronos előzetest kapott az Assassin’s Creed mozifilm

Kévés Bence Mihály

KRITIKA: Mike és Dave esküvőhöz csajt keres

Kévés Bence Mihály

A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. Weboldalunk további használatával jóváhagyja, hogy cookie-kat használjunk. Elfogad Tovább