James Wan rendező lesz az, aki megmenti a DC Moziverzum eddigi komor és sötét világától a rajongókat egy szórakoztató és akciódús szuperhősfilmmel?
A sztori meglehetősen egyszerű: Orm király (Patrick Wilson) arra készül, hogy egyesíti a Hét tenger haragját, és a sereggel csatába indul a felszíni világ ellen, amiért a világ lakossága szörnyű tetteket művelt az óceánlakókkal az évezredek alatt. Főhősünk Aquaman (Jason Momoa) természetesen nem hagyja ezt, akinek hű segítőtársai is lesznek az akció alatt, de hogy megállítsa féltestvérét, ahhoz meg kell találnia a legendás szigonyt, amivel a uralma alá hajthatja a tengert és elfoglalhatja a jól megérdemelt jogos trónt.
Akárcsak az előzetes becslések, úgy mi is meglehetősen óvatosak voltunk az Aquaman bemutatóját megelőzően, sőt, igazából nem voltak elvárásaink a filmmel kapcsolatban, úgy ültünk be a vetítésre, hogy csak élvezni szeretnénk a DC Moziverzum legújabb produktumát. Merthát mint tudjuk, képregényfilmek között is vannak különbségek, de már az előzetesek után is nyilvánvaló volt, hogy a DC szakított a Zack Snyder-féle sötét és komor világgal, mert az Aquaman minden korábbi (Wonder Womant leszámítva) filmnél világosabb, szórakoztatóbb, poénosabb és akciódúsabb lett. Úgy is fogalmazhatnánk, hogy a DC és Warner páros megpróbálta lemásolni a nagy rivális Marvel alkotásokat, ami több-kevesebb sikerrel összejött ezúttal. A baj csak ezzel az, hogy míg a Marvel maximálisan kiaknázza a karakteriben rejlő potenciált, addig a DC csak tapogatózik, kísérletezik a karakterivel, ami végső soron rányomta bélyegét az Aquamanre is. James Wan rendezővel az élén nagy lehetőség volt Arthur Curry kalandjában, látszik az igyekezett, de talán pont ez pecsételte meg a filmet is, hogy egyszerre túl sokat szerettek volna bemutatni, nem figyeltek a részletekre, s még a történetbe se vittek csavart.
Aquamannel nem először találkozunk a filmvásznon, hiszen korábban behívót kapott Az Igazság Ligájába, azonban azt érzi a stúdió, hogy nem érdemes bolygatni a múlt sebeit, ezért nagyon röviden és gyorsan tesznek utalást csak a Ligára, inkább Arthur Curry önálló kalandját viszik tovább, annak próbálnak meg hangsúlyt adni. És ez így van jól, nem kell keresni összefüggéseket az univerzumban más szereplőkkel, még azok is érteni fogják ezt a vízalatti mesét, akik lemaradtak a korábbi DC-szuperhősfilmekről, vagy most hallottak először a főhősről. Egyszerűen csak nagy levegőt kell venni, lemerülni és gyönyörködni az óceán eddig rejtett világában, és élvezni a karakterek beszólásait, mert Arthur és Mera (Amber Heard) párosa remek. Ritka, mikor az első perctől működik a kémia két szereplő között, de ebben nagyon jó párosnak bizonyult Atlantisz jövőbeli királya és királynője – igen a film nem titkolja, hogy mivel fog végződni a történet, nagyon szívesen néztük volna, ha ezek a karakterek egy kicsit esendők lettek volna, megcsapta volna őket a kudarc szele.
Az Aquaman minden olyan elemmel büszkélkedik, ami nem volt meg a korábbi DC-filmekben, de elengedhetetlen kelléke egy jó mozifilmnek: szókimondó, nagyszájú, de ugyanakkor vicces főhős, egy nagyon szexi vörös hősnő, dráma, szépen megkoreografált akciójelenetek és egy kis kaland sem árt azért, csakhogy ne legyen olyan egyszerű a cél. Ahogy már feljebb taglaltuk, a két főszereplő (Jason Momoa és Amber Heard) párosa brillírozik szerepükben, a színesebb számítógépes-effektek pedig sokkal szórakoztatóbb látványt ígérnek a nézőnek, ami így azt is eredményezi, hogy a néző egy percig sem fog unatkozni a vetítés alatt, mert minden van, ami szem-szájnak ingere, a látványba ezúttal tényleg nem lehet belekötni. A film végén sem kell csalódottan felállnunk, és rossz szájízzel távozni a bemutatóról, ugyanakkor a film legnagyobb hibája a kiszámíthatóság. A film nem okoz meglepetést, nincsenek benne csavarok és meglepetések, mintha egy kifeszített fonal mentén húznánk a történetet, annyira egyenes és világos, hogy mi fog következni. Még a főhőst is úgy festik le, aki nem talál ellenfelére tenger alatt és felszínen. Ha pedig fogy a levegője, akkor egy mellékszereplő beugrik és megmenti a szorult helyzetből.
Az ellenlábasokból egyik oldal sem jeleskedik, bár míg a Marvel Thanosból kihozta a legtöbbet, addig a DC a sötét világ ellenére sem nyújt elegendőt a gonosz karakterekből, amiből az Aquamanben sem volt hiány. Orm király jelentette a film főgonoszát, azonban egy másik karakter, Fekete Manta (Yahya Abdul-Mateen II) is szerepelt a kalandban, igaz ő amolyan felvezetőt kapott itt, nagy dobásra tőle majd a folytatásban számíthatunk. Sajnos azonban nincs semmi elrettentő bennük, képességeik kimerülnek abban, hogy elvetemült monológjaikat darálják a kamerába. Elég a dumából, tettekre van szükség.
VÉGSZÓ
A DC a sorozatos bukdácsolások után sem futamodott meg, sőt, előremenekült, és egy új világot teremtett meg. Amíg más hősök a felszínen aprítják egymást, addig az Aquaman a vízalatti jelenetekre fókuszál, és valódi vizuális orgiát teremt az ötletes és gazdag élővilággal, a fejlett metropoliszokkal, de azért a felszínre is kimerészkedünk. Jason Momoa szókimondó karakterét az első percektől imádjuk, Mera a kezdeti karót nyelt szerepe rövid ideig tart, hamar megmutatja a sokkal menőbb oldalát is. Az Aquaman minden várakozást felülmúlt, a baj csak annyi, hogy egy jó középosztályú Marvel-filmmel ér fel a hibái miatt.
Szólj hozzá!