Megannyi cápás filmet, feldolgozást láttunk már sok év alatt, és pont emiatt félve ültünk be a következő mozira.

Ki ne emlékezne a klasszikus Steven Spielberg-féle Cápa filmre, amiben az ártatlan fürdőzőket támadta meg a tengerek csúcsragadozója tűhegyes fogaival. 1975-ben egy új műfaj indult el a filmes szakmában, és mai napig ez az egyik kedvenc témája a stúdióknak. Tömérdek film készült már tengerről, és az abban rejlő titokzatos fenevadról, de egyik sem ért fel Spielberg művével. Kicsit félve vettük célba A zátony filmet, azt gondoltuk, hogy ez is csak Hollywood egyik olcsó játéka lesz, amit sok évig nem lehet majd megemészteni a hibái miatt. Itt mégis más történt, mert nem csoportos dráma-katyvaszt kaptunk, amiben mindenki sikít, és csak egy éli túl, hanem egy egyszemélyes drámafilmet, ami kiemelkedik a többitől. A filmben tényleg megvan minden, ami ahhoz kell, hogy megsajnáljuk és drukkoljunk a főszereplőnek. A cápa nem kapott túl sok figyelmet, inkább a hirtelen hangokkal demonstrálták a szörny termetét, és a rémisztő jelenetek tényleg rémisztők lettek.

A történet ott kezdődik, hogy főhősünk Nancy (Blake Lively) elveszti édesanyját, és ezt nem képes feldolgozni. Még az orvosi tanulmányait is félbe hagyja, csak hogy meneküljön a gondok elől. Ekkor utazik Mexikóba, hogy egy ismeretlen, s veszélyes öbölben feltöltődjön, és közben hódoljon imádott szenvedélyének, a szörfnek. Még maga sem gondolhatta, hogy a nyaralásból rövidesen rémálom lesz, és az életéért kell majd küzdenie. A nyílt tengerre merészkedik, miközben felbukkan egy cápa, és már indul is a hajsza az életért. Nancy egy zátonyra evickél, s onnét próbál meg segítséget kérni. Gyorsan ki kell találnia, hogyan menekülhet meg, mert hamarosan jön a dagály, ami a biztos halállal egyenlő, és a partról egyhamar nem várhat segítséget.

A horrorfilmek alapszabályai, vagy már nem tudjuk mi sem, de a jó csajok mindig meghalnak bennük, és be kell érnünk egy hétköznapi karakterrel. Itt egészen más történik. A filmnek eleve egy főszereplője van, Nancy, aki bikinis kalanddal vágott neki a kikapcsolódásnak, de a nap végére horrorba illő dolgok történnek vele, és a cselekmények drámai fordulatot vesznek. Ez az a momentum, amit rég kerestünk egy tengeres filmben, és ebben nyújt nagyot A zátony film, mert nem a megszokott tömegfilmet nézhetjük a mozikban, hanem hozzátesz egy-egy pluszt, amivel kiemelkedik a zsánerfilmek soraiból. Szerelmi idillként is indulhatna a film azzal a mexikói öblös képpel, és egy dögös csajjal tengerparton, aki teste minden porcikáját megmutatja a kamerának, hol a tengerparton, hol a vízben a szörfdeszkán – ezt maga a rendező is rendkívül élvezte, látszik a kamera beállításokból, mozgásokból, mindig a pucsításon van a hangsúly.

Jaume Collet-Serra rendező nevével korábban a Non-stop, Ismeretlen férfi, vagy az Éjszakai hajsza filmek stáblistáján már találkozhattunk. Nem mondhatjuk azt, hogy távol állt volna Jaume-tól ez a műfaj, így könnyedén boldogult vele. Munkásságán nincs semmi extra, kapott egy jól összerakott forgatókönyvet – amit egyébként Anthony Jaswinski írt -, és tette azt, amihez ért: érzelmet, fordulatot, és fájdalmat is csempészett új filmjébe. Az író végig figyelt olyan részletekre, hogy egy percre se könnyítse meg a lány helyzetét, és szinte lehetetlen helyzetbe hozva döntsön élet és halál között, meg meri-e tenni azt a távolságot, hány perc van addig, míg visszaér a cápa a bójához, éppen csak egy karnyújtásra van a kamera – ennyi nyújtózkodás után az ember karja is hosszabbnak tűnik már -, de vízbe kell merülnöm érte, és hasonló kis apróságok, amik pluszt adnak más filmekhez képest. Ebben olyan erős, és jó a film, de tényleg ez minden, amit ebből a filmből ki lehetett hozni, ennél jobban senki sem tudta volna vászonra vinni.

VÉGSZÓ

Forradalmi újításokat nem tartogat a nézőnek, nem tartalmaz semmi extra jelenetet, minddel találkozhattunk már az elmúlt évtized valamelyik drámai művében, de ahogy a rendező ezt most összerakta a sajátos kézjegyeivel, az mégis megállja helyét, és újnak számít a moziban. Az állatbarát híveinek is tetszeni fog, mert nem csak pusztítunk, és cápát ölünk a filmben, de sirályt is mentünk, ami Nancy legjobb barátja lesz a tengeren. A film végét nyugodtan elhagyhatták volna, nem kellett volna a végére az a pár perces „egy évvel később” rész, mert csak lerombolja az addig már felpontozott értékelést. A filmet a történetéért és Blake Liverly formás testéért szeretni lehet, amiért külön köszönetet kell mondanunk a forgatókönyv írójának is, hogy nem vállaltatta túl a főszereplőnket, csak annyit bízott rá, amivel lazán megbirkózik.