Visszatért a védelmező, de vajon most is annyira nagy szükség van rá, mint tette azt az első részben?
Nem teljesen érthető, hogy A védelmezőből hirtelen hogyan lett széria. Hiszen már a sokak által kultuszfilmnek tartott, azonban valóban csak egy éppen hogy jó zsánerfilm első rész szinte semmilyen szinten nem kívánt folytatást, vagy egy külön sorozatot. Denzel Washington, aki napjaink egyik legnagyobb színésze, láthatóan élvezi A védelmező-filmeken töltött órákat, ugyanis megint csak érthetetlenül, aláírt a folytatásra, amire karrierje során eddig még nem volt precedens. Visszatért még Antoine Fuqua is, akinek egyetlen igazán értékelhető filmje sem volt még eddig. Valahogy ő is az a fickó, aki mindig átcsúszik a réseken közepes filmekkel, aztán mindenki hirtelen azt hiszi róla, hogy valódi klasszikusokat gyárt. Nem, sem a Mélyütés, sem A hét Mesterlövész, sem pedig az Artúr király nem voltak klasszikusok, még csak nézhető filmek sem. Mindezen okok miatt teljesen megmagyarázhatatlan a lustán elnevezett A védelmező 2.
Van itt minden persze, mit megkívánhat az ember. Akció, akció, akció, keménykedés, komolyan a távolba nézés, és nehézkesen felvezetett cselekmény. Hogy valamennyi pozitívumot is említsünk a filmmel kapcsolatban, azt meg lehet neki adni, hogy a történet sokkalta személyesebb lett, ezáltal mind a főszereplőnek, mind pedig a közönségnek nagyobb az érzelmi befektetése a filmben. De mindez mit számít, ha ott az összes többi probléma, amik nem teszik igazán rosszá a filmet, csak tovább erősítik az érthetetlenséget a létezése körül. A mozi ugyanis semmit nem képes hozzátenni az első részhez. Denzel itt is igazságot tesz, tervez, de az egész cselekmény olyan kusza és túlbonyolított, hogy szinte lehetetlen követni.
Az érem másik oldala viszont abból a szempontból érdekes, hogy lehet, itt az ideje Fuqua-t elkönyvelni mint egy megbízható, B-mozis rendező, aki képes kielégíteni a zsánerfilmekre éhező rajongókat. És való igaz, az a fajta filmkészítés, ami a korai Film+ televízió felhozatalára volt jellemző (jó pár évvel ezelőtt, amikor még a csatorna nem lépett elő az egyik legszínesebb és értékesebb választékkal rendelkező adóvá, érdemes ránézni mostanság), meglehetősen hiányzik a mai felhozatalból, ezzel egy óriási lyukat teremtve a kínálatban. Ugyanis a Seagal/Stallone/Lundgren-csapat filmjeinek hatalmas rajongótábora volt, mind idehaza, mind külföldön. Néha még Schwarzenegger is beugrott olyan alkotásokkal, mint a Kommandó, vagy a Ragadozó. Az ilyen mozikra valamilyen szinten szükség van, és közönségük is lenne, lásd A védelmező. Éppen ezért van a filmnek létjogosultsága, és ha készülőben lesz egy harmadik rész, attól sem várhatunk majd el magasabb minőségi szintet, a rajongók viszont újfent sorban fognak állni (vagy éppen egy vasárnap délután erre a filmre kattintanak a videotárukban).
VÉGSZÓ
A probléma ezzel pusztán annyi, hogy Fuqua folyamatosan aláássa a filmnek ezen szerepvállalását, és szeretné túlzottan komollyá, már-már politikussá is tenni a moziját. Emellett Denzel sem az a fajta színész, akit egy lapon említhetünk ezzel a zsánerrel, és Fuqua nem eléggé jó filmes ahhoz, hogy ezt az ambícióját végigvigye, ahogyan ezt láthattuk A hét mesterlövészben is, ami nagyon gyorsan tűnt el a köztudatból. A helyzet tehát az, hogy lenne szükség az ilyen filmekre, hiszen ki ne vágyna egy jó kis akciódús kikapcsolódásra, azonban ebben a formájában ez nem működik. Fuqua túlzottan komolyan veszi magát, és más ligában játszatja a filmjét, mint amibe az beleillene. Éppen ezért annak létezése valamilyen szinten skizofrén, nehezen találja helyét.
Szólj hozzá!