Főoldal Előzetesek Közzétették a Vaják 3. évad első nagy előzetesét
Előzetesek

Közzétették a Vaják 3. évad első nagy előzetesét

Magyar felirattal is elérhető a Vaják 3. évad első nagy előzetese.

385

Elrajtolt az idei Summer Game Fest, ahol a sok videójáték mellett szerepet kapott az élőszereplős feldolgozása, amit a hónap végén fog bemutatni a streamingóriás. A Netflix néhány perccel korábban a várakozás után végre bemutatta az első teljes trailert a Vaják 3. évadához, amely június 29-től érkezik a Netflixre.

Amellett, hogy az előzetesében az évad központi konfliktusát ismerhetjük meg, amelynek középpontjában Freya Allan által alakított Ciri áll, láthatunk felvételeket Yenneferről, amint Cirit edzi, egy lovas üldözéses jelenetet, valamint nagyon látványos kardforgatós jelenetet Cavill karakterével.

A 3. évadhoz kiadott szinopszis szerint “miközben a kontinens uralkodói, mágusai és vadállatai versengenek a lány elfogásáért, Geralt rejtekhelyre viszi Cirit, és elhatározza, hogy megvédi az újonnan egyesült családját azoktól, akik fenyegetést jelentenek rájuk. A Ciri mágikus kiképzésével megbízott Yennefer elvezeti őket Aretuza védett erődjébe, ahol reméli, többet megtudhat a lány kiaknázatlan erejéről; ehelyett rájönnek, hogy a politikai korrupció, a sötét mágia és az árulás csataterére kerültek. Vissza kell vágniuk, mindent kockára kell tenniük – vagy azt kockáztatják, hogy örökre elveszítik egymást.”

A Netflix két részben mutatja be a Vaják 3. évadát. Az első felét 2023. június 29-én érkezik, és ez összesen öt epizódot tartalmaz majd. Az évad maradék három része július 27-én érkezik a streaming szolgáltatásra.

A Netflix sorozata az elmúlt hónapokban számos drámán ment keresztül. A közelgő 3. évad az utolsó epizódsorozat, amelyben Cavill játssza Ríviai Geralt szerepét, mielőtt a 4. évadtól Liam Hemsworth váltja őt.

Cavill távozásával egy időben jelentek meg azok a pletykák, miszerint a sorozat néhány írója “aktívan ellenszenvvel viseltetett a könyvek és a játékok iránt”, amit Lauren S. Hissrich showrunner később tagadott. A megjelent pletykák után Cavill bejelentette, hogy a harmadik évad végén kiszáll a feldolgozásból, ami a főszereplőnél is nagyobb változást jelenthet a sorozat számára.

Szerző
Kévés Bence Mihály

A filmek és sorozatok varázslatos világába csöppentem, és az élet túl rövid ahhoz, hogy rossz filmeket nézzünk.

Szólj hozzá!

Budapest Comic Con

Közelgő események

Még több a témában...

Rebel Moon
Filmek

A Rebel Moon rendezői változata új alcímet kapott az R-besorolás miatt

A Rebel Moon lehet jobb több erőszakkal, vérrel és még több lassított...

Scooby-Doo
Sorozatok

A Scooby-Doo élőszereplős tévésorozatán dolgozik a Netflix

Jöhet a Scooby-Doo élőszereplős sorozat Netflix készítésben?