Fekete Özvegy

Kevin Feige válaszolt azokra a kérdésekre, hogy Yelena Belova elporladt-e Thanos csettintésétől, és visszatér-e a Vörös Őr

Egy kérdésre már választ kaptunk az új Özveggyel kapcsolatban.

Lassan már két hete, hogy bemutatták a Marvel Moziverzum 4. fázis első mozifilmjét, a Fekete Özvegy című előzményt, ami Scarlett Johansson karakterének sötét múltját hivatott közelebbről bemutatni. A film – hangsúlyozzuk – nem egy eredettörténet, mindössze segít megérteni néhány dolgot Natasha múltjával kapcsolatban, mellette pedig felvezeti nekünk az új Özvegyet, hiszen Nat meghalt a Bosszúállók: Végjátékban.

A premier után sokan arra voltak kíváncsiak, hogy Thanos csettintése végzett-e Yelenával, vagy sem. A Marvel Studios elnöke, Kevin Feige igyekezett megválaszolni minden kérdést az őt kérdező rajongóknak tegnap este, köztük azt, hogy Florence Pugh karaktere is az áldozatok között volt-e, miközben néhány érdekes utalást kaptunk arra vonatkozóan, hogy milyen szerepet szánnak a Vörös Őrnek a folytatásban.

Fekete Özvegy

Tegnap este a Marvel Studios hivatalos közösségi oldalán egy élő kérdezz-felelekben számos kérdéssel bombázták a stúdió elnökét, köztük Yelenával kapcsolatban. Annyit mondott erről Feige, ha ő is az áldozatok között volt, akkor hamarosan választ kapunk erre a kérdésre. Ennél többet nem árult el, hogy pontosan mi történt Natasha húgával, mi ez a nagy titkolózás a karakter körül.

Feige arra is reagált, hogy David Harbour karakterével összefuthat-e az MCU új Amerika Kapitánya, azaz Anthony Mackie által megformált Sam Wilson.

Ezt megnézném… ti mit szóltok hozzá, srácok?Kevin Feige

Később a stúdió elnöke válaszolt Alexei kijelentésére, miszerint a Vörös Őr harcolt Steve Rogers ellen, de ez teljességgel elképzelhetetlen, hiszen akkor jégbe fagyott a Kapitány. És ez csak két kérdés volt a sokból, amire kíváncsiak voltak a rajongók, de sokakat foglalkoztak az is, hogy a Sólyomszem-sorozatban a jó vagy a rossz lesz Yelena. Erre viszont csak év végén kapunk választ, amikor bemutatják a Disney+ új sorozatát.

Total
1
Shares
Previous Article
Jurassic Park III.

Egyszerre túlzó és nagyszerű a Jurassic Park III. kivágott koncepciós terve, ahogy egy raptor motorra pattan

Next Article
Fekete Özvegy

A mozitulajdonosok szerint a Disney magára vethet, amiért a Fekete Özvegy összeomlott a jegypénztáraknál

Related Posts

Ne maradj le a hírekről, kövess minket a Facebook-on is!