Készül Az utolsó boszorkányvadász folytatása Vin Diesellel

Folytatást kap az évtizedes fantasy, Michael Caine is visszatér?

Kajtár Virág
Olvasási idő: 2 perc
Forrás: Port.hu

A Lionsgate a Deadline jelentése szerint nekifogott Az utolsó boszorkányvadász folytatásának, amelyben Vin Diesel ismét Kaulder, a halhatatlan boszorkányvadász szerepében tér majd vissza az élők közé. A film fejlesztése Diesel One Race Films stúdiója és a Lionsgate együttműködésében zajlik, és a hírek szerint igencsak felpörgették az eseményeket. Bár konkrét szerződés még nem került az asztalra, még Michael Caine is visszatérne Dolan szerepében.

Költséghatékony vadászat?

A Lionsgate az utóbbi időben igyekszik visszahozni a sci-fi fantasy elemeket tartalmazó IP-címeit olyan produkciókkal, amelyek kiemelkedő teljesítményt nyújtanak a kiegészítő piacokon, és hosszú távon még sikeresek lehetnek. Az utolsó boszorkányvadász 2015-ös premierjekor 130 millió dolláros bevételt hozott világszerte, idén pedig streaming-sikerré vált. A Netflix öt legnézettebb filmje között szerepel jelenleg is. A jelentés szerint az azóta elért technológiai fejlődés lehetővé teszi, hogy a folytatás hatékonyabb költségvetéssel készüljön el.

Adam Fogelson, a Lionsgate Motion Picture Group elnöke így nyilatkozott: „Az utolsó boszorkányvadász a mozikba kerülése óta globálisan rajongói kedvenccé vált, a közönség az elmúlt évtizedben felfedezte és újra meg újra megnézte minden platformon. Ez a tartós lelkesedés egyértelművé tette, hogy igény van további történetekre ebben a világban. Vin és én az évek során sokszor dolgoztunk együtt, ő egy igazi erő a mi iparágunkban. Örülök, hogy újra együtt dolgozhatunk, ahogy visszatér ehhez az ikonikus szerephez, és izgatott vagyok, hogy a technológia immár lehetővé teszi számunkra, hogy gazdaságosan készítsünk egy még ambiciózusabb folytatást.”

D&D, csak másképp

Kaulder az első részben foglalkozási ártalom nyomán vált halhatatlanná, miután megölte a boszorkányok királynőjét. Szeretett feleségétől és lányától elválasztva ő lett az utolsó élő boszorkányvadász, aki ellenségei nyomába eredt. Azonban a királynő természetesen szintén nem maradt sokáig a túlvilágon, s a visszavágó közöttük az emberiség sorsáért ment. Az eredeti film Diesel számára egyfajta szerelemprojekt volt, aki azzal népszerűsítette a kalandfilmet, hogy az ő saját Dungeons & Dragons kampányainak adaptációja, amelyben ő maga játszotta mindig Melkor, a boszorkányvadász karakterét.

Wide Screen Logo

Cikk megosztás
×