Főoldal BREAKING Zöld utat kapott a John Wick ötödik része
BREAKINGFilmek

Zöld utat kapott a John Wick ötödik része

A negyedik résszel párhuzamosan forgatják majd az ötödik epizódot.

388
John Wick

Nyugodtan kijelenthető, hogy a John Wick az elmúlt évek egyik legsikeresebb filmes vállalkozása. Gyakorlatilag minden tényező stimmelt. Volt egy karakteres főhős, kifejezetten látványos akciójelenetek és remek hangulat. Nem meglepő, hogy hamar érkeztek a folytatások, a hírek pedig egyértelműsítették, a stúdió nem akar leállni. Bár a negyedik rész bemutatóját igencsak eltolták, úgy tűnik, hogy az alkotók igyekeznek okosan kihasználni ezt az új helyzetet, ugyanis a negyedik résszel együtt az ötödiket is leforgatják majd. A munkálatok jövő év elején kezdődhetnek, amint Keanu Reeves elérhetővé válik. John Feltheimer, a Lionsgate stúdió vezérigazgatója a következőket nyilatkozta:

Már készítjük elő kedvelt akciófranchise-unk, a John Wick negyedik és ötödik részének forgatókönyvét. Jövő év elején szeretnénk elkezdeni a munkálatokat. A tervek szerint a negyedik epizód 2022 májusában kerülhet mozikba.

A nyilatkozatból tehát kitűnik, hogy egy rossz hírt is közölt a stúdió vezetője, egy évvel ugyanis eltolták a negyedik rész premierjét. Emellett fejlesztés alatt áll egy tévésorozat is, mely a Starz csatornán fog debütálni, a jelenlegi tervek szerint valamikor a negyedik és az ötödik rész bemutatója között. Érdekes egyébként, hogy Keanu Reeves korábban ugyanilyen módon forgatta a Mátrix második és harmadik epizódját.

A John Wick negyedik epizódját tehát a jelenlegi tervezet szerint 2022. május 27-én mutatják be. Ti várjátok a filmet?

Szerző

Fiatal korom ellenére régóta a mozgókép nagy szerelmese vagyok, de itt leginkább a sorozatok képzik rajongásom tárgyát.

Szólj hozzá!

Budapest Comic Con

Közelgő események

Még több a témában...

John Wick: 4. felvonás
Filmek

Keanu Reeves külön kérte, hogy úgy végződjék a John Wick: 4. felvonás

Nem egyértelmű a John Wick: 4. felvonás befejezése, hogy meghalt vagy életben...

John Wick: 4. felvonás
Filmek

A John Wick: 4. felvonás alternatív befejezése nem nyerte el a közönség tetszését a tesztvetítésen

A közönségnek mindkét befejezést levetítették, de nem voltak elragadtatva az alternatív befejezéstől.

John Wick: 4. felvonás
Filmek

A Lionsgate fejese megerősítette, hogy készül a John Wick 5. része

A John Wick: 4. felvonás nagy sikere után naná hogy lesz folytatás!