Hosszú évek várakozása után végre pont került a hawkinsi barátok kalandjának végére, de a nézők egy jelentős része nem volt maradéktalanul elégedett a látottakkal. Egy frissen megjelent dokumentumfilm most lerántja a leplet arról a feszült hangulatról, ami a munkálatokat jellemezte a Netflixnél. A kulisszák mögötti felvételekből kiderül, hogy a stábnak és a színészeknek egyáltalán nem volt könnyű dolga a felvételek alatt. A Stranger Things alkotói őszintén beszéltek azokról a technikai és kreatív nehézségekről, amelyekkel a finálé készítésekor szembesültek. Úgy tűnik, a háttérben zajló események közvetlen hatással voltak a sorozat sorsdöntő, lezáró pillanataira is.
Így készült a One Last Adventure
A Netflixen a napokban bemutatott One Last Adventure: The Making of Stranger Things 5 című dokumentumfilm mélyrepülést ígér a sikersorozat búcsúztatásának kulisszái mögé. Martina Radwan filmrendező kamerája végigkísérte az alkotókat az utolsó fejezet elkészítésének rögös útján, a végeredmény pedig több ponton is magyarázatot adhat a rajongói kritikákra. Bár a finálé megosztotta a közönséget, a dokumentumfilm megerősíti a gyanút: a „Fejjel felfelé” című epizód forgatása úgy kezdődött el, hogy még nem volt hozzá kész forgatókönyv.
A sorozat showrunnerei, Matt és Ross Duffer a filmben nyíltan beszélnek arról, hogy mind az évad, mind a sorozatzáró epizód munkálatai úgy indultak el, hogy a végkifejlet még nem volt papírra vetve. Matt Duffer próbálta hűteni a kedélyeket, amikor így nyilatkozott: „Nem arról van szó, hogy ne tudnánk, mi a vége. Mindent kitaláltunk. Csak le kell írnom, de nagyon kifutottunk az időből.”
Bizonytalanság és hatalmas nyomás a stúdiónál
A forgatás felénél a helyzet még kritikusabbá vált, hiszen a nyolcadik epizód szövegkönyve továbbra sem készült el. Ez a bizonytalanság az egész stábra rányomta a bélyegét. Montana Maniscalco, a produkciós asszisztens a kamerák előtt vallott a tarthatatlan állapotokról: „A nyolcadik epizódot forgatjuk, ami még nincs teljesen megírva – spoiler figyelmeztetés! Szóval még mi sem tudjuk pontosan, mi történik.” Maga Matt Duffer is elismerte, hogy rendkívül kényelmetlenül érzi magát a helyzetben. „Sosem olvastam még végig a nyolcadik részt, egyszerűen csak forgatjuk. Soha nem csináltam még ilyet. Nagyon furcsa így fejest ugrani a nyolcadikba. Nem szeretem ezt. Egyáltalán nem szeretem.”
Később, egy interjú során részletesebben is kifejtette, mekkora nyomás nehezedett rájuk felülről. „A gyártás és a Netflix folyamatosan sürgetett minket a nyolcadik rész miatt. Ezek voltak a legnehezebb körülmények, amikkel íróként valaha találkoztunk, és nemcsak azért, mert jó forgatókönyvet kellett letennünk az asztalra, hanem mert soha nem volt még körülöttünk ekkora zaj egyszerre.”
Ez a vallomás valószínűleg véget vet az összes olyan rajongói teóriának, amely szerint létezne egy titkos, alternatív befejezés vagy egy extra epizód. A Duffer testvéreknek ugyanis arra is alig volt idejük, hogy a tényleges finálét megírják, nemhogy titkos tartalmakon dolgozzanak. Bár a Marvel-moziknál bevett gyakorlat a kész forgatókönyv nélküli munka (kész forgatókönyv nélkül kezdődött a Bosszúállók: Doctor Doom ébredése forgatása), a Stranger Things alkotói számára ez láthatóan idegen és megterhelő folyamat volt, ami sajnos a végeredményen is nyomot hagyott.

Dögölj meg, szerelmem / > Bemutató ideje: január
15.
