Wide Screen
Image default
Filmek

Jon Favreau, vagyis Happy Hogan is visszatér a Bosszúállók 4.-ben

Jon Favreau a Bosszúállók: Végtelen háború bemutatója előtt erősítette meg, hogy ő is ringbe száll Thanosszal a Bosszúállók 4.-ben.

Jon Favreau-t a filmekben csak úgy ismertük meg, mint Tony Stark (Robert Downey Jr.) legjobb barátját, de szerepe ennél nagyobb a Marvelnél. Talán kevesen tudják, de Favreau volt az, aki forgatta az első és második Vasember-filmeket, majd újabb felbukkanására tavaly nyárig kellett várni, amikor is a Pókember: Hazatérésben visszatért.

Los Angelesben a Végtelen háború bemutatója előtt kapták mikrofonvégre a színészt, ahol elárulta az újságíróknak, hogy ugyan nem kapott szerepet a Bosszúállók 3.-ben, de a folytatásban ismét képernyőre kerül karaktere:

Nem szerepelek ebben a részben [Végtelen háború]. Spoilerveszély következik, de vezető producere vagyok így is. És benne leszek a… Azt hiszem, hogy elárulhatom, hogy a következő filmben, a Bosszúállók 4.-ben szerepet kapok.

Ahogy pár sorral feljebb is említettük, Happyvel legutóbb a Pókember franchise legújabb részében találkoztunk, de egy év múlva újra feltűnik az univerzumban. Favreau nem mellesleg most az 1994-es Az oroszlánkirály élőszereplős filmen dolgozik a Disneynél, de ezek mellett részt vesz még a Star Wars-élőszereplős sorozat készítésében is (forgatókönyv és vezető produceri szerepben).

A Bosszúállók: Végtelen háború spoilermentes kritikánkat az alábbi linken olvashatjátok.

Még több a témában...

A Marveltől 10 új képet kaptunk a Marvel Kapitányból

Kévés Bence Mihály

Maradhat háromórás a Bosszúállók: Végjáték

Kévés Bence Mihály

Így fest majd a Hangya a Bosszúállók 4.-ben!

Plesovszki Nándor

A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. Weboldalunk további használatával jóváhagyja, hogy cookie-kat használjunk. Elfogad Tovább