Jennifer Lawrence a 2010-es évek egyik legkeresettebb színésznője volt, aki ügyesen helyt állt blockbusterekben, kis költségvetésű produkciókban és művészfilmekben is. Lawrence viszont nemrég elárulta a The Graham Norton Show-ban, hogy karrierje csúcsán miért tartott két év szünetet.
Időre volt szüksége
Jennifer Lawrence üstökösként robbant Hollywoodba a 2010-es években, miután Az éhezők viadala filmekkel nemzetközi ismertségre tett szert. Mistique-ként szerepelt az újvonalas X-Men filmekben, orosz kémnő volt a Vörös Verébben, szerepelt az Utazók sci-fi-ben és Darren Aronofsky Anyám! filmjében is, illetve három filmben is együtt dolgozott David O. Russellel, mely meghozta neki az Oscar-díjat is a 2012-es Napos oldalért.
Lawrence mégis úgy döntött, hogy szünetet tart a filmezésben a 2019-es X-Men: Sötét Főnix után. Csak két év után tért vissza a 2021-es Ne nézz fel! című Netflix szatírában. Erről is beszélt a legutóbbi Graham Norton show-ban, írja meg a Variety.
„Kicsit időbe telt” – mondta Lawrence Nortonnak. „A húszas éveimet végig dolgoztam, aztán azt gondoltam… mi van itt? Mi folyik itt?”
Arra a kérdésre, hogy aggódott-e amiatt, hogy nem tud majd visszatérni Hollywoodba, az Oscar-díjas színésznő így válaszolt: „Megbékéltem azzal a lehetőséggel, hogy ez megtörténhet. [Hollywood] nagyon sok… Azt hiszem, [rendben] lettem volna, de ugyanakkor nagyon csalódott is lettem volna. Nem tudom.”
Lawrence még 2021-ben azt mondta még a Vanity Fairnek, hogy úgy érezte már nem tudja hozni a kívánt minőséget és teljesítményt és a nézők is ráunhatnak az ő jelenlétére a filmvásznon. Ő is egyre inkább a kiégés jeleit érezte magán. A sztársággal úgy érezhette, hogy a kiölik belőle a kreativitást.
Lawrence családot alapított, de most már visszatért és hamarosan Robert Pattinson oldalán láthatjuk
Az Oscar-díjas Lawrence a két év szünetben magára és családjára koncentrált, hiszen férjhez ment és gyereke is született. Az anyaság mellett azonban nem adta fel a filmezést teljesen. A Ne nézz fel! után szerepelt A kiút című pszichológiai drámában és Barátnőt felveszünk című vígjátékban.
Lawrence hamarosan Robert Pattinson oldalán szerepel majd a Dögölj meg, szerelmem (eredeti címén Die, My Love) c. sötét pszichológiai drámában, mely november 7-én érkezik a mozikba. A filmben Lawrence egy nőt alakít, akinek élete negatív spirálba kerül, miközben egyensúlyt próbál teremteni a házasság és az anyaság között.
Jennifer Lawrence-nek viszont ezután is lesznek filmjei, hiszen állítólag ő alakítja a The Wives című misztikus film főszerepét, illetve Martin Scorsese rendezésében a What Happens at Night című misztikus thriller-horror filmben is ismét DiCaprio oldalán.

Örökké veled? / Eternity > Bemutató ideje: december 4.
