Wide Screen
Image default
Gamer

JÁTÉKTESZT: The Sinking City

Legújabb tesztalanyunk a The Sinking City videojáték volt, ami egy évszázaddal korábbi időkbe repít vissza.

A közel 100 embert foglalkoztató, lassan 20 éves múlttal rendelkező Frogware kicsit félre tette kedvenc detektívét és átcuccolt H.P. Lovecraft horror műfajához, hogy megmutassa, értenek a nyílt világú akció-horroros nyomozáshoz is. Így lett Sherlock Holmesból Charles W. Reed, akivel egy őrületes kalandban lehet részünk, ha belevetjük magunkat a The Sinking City-be.

A cselekmény az 1920-as években játszódik, Oakmont városában, Massachusettsben, melynek lakói halászok, közép- és felső osztálybeliek, de akár menekültekkel is összefuthatunk. Oakmont egy olyan hely, amit még a térképek sem tartanak számon, így nem meglepő, hogy az okkultizmus megvetette a lábát. Fél évvel korábban, ez a település valami misztikus, természetfeletti árvíz sújtotta, ezzel járhatatlanná téve több utcát, és egész kerületeket elvágva a szárazföldi közlekedéstől. Az emberek zavaros, rémisztő víziókról számolnak be, pánik, hisztéria robban ki Oakmontban, a szerencsétlen város az összeomlás szélén tántorog. Nem mellesleg pedig a korrupció, előítéletek és a fajgyűlölet melegágya ez a hely, melyet néhány befolyásos család ural.

The Sinking City

Hősünk múltjában akadnak kisebb fekete lyukak, ugyanis a háború idején elszenvedett egy komoly hajó katasztrófát és egyedüli túlélőként különös dolgokról számolt be, amit akkoriban nem tudtak értelmezni, és elmeháborodottnak nyilvánították. A durva kezeléseken átesett hősünk sosem szabadult meg a rémálmoktól, így nem csak a misztikus ügy felgöngyölítésének céljából (egy eltűnt expedíció), hanem saját démonaival való leszámolás apropójából is vezetett az útja Oakmontba.

Nyomozóként kifejezetten jól tudjuk hasznosítani az évek során és az elszenvedett traumák eredményeképpen kialakult különleges adottságunkat. Különleges látásunk segít az esetek megoldásában és a történtek rekonstruálásában, a bűnjelek vagy a fontos bizonyítékok megtalálásában. Ezeket a kihallgatásokon szerzett információkkal kombinálva rakhatjuk össze az eseteket, ráadásul még téves következtetésekre is juthatunk. A döntéshelyzetek és a nyomozások többféle kimenetele révén az újrajátszhatóságra sem lehet egy rossz szavunk sem.

Oakmont utcái mocskosul szarul festenek, a víz alaposan elrendezte a kis kikötővároskát, ráadásul a nagyobb nyitott világ révén a kerületek között még utazgatnunk is kell, ami a motorcsónakkal rendszerint valamilyen kellemetlen, nehézkes küzdelemmé fog válni, így elég hamar rászokunk a komolyabb töltögetéssel járó fast travel rendszerre a telefonfülkéknél. Az utunkat keresztező NPC-k, egy kaptafa karakterek céltalanul tengetik mindennapjaikat a horrorisztikus településen. A kihalt város ingerszegénysége nem tesz jót egy videojátéknak, amit csak kis százalékban képes árnyalni a hal és majom felmenőkkel rendelkező ocsmány helyi népség. A designerek alaposan rájátszottak a különös körülményekre, már az egyes emberi karakterek torz ábrázata is egy olyan bizonytalanságot ébreszt az emberben, hogy nem tudja eldönteni valódi-e amit lát. Kár, hogy a város utcái, bejárható házai vagy az itt lakók már nem kaptak ilyen figyelmet, a deja vu minden sarkon velünk lesz. Ismétlődő utcák, épületbelsők és karakterek maximumra járatva.

The Sinking City

Igen, Reed apó bizony hajszálnyira van a teljes idegösszeomlástól, amiről a játékos is számtalanszor fog megbizonyosodni. Szóval nem elég hősünk életerejére odafigyelni, mert szegény pszichésen is nehezen viseli az Oakmontban történteket. Ha sok szörnyűséggel találkozik, amit már nehezen fogad be az elméje, akkor kapjuk az arcunkba a hallucinációkat, melyek az akciók közben kifejezetten megnehezítik a dolgunkat, így a mentális állapotunkat is szem előtt kell tartani. A Sanity csíkunk menedzselése egyébként a lehető legbénább módon van megoldva, elég egyszerűen csak várnunk egy sarokban a hullák nézegetése helyett, és máris csökkenni kezd.

A játék ezen felül rendelkezik még egy kuriózum számba menő megoldással is, még pedig a búvárkodással. Jó, persze volt már dolgunk a víz alatt több esetben is, mondjuk az Assassin’s Creed valamelyik epizódjában, de itt a korra jellemző felszereléssel tehetjük ezt meg és durván darkos, szörnyen ijesztő környezetben, elméletileg. Sajnos a végeredmény nem annyira meghatározó, mint amilyen lehetett volna egy kis odafigyeléssel.

Köpködős, robbanós, felélesztős fajtájú dögökkel gyűlik meg a bajunk, ezek nyelik is az ólmot rendesen, de sajnos kevés lőszert találni, így állandó kutatásra vagyunk kárhoztatva, hogy a begyűjtött alapanyagokból lőszereket tudjunk készíteni. Az itt alkalmazott harcrendszer nem lesz a kedvencünk, bénázni pedig nagyon nem érdemes, főleg a főellenfelek esetében, mert az elpazarolt muníció meg fogja büntetni a bénázásunkat. Furcsa módon ebben a misztikus városban nem csak az ellenfelek termelődnek újra, de az elrejtett készletek is, így újra és újra át kell néznünk mindent, így pozitívumként foghatjuk fel, hogy elég suta a harcrendszer, mert egy idő után inkább már hanyagolni fogjuk.

A Frogware audiovizuálisan sajnos a már tőle megszokott színvonalat produkálta ezúttal is, pedig jó lett volna, ha egyel feljebb lépnek már végre a minőség terén. Talán a bénácska karakterfejlesztés erőltetése helyett jobb lett volna foglalkozni a játék technikai részével, mert rendszeresen fogunk a dermesztő akciózás helyett, bohózatba illő jelenetek részesei lenni, ha akciózásra kerül a sor. Arról már nem is beszélve, hogy ha nem szeretnénk hosszú perceken keresztül kutyagolni vagy csónakázni, akkor egy töltőképernyőt leszünk kénytelenek bámulni. A hangok még nem is lennének olyan rosszak, persze ehhez szükség van arra, hogy a szinkronszínészek munkáját ne vegyük figyelembe, ugyanis rendre nem ütik meg az elvárt szintet. Az Unreal Engine hibáit, a rengeteg újrahasznosított modellt, az elnagyolt megoldásokat és a GYP-s animációkat, bizony képtelen palástolni a napszak váltakozás a The Sinking City grafikája kapcsán.

The Sinking City

VÉGSZÓ

A The Sinking City egy elképesztően különleges, de sokszor döcögő, több kisebb sebből is vérezgető alkotás lett, melynek sajnos igazán kiemelkedő eleme nem nagyon van. Esetleg a nyomozás, az ügyek kibogozása ad egy ízletes, pikírt ízt ennek a videojátékos Lovecraft adaptációnak, mert a harcrendszer, a város ingerszegény, kihalt megvalósítása biztosan nem tartoznak az erényei közé. A rajongóknak azonban mindenképpen szerezhet pár kellemes percet, és mindenki másnak is érdemes lehet tenni vele egy próbát, mert a múlt évben érkezett Cyanide Studio féle Call of Cthulhunál talán még jobbra is sikerült.

6.6

Történet

8.1/10

Szereplők

5.6/10

Játékmenet

5.7/10

Hangulat

6.6/10

Grafika

6.8/10

PRO

  • Története akár szerethető rajongói szemmel
  • A nyomozást meg lehet kedvelni
  • Bőséges játékidő

KONTRA

  • Az akciórészek csúnyán lerontják a végeredményt
  • A város unalmas, érdektelen megvalósítása
  • Vontatottá váló farmolós játékmenet
  • Ingerszegény környezet
  • Technikailag korlátokkal küzd

A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. Weboldalunk további használatával jóváhagyja, hogy cookie-kat használjunk. Elfogad Tovább