Felújított formában tért vissza az aranyos, de nehéz játék.
Nincs két egyforma játékos. Mindenki más stílusú játékokat szeret, s általában ez a fő csapásirány határozza meg, hogy ki mivel játszik főleg. Vannak azonban azok a videojátékok, amelyeknek nincsenek világmegváltó céljaik, nem akarják megreformálni az eddigi trendeket, pusztán szórakoztatni akarnak. Nem ezek a címek fognak konzolokat eladni, vagy eladási rekordokat döntögetni. Viszont sokan szívesen játszanak, függetlenül attól, hogy lövöldékért, szimulátorokért, kaland, vagy autós játékokért vannak oda. Csak úgy levezetésként. A Super Monkey Ball: Banana Blitz HD ilyen.
Persze ezzel nem azt akarom mondani, hogy az ilyen játékoknak nincs rajongótábora. A Monkey Ball játékok 2001 óta ott vannak a köztudatban, s noha főként Japánban volt a legnagyobb őrjöngés értük, gyakorlatilag másfél évtizeden keresztül több tucat része jelent meg a szériának a legkülönbözőbb platformokon. Persze a szereplők máshonnan is ismerősek lehetnek, egy rakás Sonic és Sega all star játékban vendégszerepeltek.
Jelen cikk tárgyának alapja a 2006-ban debütált Wii epizód – mint a sorozat egyik legnépszerűbb darabja, ez lett most remasterelve a mai gépekre. Alapvetően egy Marble Madness klónnal állunk szemben, de aki nem elég idős ehhez: adott egy golyó (ebben lakozik a főhősünk) amit váltakozó nehézségű pályákon kell terelgetnünk úgy, hogy közben a talajt döntögethetjük alatta. Ezen túl egy dolog áll még rendelkezésünkre: az ugrás. Egyszerűen hangzik a dolog, de korántsem az. Rengeteg ügyességre és kitartásra van szükség ahhoz, hogy ne öregedjünk hirtelen éveket pár perc alatt.
Egy ilyen játéknál tehát kulcskérdés az irányítás és sajnos rögtön az elején le kell szögezzük, hogy az eredeti játéknál ez volt a fő probléma. Noha ott a Wii Remote mozgásérzékelőjével történt a dolog, ezt most elhagyták (talán épp a kritikák miatt, no meg mert a három mostani platformból az Xbox nem rendelkezik ilyennel). Hiába írták újra azonban az egészet, gyúrták kicsit még jobbra, az az igazság, hogy a játék ezen része továbbra sem tökéletes. Egész pontosan a kameravezérléssel kiegészítve ad egy olyan eredményt, amit igen nehéz sajnos befogadni. Azt ugyanis nem tudjuk befolyásolni, hogy merre nézzünk, ezt automatán kezeli a játék. Az eredmény nagyon furcsa, s persze némi gyakorlással hozzá lehet szokni és megvannak a kis trükkök, amivel el tudjuk érni, hogy arra nézzünk, amerre szeretnénk, mindez azonban további energiákat emészt fel, ami egy amúgy alapjában véve is egy ügyességről szóló játékban nem biztos, hogy túl hasznos.
Ennek megfelelően a játék sajnos elég nehéz helyenként. De leginkább az előbb említett irányítás, kamerakezelés kombó miatt. Sajnos túl sokszor érezni azt, hogy nem az, és nem úgy történik, ahogy szeretnénk. Pedig a játékban valóban van potenciál. Tíz nagy világ (melyből kettő rejtett), mindegyik nyolc pályával (plusz egy-egy bónusz és boss szint) – tehát 100 szint csak a fő kampányban – csakúgy, mint az eredetiben.
A kiegészítésként szolgáló Party játékok közül is megmaradt a 10 legnépszerűbb (az eredetiben 50 volt). Ezeket többen is játszhatjuk ami pozitívum, viszont cserébe nagyon csekély játékélményt kínálnak és egész egyszerűen kevésbé kidolgozott. A legtöbbjük valamilyen versenyzős dolog (gátfutás, sí, stb.), de akad klasszikus Whack-A-Mole (tudjátok, ahol a vakondokat kell kalapáccsal ütögetni 3×3-as mezőben), vagy Space Invaders koppintás, továbbá hajigálós élmények is, mint a kalapácsvetés, vagy a csúzlizás. Sajnos egyik sem maradandó élmény.
Talán a készítők is érezték, hogy ez így egy felújítás címszóval is kevés lesz (valamint ugye hogy elvettek a korábban kínált tartalomból), ezért került a játékba Time Attack online leaderboarddal, valamint Decathlon Mode, ahol pedig a Party játékokat tolhatjuk ismét, csak mindegyikben részt kell vennünk egymás után.
A választható karakterek maradtak ugyanazok, élükön a játék arcával AiAi-val. Cserébe van viszont rengeteg választható (és új) ruha, variáns hozzájuk. Vendégszereplőként pedig Sonic a legenda csatlakozott (ki kell érdemelni, hogy kiválaszthassuk), akit választva az egyébként gyűjtögethető banánok stílszerűen gyűrűkké változnak.
Grafikailag azonban szépen felújított munkával van dolgunk. Nyilván a stílus nem követel meg AAA minőséget, de egyszerűen jó ránézni és tudja azt, ami ide kell. Kicsit az UI is modernizálva lett az eredetihez képest, tehát nem csak egy felbontás állításban merült ki a “remaster”. A játékot egyébként kicsit több mint egy év alatt hozta össze a Ryu Ga Gotoku Studio Unity Engine-t alapul véve. Amint végeztek a munkálatokkal a Judgementen, bele is ugrottak ebbe a projektbe. Apró érdekesség, hogy több pályán a zene is változott, vagyis változni kényszerült, aminek jogi okai vannak.
VERDIKT
A játék legnagyobb hibája talán a már említett irányítási, kamerakezelési problémákon túl, hogy nem igazán tudja eldönteni ki a célközönsége. Nyilván a régi rajongók kíváncsian várták, azonban ez egy szűkebb réteg. A stílus adná, hogy a gyerekeket bevonzza, de nekik meg talán túlságosan is nehéz. Aki pedig könnyebb kikapcsolódásra vágyik valami komolyabb, más stílusú játék után, az lehet nem ebben találja meg a vágyott pihentető élmény fogalmát. Hiába a szép, modernizált köntös, a problémák maradtak a régiek, ha kicsit más formában is. A stílus szerelmeseinek mindenképp érdemes belevágni az új kalandba, de tartok tőle, hogy nagyon egyedül lesznek ezzel.
Szólj hozzá!