Minket is elvarázsolt az elmúlt év legtöbbre becsült indie remekműve.
“Kisfiam sosem viszed semmire, ha folyton csak a videojátékokon lógsz! Vegyél példát Jocókáról! Végrehajtó lesz, mint az apja. Mindenük megvan ami kell az élethez!” Hányszor hallottuk ha nem is ugyanezt, de ennek valami rokonértelmű gondolatát? S nem elég, hogy kedvenc hobbink felesleges időpazarlás és gyerekes bohóság, de a híradók és a női magazinok szerint agressziót szül, elbutít, s rendkívül veszélyes is a fejlődésünkre nézve. Tulajdonképp egy függőségen alapuló betegség.
Nos, nem. Ezen vélemények legnagyobb pártolói valószínűleg sohasem vették a fáradtságot, hogy a kritikájuk tárgyát behatóbban tanulmányozzák (így valószínűleg azt sem tudják, hogy nem csak lövöldözős, autós és verekedős műfaj létezik). Mindig kell egy ellenség, minden korszaknak megvan a maga mumusa és ez mostanában már hosszú évek óta a videojáték lett. Pedig mint minden hobbinak, ennek is megvannak a hasznos oldalai, s ha nincs túlzásba víve, akkor igen hasznos tud lenni, sok készség fejlesztésében segít.
Nagyon szívesen leültetném ezeket az embereket egy játékhoz és kéjes örömmel nézném a vergődésüket. Például egy olyan darabbal, mint a Return of the Obra Dinn, ami egy remek nyomozós játék, olyan szövevényes sztorival, hogy azt átlátni és felgöngyölíteni igazán komoly agytorna és alapos logikai készséget igénylő folyamat. Ezentúl még a nyelvtudásunkat is próbára teszi, illetve továbbfejleszti. Hiszen nem elég, hogy angolul van, de egészen spéci, két évszázaddal korábbi dialektusokat hallhatunk benne.
Most hogy a bevezető és az első képek láttán az olvasóközönség felét elveszítettük, talán térjünk is rá a lényegre. A játék egyáltalán nem új, így sokan ismerhetitek is. Az eredeti változat tavaly ősszel jelent meg PC-re, a mostani cikk apropója pedig, hogy napra pontosan egy év elteltével (és egy rakás rangos videojátékos díj bezsebelése után) megjelentek a konzolos változatok is. A játék fejlesztője mindössze egy személy. Lucas Pope a nemkülönben figyelemre méltó indie csoda, a Papers, Please alkotója is. Azt azonban talán már kevesebben tudják, hogy a kilencvenes évek óta aktív fejlesztő, a Naughty Dogot is megjárta, ahol az Uncharted első két részén dolgozott a grafikus felhasználói interfész programozásán. Azonban a harmadik rész előtt továbbállt, hogy a különféle játékötletein dolgozhasson és az élet igazolta, hogy jó döntést hozott.
De mi is az az Obra Dinn? Egy hajó, mely 1802 végén, 200 tonna rakománnyal és 51 fős személyzettel a fedélzetén eltűnt. A hét éve szolgálatot teljesítő vitorlást hiába várták a Jóreménység fokánál, ami az eredeti cél lett volna, csaknem öt esztendő elteltével bukkant fel Nagy-Britannia dél-nyugati partjainál törött árboccal, legénység nélkül. A Kelet-indiai Társaság biztosításokra szakosodott nyomozójaként érkezünk Falmouthba, hogy a hajóra lépve kiderítsük mi is történt valójában.
A legelső, ami szembeötlik a játékkal kapcsolatban, az a grafikája. Valószínűleg egyből mindenkinek agyába ég, s amikor legközelebb szóba kerül, akkor csak “jah, az a furcsa, monokróm monitorokra emlékeztető cucc”-ként aposztrofáljuk. A hasonlat nem is rossz, egész pontosan hat féle stílus közül válogathatunk, így ha az alap Macintosh barnája nem felel meg, akkor majd az IBM féle zöld vagy fehér, esetleg a Commodore kékje biztosan nosztalgikus emlékeket ébreszt. A játékban szereplős modellek mind 3D-sek, de kézzel mindegyik át lett rajzolva, az abszolút hatásért még raszteres textúrákat is kaptak.
A nyomozás úgy indul, hogy a hajóra érkezve két dolgot kapunk. Az egyik egy vaskos napló, mely nyomozásunk elengedhetetlen kelléke lesz a továbbiakban. Tartalmazza ugyanis a fedélzeten lévő 60 személy listáját (a személyzeten kívül ugyanis civilek is utaztak rajta), a fedélzet szintjeinek térképeit, valamint két rajzot, amelyen az összes utas látható egy-egy tömegjeleneten. Azonban a csavar a dologban, hogy nem tudjuk, hogy ki kicsoda és pont ez lesz az egyik feladatunk, hogy az arcokhoz személyazonosságot társítsunk. A másik meg, hogy hogyan haltak meg (vagy élték túl, ha egyáltalán).
Ugyanis az Obra Dinn sorsa igencsak peches. Útjuk során rengeteg szerencsétlenség, vagy tragédia, de lázadások, cselszövések is zajlottak, melynek következtében a legénység szépen lemészárolta egymást (akik meg nem egymást, azokat mondjuk egy hatalmas csápos tengeri szörny). A tragikus sorsokat a másik kapott eszköz, a Momento Mori nevű zsebóra segítségével tudjuk felderíteni. A dolog úgy működik, hogy amint a hajón barangolunk, s emberi maradványokra lelünk, akkor az óra segítségével visszautazhatunk pár másodpercre a múltba és átélhetjük mi történt az adott esetnél. Nem arra kell gondolni azonban, hogy kapunk egy filmecskét. A konkrét történésnek csak az audio oldalát hallhatjuk, vagyis a párbeszédeket és hangokat. Ezután pedig kapunk egy kimerevített jelenetet a halál pillanatából, amelyet szabadon körbejárhatunk minden oldalról 3D-ben.
Egyszerűnek hangzik, de nem az. Mindenre figyelni kell. A beszélgetésnél egy-egy elejtett névre, vagy dialektusra, a jeleneteknél meg rengeteg dolog árulkodó lehet. Figyeljünk a ruházatokra, ki kivel szerepel sokat, illetve sokszor azt is csavaros logika mentén kell majd felfedezni, hogy pontosan mi is történik a képen. Mikor úgy érezzük, hogy már elegendő információnk van, akkor megnevezgetjük az áldozatot, megjelölhetjük hogyan halt meg, valamint ha gyilkosságról van szó, akkor ki által. Persze mindez nem fog annyira hamar megtörténni, ugyanis a jelenetek nagyon fifikásan vannak megmutatva, és sokszor olyan dolgok történnek a háttérben, amiket nem biztos, hogy észreveszünk. Érdemes tehát alaposan mindenhol szétnézni és vizsgálódni.
Ha már három telitalálatunk van, akkor a program nyugtázza azokat, és így csökken a felderítendő ügyek száma. Érdemes ezt azonban kihasználni és ha van két tuti tippünk, akkor egy harmadikat esetleg próbálgatással leleplezni, akiben nem vagyunk biztosak. Szükség lesz erre a trükkre. Jómagam a játék elején nagyon elveszve éreztem magam, mert már majdnem a történet felénél tartva még alig volt olyan eset, amit megfejtettem. Nem szabad azonban türelmetlennek lenni, mert később nagyon sok szálra lehet bukkanni a kapcsolati hálón, így egymás után esnek majd le az egyes szerepek a történetben és sok nem pont úgy, ahogy eredetileg gondoltuk.
Összesen 10 fejezet van és ezt még megspékelte a fejlesztő azzal, hogy visszafelé meséli el a történetet. A nyomozáshoz rengeteg segítségünk lesz, például a fedélzet térképe jelöli az esetek helyét és a történések krónikáját, de például azt is fel tudjuk jegyezni, hogy kiket is láttunk az adott jelenetben az esemény környékén, ami nagyon hasznos lesz majd nem csak az adott esetnél, hanem esetleg annak előzményénél vagy következményénél. Visszaolvashatjuk a jelenetek szövegeit is, valamint az elsőre bonyolultnak tűnő könyvjelzőrendszerrel rendszert vihetünk az egyes személyekkel kapcsolatos nyomozásokba, anélkül, hogy össze-vissza kellene lapozgatnunk.
VERDIKT
A Return of the Obra Dinn abszolút megmutatja, hogyan lehet még új ötletet vinni a manapság egyre másra csak folytatásokról és klónokról szóló videojáték világba. Grafikája teljesen egyedi arcot szab a játéknak, és stílusában igenis fantasztikus munka, habár lesznek akik pont ebbe fognak belekötni és esetleg pont ez riasztja majd el őket. Pedig ha valaki félreteszi az előítéleteit, akkor olyan élményt kaphat, amilyet máshol, máskor nem nagyon. Aki nem riad vissza az agyának tornáztatásától, valamint az angollal sem áll hadilábon, az bátran próbáljon szerencsét és lehet úgy beleragad a történetbe, hogy 10-15 órán keresztül fel sem áll. És akkor még az aláfestő dallamokról nem is beszéltem….
Szólj hozzá!