JÁTÉKTESZT: Persona 5 Royal

A Persona 5 Royal elrabolta a szívünket.

A Persona 5 Royal elrabolta a szívünket.

A Persona széria eredete egészen a 90-es évek közepére nyúlik vissza. Japánban Shin Megami Tensei néven ismert j-rpg sorozat az eredeti PlayStation-ön, a Revelations: Persona epizóddal debütált, még 1996-ban. A sikere azóta is egyre felfelé ível, megannyi folytatást és spin-off-ot szülve. Mind közül a legérdekesebb talán az eredeti játékstílussal merőben szemben álló táncos, ritmusjáték vadhajtás. De a franchise kipróbálta már magát a verekedős vagy a hack and slash zsánerben is.

A Persona 5-nél azonban a sorozat visszaért a gyökerekhez, igazi tradicionális j-rpg formában került a boltok polcaira és a digitális áruházakba. A játék 2016. szeptember 15-én Japánban, majd közel fél év múlva 2017. április 4-én jelent meg világszerte, Sony exkluzívként, PlayStation 3 és PlayStation 4 konzolokra. Fél évet állítólag csak azért kellett várni, hogy a szinkron tökéletes legyen, ugye a japánok szeretnek precízek lenni. És bizony megérte, mert bitang jól fogyott, az összesített eladások a tavalyi év végén már meghaladták a 3,2 millió példányt. A játék készítői ezért úgy gondolták, hozzánk vágnak egy grafikailag és tartalommal is jócskán felturbózott, mindenféle jóval kibővített változatot, ahogy azt már korábban a Persona 4 Golden esetében is tették. A dobozon ott virít a “PS4 Pro” Enhanced üzenet és tartalmilag is nettó 20 órával többet tehetünk a játékba.

Az New Game kiválasztása után nincs sok teketóriázás, in medias res, a közepébe vágunk, minden képességgel, erőnk teljében amint éppen egy lopást követünk el, rengeteg szemtanúval. Majd egy kis közjáték után a rendőrség rajtunk üt és tőrbe csal, jöhet is a kihallgatás, ahol bizony zsenge korunk ellenére sem bánnak velünk kesztyűs kézzel. Főhősünk végre szépen lassan elkezd minket, beavatni a történetbe. Bizony kisebb-nagyobb flashback-ekkel fogunk utazni a kihallgató szoba és a történet különböző pontjai között. Szerencsére ezek a visszaemlékezések lineárisan, a sztorit jól felépítve tárják elénk.

Kiderül, hogy azért kerültünk Tokióba mert korábban egy hazautunkon belefutottunk valami perverz alakba, aki éppen egy fiatal lánnyal erőszakoskodott. Természetesen nem hagytuk annyiban, a segítségére siettünk, de eközben a támadó elesett. Pechünkre beperelt minket és pártfogói felügyeletre ítéltek Tokióban, ami természetesen suliváltással is járt. Dióhéjban innen indul a történetünk.

A történet az Atlus játékának egyik remeke, természetesen animékhez mérten bonyolódnak az események. Lesz itt ármány, szerelem, jóformán minden amit el tudunk képzelni. Az események igen érdekes fordulatot vesznek főhősünk számára a japán fővárosban. A környezetünk elutasító, már-már megvetnek minket és köztörvényes bűnözőként tartanak számon. Ezen a véleményen osztozik a minket átmenetileg gyámságába fogadó Sojiro Sakura, a Leblanc kávézó tulaja, a tanáraink, az összes osztály- és iskolatársunk és szinte mindenki akivel a játék elején összefuthatunk. Igen erős mélypontról indítjuk a széria egyik védjegyéül szolgáló kapcsolati háló kialakítását.

Természetesen ahogy telik a játékbeli idő, úgy lehetünk egyre szimpatikusabbak, alakíthatunk ki barátságot, egyfajta szociális hálót. Ez a továbbiakban nagyban megkönnyíti majd az életünket, de ne szaladjunk ennyire előre. A játék alapvetése a társadalom felszínességből indul ki. Mi akik nemesen próbáltunk cselekedni, megvetést és utálatot kapunk, míg más polgárok a náluk gyengébbek vérét szívják. Rajtuk keresztültaposva próbálnak meg érvényesülni vagy éppen gyengeségüket kihasználva uralkodnak felettük.

Lényegében a célunk ezen gonosz emberek szívének elrablása egy metaverzén keresztül, amit képzeljetek el úgy, mint egy másik dimenziót. Főhősünk telefonján csak úgy a semmiből megjelenik egy navigációs app, melynek segítségével tud átkelni ebbe a másik létsíkba. Itt leledzenek az emberek árnyékai, ezek a képmások a vágyak megtestesülései. Ki királyként uralkodik el a röplabdacsapaton, ki a volt barátnőjét kezeli tárgyként. A lényeg az, hogy ezek az elfojtott vágyak valamilyen szinten a való életben is befolyásolják a szenvedő alanyokat. Így mi a jófiúk természetesen lenyomjuk őket az árnyvilágban ezzel kikényszerítve belőlük a pálfordulást. Aminek hatására meggyónhatják bűneiket a való világban és az elnyomottak felszabadulhatnak.

Kérdezhetitek, hogyan tartott ez ki az Persona 5-ben 100 órán keresztül? Piszok jól, mert bónuszként a Royal-ban még kb. 20 órát ráhúztak az alapjátékra, de ezt nemsokára kifejtem részletesen. Természetesen a tálalás az, ami eladja ezt az egészet, vicces jelenetek, ötletes apróságok és rengeteg tennivaló. A látvány egyszerűen zseniális, nem tűnhet első ránézésre semmi extrának. Gondolhatnánk csak egy újabb cell-shaded anime cuccnak, de megéri pár másodpercnél többet is vetni a képernyőre. Egyszerűen briliáns a vibráló színhasználat, az erős tónusok. A játékbeli Tokió mesésen fest, neon reklámok mindenhol a szűk, tömött utcákon. Egy igazi, élő, nyüzsgő metropolisz, néha az az érzésünk támad mintha valóban ott lennénk.

A Persona 5 Royal egy audiovizuális kánaán, egyszerűen nem fogjuk megunni a 100. és az 1000. harcot sem. Pedig a sokak által elavultnak és vontatottnak gondolt, klasszikus körökre osztott harcrendszer nem annyira adrenalinpumpáló, mint a jelenkori akció-rpg-k hadakozása. Ennek ellenére működik a történet és sokszor emeleteken át húzódó kazamata felderítés egy kicsit sem érződik laposnak. Igazából várjuk a harcokat, mert minden ellenfél másképpen őrült. Arról nem is beszélve, hogy megszámlálhatatlan képességgel, erősséggel és gyengeséggel rendelkeznek, melyeket élvezet kiismerni majd kihasználni. Külön megemlíteném a Baton Pass opciót a tarsolyunkból, mellyel egy csapattársunkra dobhatjuk tovább az aktuális támadási lehetőségünket, ezzel exponenciálisan emelve támadásaink erejét.

A játékban a vágyak kastélyai és kazamaták felderítései mellett lehetőségünk nyílik a normális középiskolások életét is élni. Sőt kénytelenek is vagyunk, lesznek képességek melyeket csak itt tudunk fejleszteni. A játék ezen részén sem bántak fukarul a tartalommal, bizony bőven lesz mivel elütni az időnket.
Itt viszont muszáj megemlítenem, hogy számomra fura és talán a játék egyetlen említésre méltó negatívuma, hogy a térképen nincs magyarázat az ikonok mellett. Tehát rendesen oda kell mennünk és megbizonyosodni, hogy konkrétan mi micsoda. Ez nem egy eget rengető baki, de a kaland elején azért kellett néhány plusz kört tennem emiatt.

Na de elég is az ömlengésből nézzünk néhány konkrétumot miért is kellene annak is megvennie a játékot, aki korábban már játszott a Persona 5-tel. A temérdek kozmetikai cuccra, personára, ellenfélre, tárgyra, fegyverre és páncélra nem szándékozom kitérni, ezek nem is igazán mérvadóak. Azonban amiről már annál inkább szót kell ejtenünk az egy új szereplő Kasumi, egy plusz szemeszter a suliban, a hozzá dukáló palotával, mely jelentősen kitolja az amúgy sem túl rövid játékidőt. Az új sztori részhez, új átvezető animációk is járnak, sőt a játékban hozott döntéseink kihatással vannak a végkifejletre, amiből a Royal azonnal két eddig soha nem látott alternatívát is prezentál. De átdolgozásra kerültek a már megismert paloták is, sőt némelyik teljesen új helyszínekkel gazdagodott.

Fontos újítás még, hogy minden egyes harc után újratöltődnek a lőfegyvereink, ez hatalmas ütőkártyává és igazi kinccsé teszi őket számunkra a küzdelmek során. A korábban már említett Baton Pass is átalakult némileg, most már a kezdetektől elérhető, nem kell hosszasan fejlesztgetnünk a kapcsolatainkat mire feloldhatjuk. Akinek a korábbi “All out attack” nem lett volna elég menő, azok kaptak egy elég bika “Showtime attack”-et. Ez lényegében a csapat közös támadásának egy továbbfejlesztett változata, ami random kerül elő és igazán pusztító. Azt viszont ne felejtsétek, hogy abban a körben használjátok is el, amikor elérhetővé válik, különben elúszik.

A PS4 Pro konzollal rendelkezők már kezdhetik is dörzsölni a tenyerüket, mert a Royal bizony 4K-ban és 60 fps-sel hasít. Emellett a színek sokkal élénkebbek lettek, a textúrák is egy fokkal simábbak. Talán a játék alatt futó engine-t jobban a PS4-re szabták, elhagyva a korábbi korlátokat, melyet a PS3 port szabhatott, és ez bizony a látványban is tükröződik. Ha van a 2016-os kiadásból származó mentésünk, akkor bizony némi potya pénz és néhány gyógyító tárgy is leesik majd nekünk. Valamint ne feledjük el a trófeavadászokat sem, számukra külön öröm, hogy teljesen új trófealistát tartalmaz a játék, elkülönítve a Persona 5 trófeáitól.

VÉGSZÓ

A Persona 5 Royal-ról nehéz bármi rosszat mondani, igazából, ha akarnék sem tudnék negatívumot felhozni. Ha nekem nem hinnétek, csak lessetek rá a játék Metacritic értékelésére, bőven ott van az eddig megjelent PlayStation 4 játékok legjobbjai között. Egyaránt imádták a kritikusok és a játékosok is. Egy eleve csodás játék, igazán jól felturbózott kiadása. Nem egy egyszerű Game of the Year edition-ről van szó, ami egyben tartalmazza a már kiadott dlc-ket. Olyan mértékben nyúltak hozzá az alapjátékhoz ami egy új szintre emeli azt, minden értelemben. Párját ritkító alkotás, mely mértékegységként kellene hogy alkalmazandó legyen a videojátékpiacon.

Aki egy igazán mély és érdekes élményre vágyik, vagy aki csak ismerkedik a j-rpg-k világával, szintén jól fogja magát érezni amíg végig ér a kalandon. Természetesen ha már játszottatok az eredeti játékkal is nyugodtan belevághattok, hisz megannyi eddig nem látott tartalom kapott helyet a Persona 5 Royal-ban.

Total
0
Shares

Leave a Reply

Previous Article
Godzilla

A 2014-es Godzilla egyik kivágott jelenete arról tanúskodik, hogy a Toho-filmek a kánon részei

Next Article
Daisy Ridley

Daisy Ridley arról mesélt, hogy a Skywalker kora után mennyire nehéz volt a január

Related Posts