Ki lehet-e törni a szürke hétköznapokból és a megszokott mókuskerékből?
Nagyjából másfél hónapja írtunk a Mosaicról, ám akkor még csak egy speciális preview build állt a rendelkezésünkre, amely egy kis szegmensét tárta fel a játéknak. Azóta megtörtént a hivatalos megjelenés (egyelőre csak PC-n), ezért most kielemezzük, hogyan sikerült a végleges mű. Az előző írást mindenképpen ajánljuk felvezetésnek akkor is ha nem olvastad, hiszen most inkább az újdonságokra fókuszálunk, nem akarjuk ugyanazt leírni.
Dióhéjban azért elevenítsük fel, hogy mi is ez a Mosaic. A Krillbyte Studios munkája az idei E3-on debütált és egy olyan világot tár elénk, ami nagyon sok ponton emlékeztet arra, amiben élünk. Minden reggel sietünk a munkába, hogy el ne késsünk. Az arctalan tömegben teljesen elveszünk és a telefonunk nyomkodása jelenti a menekülést. Otthon aztán semmire nem marad idő, hiszen tulajdonképp csak aludni járunk haza. Ennek kapcsán a szomszédainkat se nagyon ismerjük, a postaládából meg csak úgy ömlenek a számlák, amelyeket fogalmunk sincs hogyan fogunk kifizetni a hónap végén. Mindezek tetejébe folyamatosan zúdulnak ránk a reklámok, amelyek csak “segíteni” akarnak, hogyan lehet jobb életünk, a különféle alkalmazások pedig teljesen átveszik az életünk felett az irányítást.
Meglehetősen sztereotip beállítások, de tegye fel a kezét aki minden ponton cáfolni tudja, hogy az ő élete mentes mindezektől. Természetesen a téma nem annyira vidám és nem is cél, hogy lehangolódjunk, de a játék mögötti ötlet pont az, hogy ezekre a problémákra felhívja a figyelmet. Az előző írásban azt hittük, hogy csak egy olyan demóval játszottunk, ami ötleteket vonultatott fel, aztán majd a végleges verzió más lesz (ezt a felvezetést kaptuk ugyanis az anyag mellé). Mint kiderült, a teljes játék első szegmense volt, amit akkor végigvittünk. Összesen öt napot ölel fel a történet, s ebből az elsőt tudtuk le akkor.
Az alapvetően kalandjáték szerű stuffban tehát ez az alapfelállás. Tárgyakat nem kell gyűjtenünk, legfeljebb interaktolni fogunk velük, vagy helyszínekkel. Az egész borzasztóan egyszerű, gyakorlatilag elágazások sincsenek így elvéteni sem nagyon lehet semmit. A mobiltelefonunk jelenti az egyetlen kivételt, amit bármikor elő tudunk venni és nyomkodni. Vannak üzenetek a családtól, barátoktól, ismeretlen ismerősöktől. Akadnak furábbnál-furább hírek, s nem utolsósorban mindenféle applikációk is. Ezek egyike a már említett clicker játék, de van randiapp és “bitcoin” alkalmazás is (mondanom sem kell, hogy igazán sok haszna egyiknek sem lesz).
A sztori a lakásunkból indul a reggeli ébredés után. Minden nap ugyanaz a rutin: álmos fogmosás, szépítkezés, majd a lehangoló kégliből kilépve ugyanazon a folyosón és liften keresztül irány a meló. Ez a játék egyik gyenge pontja, hiszen mind az öt napon le kell tudnunk ezeket a kötelező köröket. A dolog célja nyilván a monotonítás érzékeltetése, de sajnos túlontúl valósra sikerült, s ezért unalmassá válik (valahogy úgy, mint a Death Strandingben a csomagszállítás). Ha már a negatívumoknál tartunk, akkor az irányítás a másik: egész konkrétan mondhatjuk, hogy borzalmas. A fix kameraszög miatt gyakran beakadunk valahová és kicsit nyögvenyelős eleve a mozgatás (egy nyilat kell abba az irányba húznunk, amerre vinni akarjuk a karaktert).
Minden egyes nap azonban lesz egy-egy új szegmens a munkahelyre vezető úton, valamint olyan események, amelyek kicsit kiragadnak a szürke hétköznapokból. A végén mindig eljutunk a melóba és le kell tudnunk az aktuális napi projektet (egy folyamatábra szerű felfelé építkezős dolog, amit már az előző cikkben is említettem). A dolog egyre nehezebb lesz – egyre magasabbra kell eljutnunk és egyre több akadály jelentkezik (növekvő stressz demonstrálása).
A slusszpoént nem szeretném természetesen lelőni, de annyit elmondhatok, hogy részemről csalódás volt. S nem csak a sztori kivezetése, hanem maga a játékmenet is. Többet vártam. Például ha már a hangulatban, setting rokonságot mutató Inside-ot hoztuk fel példának az előzőekben, akkor valami ahhoz hasonló, merészebb, bátor dolgot és élvezetesebb gameplayt. Vizuálisan és mondanivalóban nagyon erős képeket mutat fel a Mosaic is, de gyakorlatilag itt megáll, és nem tud mit kezdeni vele.
VERDIKT
A legnagyobb probléma azonban, hogy mint videojáték nem annyira működik. Gyakorlatilag végigkattintgatjuk az egészet, de mivel elágazás nagyon nincs és az egész nem is annyira élvezetes (szigorúan játékos szempontból), ezért talán más formátum, például animációs film lehet szerencsésebb lett volna a készítők részéről. Aztán újra felhozhatjuk a kissé bátortalan befejezést (ha valakinek szoktak lenni megérzései, hogy mi fog történni, itt majdnem biztosan eltalálja majd hogy alakul a vége). Hiába tehát az izgalmas megjelenítés és art style, a jól felvetett társadalmi problémák, a végén sajnos elmarad a katarzis. A Mosaicot mindezek ellenére ajánlom a stílus kedvelőinek, de a magas elvárásokat ezúttal hagyjuk otthon.
Szólj hozzá!