Szerintem nincs olyan ember a világon aki ne halott volna már a Mortal Kombatról. A franchise egyszerűen annyira régóta fut és legyen szó a játékokról, a filmekről, egyszerűen nem lehetett az elmúlt évtizedekben elmenni mellettük, legalább futólagosan mindenki találkozott velük. Az én találkozásom igen korán megvolt, tekintve, hogy a 90-es években kezdtem meg videójátékos pályafutásomat. Akkor a szülők jóval kevesebbet szóltak bele mivel is ülünk le játszani a szabadidőnkben. Így gyorsan előkerült a haverokkal eleinte a szokásos sárga kazis famiklónokban, majd PC és PlayStation platformokon is. Valahogy engem sosem ejtett rabul, persze mint minden ifjú én is imádtam nézni ahogy fröcsög a vér a karakterekből. De valószínűleg mivel igen csak béna voltam, nem ragadott magával.
![JÁTÉKTESZT: Mortal Kombat 11: Aftermath 6 MK logo](https://widescreen.hu/wp-content/uploads/2020/06/MK-logo-1024x576.webp)
Egészen addig míg a Mortal Kombat Trilogy játéktermi változatával nem lett alkalmam játszani. Na ott már megértem én is a dologra és azon a nyáron a nagymamánál töltött nyaralás és egyéb látogatások során minden spórolt pénzem, 20-as formájában landolt az adott gépezetben. Ezek után már én is vadásztam a lehetőséget, hogy játszhassam a játék minden egyes darabját. Azonban a PS3/Xbox 360 érában elfogyott a lendületem és már nem tudott lekötni a franchise, kimaradtak az újabb epizódok. Így számomra az Aftermathnél egyenes ágon érkezett a 11. rész is. Mégsem ülhettem le tudatlanul. Na de nézzük is mit kapunk ebben a vaskos kiegészítőben.
A Mortal Kombat 11 amúgy sem volt éppen rosszul felszerelt játék, megannyi választható karakter, pálya mellett remek grafikát és sztorit is kaptunk a pénzünkért. Amihez már így is rengeteg bővítmény érkezett a megjelenés óta. A történet bemutatását hanyagolnám. Szerintem képtelenség úgy beszélni róla, hogy nem lövöm le a főjáték végét. Persze mondhatjuk, hogy nem friss már a játék, de nem venném el az élményt attól, aki hasonló cipőben jár mint én. Maradjunk annyiban, hogy kellően őrült, kidolgozott és a jó értelemben véve gagyi, ahogy az a franchise-tól elvárható. Van itt időutazás, ármány és intrika, lehetetlen helyzetek és azok váratlan megoldása.
Néhány szót ejtsünk a grafikáról, ami tényleg szemet gyönyörködtető, ahogy a főjátékban is volt. A képfrissítés tökéletes, soha sem esik le, meg sem reccen. Már-már olyan érzésünk támadhat a folyékony mozgástól mintha nem is konzolunk renderelné. A vér és a röntgenképek természetesen maradtak és szemkápráztatóak, gyakran kaptam azon magam, hogy odanyúltam a megsérült testrészhez. A dolog annyira brutális, hogy gyengébb gyomrúaknak nem is szívesen ajánlom a játékot. Tényleg minden egyes képi megjelenése ezeknek a sérüléseknek hibátlanul és kendőzetlenül kerül ábrázolásra. A hangok is nagyon rendben vannak. Egészen túlvilági, ahogy halljuk a csontok ropogását, a vér fröccsenését, de hát ugye erről híres a széria, mondhatni már a védjegyükké vált.
A játékmenet a megszokott, és nem igényel igazán semmilyen egyéb okfejtést. A hangulat viszont nagyon ott van a szeren, ahogy az általában lenni szokott. Minden egyes bevitt ütésünk olyan elemi erővel ér célt, hogy beleborsódzik a hátunk, a kapottakról ne is beszéljünk. Ahogy fentebb is írtam egyszerűen nekünk is fájni fog minden egyes bekapott találat. Talán ettől is működik idestova lassan 30 éve ennyire sikeresen a franchise.
Térjünk rá akkor, hogy mit is kapunk a pénzünkért. Vagyis először beszéljünk az árról, mely 40 dollár/euró, magyar valutában cirka 12.500 forint. Ez azért elég túlzó a sztori kiegészítőért, tekintve hogy egy elég erős ingyenes frissítéssel párban érkezett. Egy cirka 3 órás bővítményről beszélünk, 5 fejezet, egyenként 6 harccal, plusz a három új karakter. Tekintve, hogy a Mortal Kombat 11 majdnem kétszer ennyi tartalmat ad, ha valaki most akarja beszerezni ezt az anyagot, ajánlom inkább a Mortal Kombat 11: Aftermath Kollection beszerzését. Ez a csomag tartalmaz mindent ami eddig megjelent a játékhoz, természetesen az alapjátékkal együtt. A csomagot egyben, nagyjából 18 ezer forint körül tudjátok megvásárolni.
![JÁTÉKTESZT: Mortal Kombat 11: Aftermath 7 Mortal Kombat 11 Aftermath karakterek](https://widescreen.hu/wp-content/uploads/2020/06/Mortal-Kombat-11-Aftermath-karakterek-1024x576.webp)
Az új karakterek név szerint RoboCop, Sheeva és Fujin mind nagyon egyediek, de erről majd később. Mert van itt más is ami a nem fizetős bővítményben érkezett. Van itt kezdésnek rögtön három új pálya, a Deadpool, a Soul Chamber és a Retrocade és ezekkel ugye érkeztek új, pályához kötött Fatality-k is, amik igazán erősre sikeredtek. Valamint a játék őrültségét mindig legjobban szimbolizáló Friendship kivégzések. Itt arról van szó, ha elvertük az ellenfelet, van egy rövid idő ahol szédelgését kihasználva különböző vérgőzös kivégzéseket tudunk prezentálni. Ám mostantól a Friendshipeknek hála nem kell a brutalitást folytatnunk, hanem jöhet a kacagás, melynek során Scorpion kilövi láncait, mellyel egy plüssmacit szigonyoz magához, vagy Sub-Zero, aki egy fagyiskocsit hajt, a T-800-as pedig motoros trükköket mutat be. Ez az a fajta hülyeség – szigorúan pozitív jelzőként – mely egyedivé teszi ezt a sorozatot és megannyi rajongó követelte vissza.
![JÁTÉKTESZT: Mortal Kombat 11: Aftermath 8 Mortal Kombat 11 Aftermath RoboCop VS Sheeva](https://widescreen.hu/wp-content/uploads/2020/06/Mortal-Kombat-11-Aftermath-RoboCop-VS-Sheeva-1024x576.webp)
Na de térjünk akkor rá a három új karakterre. Az első Sheeva, a négykezű Shokan királynő, akit a 2011-es Mortal Kombat 9-ben irányíthattunk utoljára. Tőle azt kapjuk amit vártunk, nyers erőt és kegyetlen brutalitást. Hosszú ideje követelik visszatértét a játékosok, hát most megkapták. De talán ő a legérdektelenebb hármójuk közül. Másodikként itt van nekünk a detroiti fémzsaru, RoboCop aki már egy fokkal izgalmasabb karakter. Külön érdekesség, hogy arcát, már amikor látjuk, és hangját is Peter Weller, a karaktert eredetileg is megszemélyesítő színész adja. Elég erős távolsági harcos, kezdőknek főleg ajánlott és hamar fog sikerélményt adni a vele való játék. A végére hagytam a személyes kedvencemet Fujint, a szél istenét. Az ő stílusa igen csak egyedi, a levegőt és a szelet uralma alá hajtva olyan dolgokat vet be, mint egy köré idézett tornádó, amit nekünk kell irányítanunk. De mindezek mellett képes a légáramlatokon futni és szél erejével bevinni pusztító ütéseket.
VERDIKT
Összességében a Mortal Kombat 11: Aftermath egy igazán tuti kiegészítés az alapjátékhoz, főleg ha egybe vesszük az egy időben érkező ingyenes frissítéssel. Azonban az ára miatt azt mondanám várjatok vele egy akcióig, ennyiért, ez a csekély tartalom sajnos nem igazán éri meg. Az eddigi bónuszkarakterek megvásárolhatóak voltak jóval olcsóbban egyesével. Bízzunk benne, hogy a készítők elérhetővé teszik a harcosokat külön-külön is kedvezőbb áron, ne adj Isten a sztori dlc-t is olcsóbban a karakterek nélkül. Aki pedig nem bír várni az egy igazán szórakoztató néhány órával és kemény új karakterekkel tudja frissíteni a már megunt játékát.
Szólj hozzá!